Kriza Ákos nagyon gyorsan megtalálta a hangot másokkal

Megemlékezés az egykori polgármesterről és a magyar kultúra napja:

Az eseményt Rápóti Fekete Mónika, a Magyar Közösségek Szövetsége Mente elnöke nyitotta meg. Meghatottan köszöntötte a jelen lévőket, valamint ismertette a Lélekemelő program jelentőségét.

Fotó. A kép egy másik hasonló rendezvényen készült

A megemlékezést Vukits Ferenc alezredes, az egykori polgármester barátja, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója, a Szilaj Csikó a társadalmi önszerveződés lapjának főmunkatársa tartotta. Szívhez szóló beszédjében elgondolkodtató dolgokat mondott az emberek kapcsolatáról és az életről. „Az emberi élet legfontosabb tanulsága az, hogy véget fog érni. Ettől a pillanattól fogva számít mindaz, minden nap amit együtt eltölthetünk, szerethetjük egymást és megtanuljunk egymás mellett élni.”

Amikor Ákosra emlékezünk, egy olyan emberről beszélünk, aki nagyon gyorsan megtalálta a hangot másokkal. Visszafogott volt és szerény amikor kellet, de határozott és kemény amikor arra szükség volt.

Vukits Ferenc beszédje után pedig Sebestyén Márta Unesco, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas és Andrejszki Judit Liszt-díjas előadóművész koncertje következett, ifj. Szerényi Béla közreműködésével, ami ugyancsak „Lélekemelő” volt.

boon.hu video

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű