
Márkó és Barna Síkideg – Jó most magyar fiatalnak lenni
- Büntető feljelentést tett a minisztérium a Pesti Magyar Színház ügyében
- Meghalt Tresz Zsuzsanna Jászai-díjas díszlet- és jelmeztervező
- Megtaláltuk a tévésorozatot, amely örökre megpecsételte Lionel Messi sorsát
- David Lynch: „Ezért búcsúzom így: Béke veletek!”
Kornis Mihály író igen aktív a Facebook-oldalán, szinte napi rendszerességgel kommentálja a közélet különböző eseményeit. 2025. január 17-i bejegyzésében Magyar Péterről ír, szuperlatívuszokban dicsérve a politikus képességeit.
„Magyar Péter tehetséges” – kezdi a bejegyzést. „Ez az a mondat, ami a divatos politológusok szájából és a menő magyar influenszerek adásaiban még véletlenül sem hangzik el” – fogalmaz az író. Hozzáteszi, „nem mondják, hogy páratlanul jó szónok, nem mondják, hogy meglepően és kellőképpen felkészült politikai vezető, de ami engem ennél sokkal inkább foglalkoztat mint Magyarországra oly jellemző jelenség is, hogy az első szó mindenkinek vele kapcsolatban az kéne hogy legyen, hogy
ilyen tehetséges politikust nem látott ez az ország 200 éve”.
„Vagy inkább visszahátrálok, és azt mondom, színházrendezői diplomámmal a hónom alatt: nem láttam jobb beszédtechnikájú színészt a magyar színpadokon, mióta egyáltalán meg tudom különböztetni a magyar színészt az utcai járókelőtől” – folytatta gondolatait Kornis Mihály.
Szerinte „ez az ember nemcsak hogy jól beszél, igazat mond, és az életét kockáztatja az igazságért, de a médiatulajdonosok úgy néznek rá, mint klimaxos asszony a fiatal és felháborítóan »csinos« színésznőcskére. Világosnak tűnik előttük, ha az a normális világ, amit Magyar Péter meghirdetett, és Magyarországon nemsokára megvalósul, az influenszerek többen is nézők nélkül maradnak, vagy igencsak meg fog csappanni a nézőik száma, mert Magyar Péter jobb mindegyiküknél mint műsor IS”.
Röviden: én ilyen tehetséget nem láttam, mióta élek, és egy ember tehetségének nincs köze politikai számítgatásokhoz
– vélekedik. „Tisztességtelen úgy tekinteni őt, mint valamiféle »ellen-Trumpot«, mint valamiféle sikerhajhász karrierlovagot vagy a szenzációs magyar baloldal orgyilkosát” – teszi hozzá.
Magyar Péter egymagában megáll – írja Kornis Mihály, aki szerint „jó, hogy vannak a Tisza szigetek, jó, hogy van a Tisza Párt és az összes többi marhaság, ami nélkül Magyarországon elképzelhetetlen a közéletben rendet tenni, ez is nyilvánvaló lett mostanra”.
Ez nagyon érdekes. Valaki, aki vállalja önmagát, és megváltoztatja a világot. Tiszteletre, sőt ünneplésre méltó, hogy végre van egy magyar politikus, aki tehetségesebb az összes eddigi politikusnál az én véleményem szerint, de jobb beszédtechnikával is rendelkezik, mint az összes színész, akivel életemben eddig Magyarországon találkoztam. A politikusokról már ne is beszéljünk
– fogalmaz az író. „Ő, érzésem szerint, az enyémhez hasonló életstratégiát követ: azt teszi, amit igaznak érez és gondol, és meg is meri tenni, és jól érzi magát közben. Ez a hosszú élet titka, kedves NER-elvtársak és óellenzékiek, puszi-puszi, kockáztatni kell az életünket az igazságért, különben nincs az életünknek értelme. Nem lesz” – teszi hozzá.
„Magyar Péter egy olyan csoda, amit őszintén szólva nem néztem ki ebből a világból itt.”
„Barátaim és ellenfeleim hozzáviszonyulása átrajzolta a fejemben annak a térképét, hogy egyáltalán ki látott engem, amíg éltem, és mit látott bennem – ha még Magyar Pétert se látja! Tisztelet a kivételnek. Ha az ördög, ördögök hada neadjisten elteszi őt láb alól, akkor is fényes csillag marad az elszürkült és Magyar Péter megjelenéséig eltehetetlenült ország-világ felett. És meg fogja határozni Magyarország sorsát a puszta léte, ami – ne tévedjenek – élet lesz akkor is, ha ő már nem él. Örök élet, örök példa arra, hogy mit jelent embernek lenni olyan helyzetben, amelyik már elvette az emberek kedvét attól, hogy emberek legyenek” – zárja bejegyzését Kornis Mihály.
Irj inkább a libegőröl . Nagy pénz, nagy embereknek. Csekély haszon az itt élőknek. Írhatnám azt is, hogy semmi haszna nem lesz. Ki az aki leutazik a Tanácsháztérig villamossal, majd onnan bagyalogol az avas alá, hogy felszálljon a libegőre, majd az Avas tetején leszáll és itt megint átszállással továbbutazik. A jelenlegi utazás igaz 20 perc, de a Villnynál átszállással 1 busszal haza lehet jutni az Avasra! Akkor még nem beszéltünk azokról akiknek félelmeik vannak a magasban. Ne túlozzuk el, mert más a létrára való mászás, más a lftben való utazás, és más a libegés! Orvos bizonyára lesz mindkét oldalon, mert a félelemtől bizony elő fog jönni a szapora szívverés. Jó volna ha egy orvos is nyilatkozna a témában, mit fog okozni gyerekeknél, felnőtteknél.
Ez az ember 1 megélhetési sz.rjankó. Ettől az embertől mentsen meg minket a jó isten, hogy ez hatalomra kerüljön. Akkor itt is háború, válság, migráció lenne.
Orbán már hatalmon van…
Ja,ja
Visszalopta mind a 10 cukorgyárat
Mről ugatsz cseléd? Ifjúkomcsi gazdád épp most játszott át külföldieknek egy fél kerületnyi budapestet..
Eltekintve attól, hogy hadoválsz bele a levegőbe, balliberális, jól jegyezd meg:
Az utolsó stróman Mészáros-ivadéknál landoló pénz is jobb helyen van, mint a harminc ezüst fizetség reményében az ország pénzét kamionnal a külföldnek 20 éven át kiszállító balliberális bagázsnál.
és mit termelt az a „félkerület”?
Böszme kormányzati negyedének tervezési díját?
Mondom kiskutyus: próbáld már egy kommentben letudni a százszor bemásolt fogalmatlan baromságaidat…A baromság akkor is baromság,ha több részletben öklendezed ki magadból.
és ha nem?
mert ki is vagy te?
Tükörbe néztél és magadról beszélsz? Nem tudok veled vitatkozni!
Most nincs válság
Üzemanyag ára nem Brüsszel miat emelkedett 50 Ft-ot
50,9 milliárdért adta el Rákosrendezőt az araboknak a magyar kormány, a teljes vételár majd csak 14 év múlva lesz nála
A harmadik vételár-részletet akkor kapja meg az állam, ha végrehajtott egy 330 milliárdos infrastruktúra-fejlesztést a területen.
Pénz a zsebben, a vérfertőzött beteges cigánykonda lassan lefalcol, a sok adósságot meg a megveszett őrjöngő barmaikat jól itt hagyják nekünk
Tudjuk, Mityu bá’ Vörösmarty Misi is megírta.
„Mert a szegény, földhöz ragadt fiú,
Kit még az ág is húz, a gyáva szív,
Kit a leány is megcsal; a bolond,
Kin a szerencse nyargal föl-alá,
Az érdem, mely magára hagyva teng,
S az életen túl várja díjait;
Éjfél barátja a vak, életunt,
S kinek nejével más hivalkodik,
Ki’ tartományán más uralkodik,
A pénzülő, a kockák vert fia,
A szívbeteg, szerelme martaléka,
S minden reményhez esküdött bohó,
Mindez, ha halni tudna, mily hamar
Látnók az élhetetlenségek vég baját!
Ellenben a halhatatlannak is,
Ha halni még előbb nem köllene,
Mi könnyü dolga volna e világon.
De így sem él, sem hal, csak tébolyog
Lét és nem lét közt, mint a vert kuvasz,
Kit udvarából a juhász kitilt.”
Kohn bácsi! Ez tényleg zseniális:
„A Tisza-párt ezért most létrehoz 106 alapszervezetet, minden választókerületben egyet-egyet. Tag az lehet, akinek van legalább 3 hónapos Tisza-szigetes múltja és fizeti a rendszerváltó kártyát is.
Vagyis a kamupárt vezetője lehúzza a barmait minden hónapban azért, hogy azok hátha kapnak majd valami pozíciót. A kohn bácsi meg zokogva jegyzetel a sarokban, hogy neki ez nem jutott eszébe.
Garantált a siker a választáson, hiszen nem az lesz a vezető, aki rátermett, akit egy választókörzet közössége támogatna, hanem egy kretén, aki befizeti a pénzt a NERpetinek. ZSENIÁLIS.”