
A miskolci tüntetők arra voltak kíváncsiak, hogy mikor rendeződhet a helyzet. Lázár János úgy reagált, hogy „megspeedelte a dolgot”. Ki is fejtette, mit kell ez alatt érteni. Emlékeztetett rá, hogy a Strabag – egészen pontosan az STR M30 Konzorcium, amelyet a Strabag Építő Kft. és a Strabag AG alkot – a kivitelező, így az ő felelősségi körében javítják a problémát. „Ők nem megfelelő műszaki minőségben teljesítettek, de ez mondjuk önöket nem kell hogy érdekelje, akik naponta elszenvedik az ebből adódó károkat” – mondta.
Azt viszont hangsúlyozta, hogy „nekünk fontos, hogy a Strabagnak helyre kell hoznia”. Kiderült, hogy az osztrák cég a jövő hónapban kezd neki a munkának, ami 4-5 milliárd forintba fog kerülni. Ennek elvégzésére
körülbelül kilenc hónapot kértek.
A javításhoz a műszaki egyetem szakvéleményét is ki kellett kérni, mert vascölöpözésre, lebontásra és újraépítésre is szükség van.
a ruszki oligarcha részvényesek köszönetét várjuk a Batidai kastélyba
Pazmeg! A kapitalizmusban vannak kapitalisták? Mi lesz akkor a sárga bolsevik irigységgel?
az oligarcha nem azt jelenti hogy kapitalista, nagyon nem
te ilyen középsúlyos gyengeelméjű vagy?
inkább ne égesd itt magad!
aki szellemi nyomorék, nem való a kirakatba
Ne fáradj nálam , svéd Wallenberg rajongó.
„Ki a helyi oligarcha?
Oligarcha hatalmasok ma is vannak, és habár az orosz, vagy a szaúdi oligarchák a leghíresebbek, bőséggel akad még oligarcha Közép- és Kelet-Európában és nyugatabbra is. Az oligarcha jelentése napjainkban a helyi nagytőkés hatalomra koncentrálódik, egy olyan rétegre, akik a leggazdagabb emberekként birtokolják a kormányzó hatalmat, a helyi vagyon zömét. Az oligarcha nem ritkán a háttérben, nyílt politikai színvállalás nélkül érvényesít – sokszor anyagi hajtóerővel – politikai érdekeket.
Honnan ismerhető fel egy oligarcha?
Az adott ország közéletében – habár az oligarcha nem politizál nyíltan – általában köztudott, hogy a leggazdagabb réteg mely tagjai érvényesítik hatalmukat a politikában is. Az oligarcha személy gyakran nyíltan vállalja fényűző életvitelét, halmozza a luxusingatlanokat, autókat, vagy akár a yachtokat is, felvásárolja a helyi vállalkozásokat és a saját profitját növeli velük, míg a környezetében élő többség teljesen átlagos, vagy átlag alatti életszínvonalon él.”
https://www.penzcentrum.hu/
Bocsika! A BlackRock oligarcha Magyarországon?
„A BlackRock, Inc. egy amerikai multinacionális befektetési vállalat. A BlackRockot 1988-ban alapították, eredetileg vállalati kockázatkezeléssel és fix kamatozású intézményi vagyonkezelőként, mára a világ legnagyobb vagyonkezelője, 2023. december 31-én 11,5 billió dollárnyi kezelt vagyonnal. 2023. december 31-én a BlackRock székhelye New Yorkban található, 30 országban 70 irodával rendelkezik, és 100 országban vannak ügyfelei.”
Hát az Apró-klán oligarcha?
Elszámoltatás volt?Négy kétharmadotok volt hozzá.MI a végeredmény budaigyuszika?
Ecsém, ne igyál annyi kannásbort, mert kurva gyorsan pusztulnak az agysejtjeid, akár az egyélőistenednek. 😀 😀
Már megint részeg vagy, fidnyák?
Teljesen hülyénel nézik a népet ezzel is meg az alternatív megoldások politikus általi keresésével! Egy éve szétjött! Nem csak a kivitelező felelőssége! Ott van a generál tervező. Ha nem megfelelő a terv, akkor hibás a tetvező. Ha a kivitelező ezt jelezte akkor nincs felelőssége. Van viszont a megrendelőnek, akár utasította a kivitelezőt a hibás kivitelezésre akár nem. Azért itt kellett lenni megrendelői oldalról projektvezetőnek, műszaki ellenőrnek. Látható, hogy nem csak itt van probléma, hanem Kassa felé a következő dombon is szakad szét az út! Rossz nyelvek szerint akkora a probléma ami a tervezési hiányosságokból is ered, hogy azt se tudják hogyan javítsák. Ezt támasztja alá az egy éve húzódó semmi! Tehát a politikus asszony a kampányhoz közeledve egy év semmittevés után ne megoldásokon gondolkozzon meg a gazdájával a kivitelezőre mutogasson csak hanem mondja el az igazságot! Kik a tényleges felelősök a gonosz osztál vég mellett???
Akkor nyilván a műszaki ellenőr nem vette at a munkát nem igaz?Vagy csak simán hazudsz Jani?
Jani sógor a műszaki ellenőr kifejezést eddig csak olyan kontextusban hallotta, hogy „mennyibe kerül?”
Akkor ez sem igaz?
„A 4-es metró 452 milliárd forintba került, ebből a gyanú szerint 272 milliárd érintett csalással, szabálytalan felhasználással, 166 milliárdot pedig elloptak.
Csepreghy szerint a fejlesztéshez 76 milliárdot használtak fel a Közlekedési Operatív Program terhére, ebből 59 milliárd forint volt az EU hozzájárulása, ezt a pénzt követelheti vissza Brüsszel. A négy éven át tartó nyomozás eredménye szerint a kifogásolt szerződések – egy kivételével – 2010 előtt, vagyis a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány, illetve a Demszky Gábor-féle városvezetőség regnálása alatt született. Ez azt jelenti, hogy minden idők legkorruptabb beruházása a baloldali kormányokhoz köthető – mondta.”
Mit is mondott erről Demszky ??????????
Csepreghy ?Lázár házicsicskája? LOL :)::):)
https://index.hu/kulfold/2025/01/18/strabag-vezerigazgato-klemens-haselsteiner-ausztria-halal/
Lázár a szégyenfolt.
Tudjuk! Már réges-rég megmondta Keller László eftás.Szemével látta, hogy savtermelő volt a sztráda. 😁😂🤣😀
„Az eddig megépült szakasz minősége a Népszava és Keller László szocialista képviselő információi szerint felháborítóan silány. Állítólag annyi anyagot kiloptak az útból, hogy a nehezebb munkagépek alatt beszakadt a beton több elkészült szakaszon is. Az építkezés hiányosságai miatt Keller László szocialista képviselő augusztus 9-én feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. A Legfőbb Ügyészségnek benyújtott feljelentés szerint 4000 köbméter anyag tűnt el minden kilométer megépítése közben, és egy Emőd környékén illegálisan működő bányából szállítanak anyagot az építkezéshez.
Mezőkövesden Orbán külön méltatta, hogy sikerült olcsón és magyar vállalkozókkal megépíttetni a sztrádát. Valójában nem sikerült kizárni a külföldieket az üzletből, a környéken ugyanis nem találtak megfelelő magyar tulajdonú bányát. Így a kő szállításának egy részét a Colas Északkő Kft. végezte, mely francia tulajdonban van.
Az M3 építése körül a nyomvonallal kapcsolatban is éles viták voltak. Oszlár és Tiszapalkonya lakossága aláírást gyűjtött, hogy ezzel bírják rá a Nemzeti Autópálya Rt.-t, hogy építsenek elágazást Tiszaújváros felé. Attól félnek ugyanis, hogy a TVK-ba menő évi 80 000 kamion nem fog kerülni a sztrádán Polgár felé, hanem előbb letérnek majd a sztrádáról, és a járművek a két kistelepülésre zúdulnak. Az építtető a magas költségek miatt visszautasította a két település lakóinak kérését.”
csak nehogy …
😀
A műszaki ellenőr szemével követi a talajvíz- -asszály– esős évszak kapcsolatát. Ilyen mélyenfúró szeme van.
Mert a kivitelezőnek olyanja van?
Akkor azt se ártana megkérdezni kinek az érdeke volt és kinek az erőszakoskodása , hogy ott megy a pálya test és a nyomvonal? Városi pletyka szerint egy cég , aki ezt erőltette, politikai kapcsolatai révén?!Ugyanis pletyka szerint erdetileg máshol ment volna a pálya, a domb másik oldalán..
Hát ez egy pokoli jó kérdés.
TEGNAP LÁZÁR KRITIZÁLTA A STRABAG CÉGET, MÁRA A VEZETŐJÜK MEG IS HALT, FURCSA..
Öngyilkos lett?
PASZMEK !
A MŰSZAKI ELLENŐRT ( STRABAG RÉSZÉRŐL) ÉS A MŰSZAKI ÁTVEVŐT( ÁLLAM BÁCSI RÉSZÉRŐL) FELELŐSÉGRE VONTÁK MÁR ?
AZ M-30 -AS KASSA FELÉ VEZETŐ SZAKASZÁN A TÖBBI SUVADÁSSAL MI LESZ ?
UTÓLAG FELMÉRTÉK MÁR A TELJES SZAKASZ ÁLLAPOTÁT , VAGY MEGVÁRJÁK, MÍG LETELIK A KÖTELEZŐ GARANCIA ?