Skip to content

Nem csak Miskolcon. Válságban a helyi fürdő

Nem csak Miskolcon. Válságban a helyi fürdő

Vietnami röhögő emojik borzolják a kedélyeket Orosházán, válságban a helyi fürdő
A fürdő főbejárata – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Hétfőtől az orosházi Gyopárosfürdőben csak gyógyászati szolgáltatások működnek. Ezt Benkő Ferenc, az Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdőt üzemeltető önkormányzati cég vezérigazgatója az Oroscafe.hu önkormányzati portálnak adott videointerjúban jelentette be.

A szolgáltatások szűkítésének oka a működés veszteségeinek csökkentése. Benkő elmondta, hogy korábban Raffai János polgármester válságkezelési tervet kért, mert az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. több száz milliós adósságot görgetett maga előtt, aminek egy része a fürdő ráfizetése volt.

53 (!!!!!) komment

Korábban írtuk

Miskolc. Ellipsum. A Fidesz már megköszönte Kriza Ákosnak

Miskolc. Ellipsum. A Fidesz már megköszönte Kriza Ákosnak

Pénteken megnyitotta kapuit a fürdőzni vágyók előtt az Ellipsum Élményfürdő Miskolctapolcán. A hétvégi színes programok részeként az Ellipsum bejárata előtt – a Miskolci Fürdők Kft. szervezésében – vasárnap 17:00 órakor meggyújtják az első adventi gyertyát a Görömbölyi Általános Iskola „Jól hangzik” kórusának zenés előadásával. Az érdeklődőket meleg teával, a gyerekeket szaloncukorral várják.



 


Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



53 Comments

  1. Remek.Legalább mindenki számára világos,hogy ki találta ki ezt a fenntarthatatlan fost,és kinek a szarát kell vereséknek ellapátolni…

     14
    • HA veresék ellapátolnák a szart. Amiről hazudoztak a kampányban. Ehelyett ömlik beőlük a fos, hogy még nagyobb legyen a szar

    • Hova? A leválni akaró zsákfalu „Vizek Völgye”-be ?

      Még az utakat is a Kriza munkáját folytatva ( bocsika; fojtatva) , a fidesz kormány előlegéből építitek.

      a Város, Görmböly,Komlóstető felé

      A” Vizek Völgye” tervezési díjából , perköltségeiből igen sok minden épülhetne Tapolcán.
      Ugye, milyen remek?

      • Zsiga mit szol ehhez hogy lefaluztad Tapolcát zsoccai? Még a gazdid a bélanya ceberkati is ott lakik.

        • Persze, együtt sétálgat a Debreczeni író úrral és átbeszélték

          „A Miskolchoz tartozó Miskolctapolcán a városrész önállósodásáról írtak ki népszavazást, a választási névjegyzékben szereplő 2.467 lakos este hét óráig adhatta le voksát. Közülük 1432-en szavaztak, ebből 1426 volt érvényes, 835-ten az elszakadásra, 591-en a maradásra voksoltak. A népszavazási íven egyébként egy kérdés szerepelt: „Egyetért-e ön azzal, hogy Miskolctapolca új községként leváljon Miskolc városáról”.

          • ceber.zsocca.akksi.szégyen.
            egyéb?

          • Mikor kértek bocsánatot 1 köbméter/hó szennyvizet előállító akkumulátor közbenső terméket feldolgozó üzemért, hülyegyerek?
            Európa tele van ilyen recycling üzemekkel.

          • Akkor ma f@sznak kellene ide még egy debil?

  2. Azért nem kicsi lehet a baj, ha még a pufókfejű váraljait,meg a mivizes szakember csészényi mariannt is elő kellett rángatni …:):):)

    • „700 millió forint élményfürdő üzemeltetésre

      Termál Online
      https://termalonline.hu › termal-hirek › 700-millio-for…
      ellipsum 700 millió innen: termalonline.hu
      2020. dec. 25. — A friss Magyar Közlönyben található kormányrendelet szerint 700 millió forint jut az Ellipsum Élményfürdő beüzemelésére.”

      Beim Geld hört die Freundschaft auf.

      „A pénznél véget ér a barátság”

      • Elszámoltak már vele?

      • És ? A maradék 800 hol van amiből üzemeltethető ez a szar?

        • Állítsátok vissza Káli repedt medencéjét, robbantsátok fel a várat, zárjátok be a villanytelepit, túrjátok fel a függőkertet, stb., stb

          Bosszúból.

          A bolsik rombolásban mindig jók voltak.

          Menjetek Leninvárosba fürödni. Aztán hívjatok meg egy legmagasabb gázsival rendelkező
          művészt, az IMF-hitelből pénzelt Operafesztiválra.

          • Tehát állitsuk vissza amit elb@szott a román gárda,meg fizessük vissza az ORBÁN által felvett IMF hitelt?

          • „Magyarország hitelfelvételei az IMF-nél

            A hitel típusa A hitelfelvétel időpontja Összeg (ezer SDR)
            Készenléti hitel 2008 10 537 500
            Készenléti hitel 1996 264 180
            Készenléti hitel 1993 340 000
            Kiterjesztett hitelkeret 1991 1 114 000
            Készenléti hitel 1990 159 210
            Készenléti hitel 1988 265 350
            Készenléti hitel 1984 425 000
            Forrás: IMF ”
            miközben a hitelekkel párhuzamosan eladtátok az országot, ” fékek meg ellensúlyok mellett” !!! Ezek közül melyik hitelt vette fel „azorbán”? Hm?

            A gigahitelen Gyurcsányi aláírása van. KUSS!

          • Elég, ha elhúztok abba az irányba, amerre az LKM főbejárata előtt felállított
            Lenin szobor mutatott.

            Mikor indultok?

          • Magyarország utolsó IMF hitel felvevője: Orbán Viktor.

          • Kit érdekel az ejtett Fellegi?

          • Hja. Ti csak az első 7 -et vettétek fel országkiárusítás közben.
            Érdekes, hogy egyiken sincs ott azorbán aláírása.

          • 2011 „Fellegi: IMF hitelből vettük meg a Mol-részt”

            Miniszteretekkel egyeztess…

    • Biztos cél volt a veres+pakusza vízügyi szakértőkkel azonos színvonal biztosítása

  3. Mit vergődnek ezek a hülyék?

     10
    • „Én vizuális típus vagyok.

      Hol van az üzemeltetésre adott 700 millió? Elvitte az első napok marketingje mi?

      Mindenki kapott belőle egy ádám-éva kosztümös éjszakai fürdőjegyet

      a logó csöcsök, pöcsök nagy találkozójára?”

  4. fodor zoli hogy kerül oda? lemaradtam valamiről? 😀

  5. Köszönjük. A megvaltanban van egy tétel: a termálvíz, mint alapvető működtetési feltétel. No ez nincs. Évi 1 milliárd veszteség az van…

  6. senki nem szólt a bűzös getznek, hogy a torzult gnóm, nagyfejű testéről felülről készült képeken még undorítóbban néz ki?

    • ez nekem új hogy a fityesz polgi jelöltjének ennyi beceneve van, de jobban belegondolva találó.

  7. Köszönjük kX egy újabb veszteséges pénznyelővel lesz több, van egy rakás strandunk csak mégse érdekli a turistát max a barlang, éljen hülyék, kinek érte ez meg?

    • Pató Palinak kampányolni jó lesz

      • tejberizsa kampányolt vele 4 éven át, hogy felépítik milyen jó lesz.
        ismétlés a tudás anyja. patópali örülne ha megszabadulna ettől a tehertől.

        • Pató Palinak a városvezetéstől kellene megszabadulnia. Az olyan teher számára, amihez képtelen felnőni a vén trotty.

          • Miért nem váltottátok le 4 év alatt?

          • a debil kreténekre bíztuk 35-26 = 9 ezer Veresre szavazó kiábrándulását Pali bácsiból.
            Jó úton vagyunk. Andreátok ráfordult a célegyenesre.

          • Szóval összeállt az orbán-gyurcsány nagykoalíció?Akkor miért nem ezt mondod Bandi?

    • Igazad van! Az ipar; büdös , zajos, monoton. A turizmus meg csak kiszolgálónak nevel. Egyedül az ellenzéki gócváros lét sok segéllyel, ami üdvözítő.

    • Akkor azért veritek a tam-tam-ot a Várfürdőért?

      Legyen még több uszoda , strand vesztességes

      • VerJÜK?Hát nem tősgyökeres zoli ígérte meg végső kétségbeesésében? :

        „A Diósgyőri Várfürdő azonban valóban kampánytéma volt ősszel. Alakszai Zoltán, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje fő programjai között szerepelt a strand újranyitása. Annak ellenére, hogy 2018 novemberében egy közmeghallgatáson az akkori polgármester, Kriza Ákos kijelentette, az eredeti helyén nem lehetséges megnyitni a diósgyőri strandot. Ekkor Alakszai Zoltán a város jegyzője volt.”

        Ja és nem én találtam ki.A boon írta meg…
        Öngól öcskös…:):):)

        • A kedvetekért egyszer megígérte, a várárok egy elkülönített részén ???

          ( a Hámori tóban is volt ilyen strand)

          Az én javallatom az volt, hogy tegyen be a vár egyik szobájába egy 4 személyes kádat
          Írja ki az ajtóra,hogy VÁRFÜRDŐ ( munkásőröknek, munkásőr özvegyeknek)

          Egyébként várfürdőt odalöktétek ingyenes használatra egy műv. háznak
          nulla vízforgatóval. Gondolom eladásra

          A két „acélkád” került 360 millióba. Ezt az összeget évente kifizette
          Kriza a salkaházival. Tette ezt ötször vagy hatszor. Mennyi is az?

          Lassan lejár a ciklusotok. Miért nem nyitottátok meg strandot?

          Öngól bratyesz…:):):)

          • Hiába , ilyen amikor a debil szekusszolga riposztozni próbál, szánalmas nyögdécselés a vége…
            Ha rajtatok múlva akkor a tősgyökeres már a várban lakna. Ha már az egyetlen esküvő amit ott tartottak az az övé volt. A budai várat nem sikerült mamának elintézni…De tőlem amúgy mehet a dolog….Lebontjátok a lóhugyáldát , visszalapátoljátok a felvett manit, diósgyőri vár dettó aztán beszélgetünk…Neked meg irány nagyvárad szolga…

          • Kijöttél már Gyurcsány seggéből, senkiházi ?

          • Hiába , ilyen amikor a debil szekusszolga riposztozni próbál, szánalmas nyögdécselés a vége…

  8. Az átlag IQ a képen 100 alatt van. Az ellenzékieknek mondom, hogy Fodor Zoli csak rontja az átlagot.
    Sajnos ezek a helyi hülye fideszesek nem veszik észre, hogy 2019-ben a Kriza korszak ellen szavaztak. Az ilyen táblákkal csak a szart dobják a fejük fölé.

    • Nem, apa
      valahonnan érkezett a SZINVA akármi álcivilek számlájára 14 millió Pali bácsi fészbuk kampányára, aztán ott volt az „ezalenyeg.miskolc ” a komlói párttitkár fiacskájának lapja, a motoros futárokkal széthordott
      „időszakos rágalmaink” kampányújságotok, vízlepergetős profi plakátok stb., stb
      és a 35 ezer visszahozta a Simon,Halmai, Mokrai, stb. stb elvtársakat és hálából a vezetésbe be kellett
      emelni Varga Andreát.

      Ha , tudnád hogy ez a 35 ezer milyen természet fölötti hatalmat képzeld a levitézlett elvtársakról
      elsírnád maga.

      Van egy rossz hírem. Már nem hisznek nektek.

  9. Ezzel a táblával Szélyes Domokosnak kellene ott állni.

  10. Miskolc maga egy élményfürdő.

  11. Kit érdekel az Tamás Fellegi?

    • Orbán minisztere volt, tőle kérdezd.

  12. Dzsekson után pufirizsa sem verte fel a telefont. Pedig a váradi melléken is hívták. (Fityesz poén visszalőve degener ködönpéhez)

Vélemény, hozzászólás?



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



4 Comments

  1. Névtelen
    2025.01.18. 13:42

    Megfagynak vagy fát lopnak, ez a két lehetősége van a legszegényebbeknek Északkelet-Magyarországon.

    • Névtelen
      2025.01.18. 16:58

      Mit csináljunk, a csúti a retek szaraljaikba önti a pénzt.

  2. Orosházi
    2025.01.20. 19:54

    Orosházán Benkő halmozta az adósságot is!

    • Névtelen
      2025.01.21. 05:11

      Akkor olyan kerizaféle..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük