Kocsonyafesztivál. 30-50 millió forint vándorol a büdzséből magánzsebekbe? A nap
Ha jól belegondolok az elmúlt huszonöt évben, hol vannak már azok a daliás idők, amikor a kocsonya és egy pohár forraltbor mellé még „kultúra” is járt. A kísérő rendezvények adták az értékét, és voltak kíváncsiak a 2000-es évek elején e hazai kurriózumra. Ma már semmi nóvum, csak a haszonlesés apasztja a pénztárcánkat. Egyrészt a „jogtulajdonos” mérhetetlen ambíciója, másrészt a csókosok szervezőknek átadott profitszerzési lehetőség miatt van bajban a mindenkori városvezetés. Tudniillik ab óvó 30-50 millió forint vándorol a büdzséből magánzsebekbe,? és a városi költségvetésen kívül alig van más támasz (persze a szervezőknek térítésmentesen átadott helyek után beszedett helypénzen is lehet osztozkodni). A choach iskolákat végzett fenomének kábítják az egyre kontraproduktívabb politikusokat, hogy a városimázs fokozása érdekében szükség van erre a „gagyira”, sőt tromfolnak százmilliós haszna kerekedik belőle a városnak évente. Hogy békák (vagy kisbalták) nem potyognak az égből! Még az ide tóduló árusok is a székhely vagy telephely szerint fizetnek adót! Különvonatra már rég nem futja, mert ki kíváncsi az ingyenkoncert közönségének látványára. Ezek az előadók egész évben bárhol, ettől kultúráltabb környezetben elérhetők, szóval ideje lenne már tisztelt városvezető urak levenni azt a bizonyos hályogot a szemről, és tőrődni, hogy a hétköznapjainkba ne legyenek telepiszkitva a kapualjak! Egytisztassági kommandónak jobban örülnének a miskolciak.