
A Központi Nyomozó Főügyészségen bejelentés alapján folyamatban lévő nyomozásbanjelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét.Közleményük szerint Biró Ferenc szabadlábon védekezik.
Az ügyészség szóvivője, Kovács Katalin a 444-nek azt mondta,Biró feleségét is meggyanúsították, bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel. Egyikük sem tett vallomást, és mindketten panasszal életek a gyanúsítás ellen.
Az ügyészség csütörtökön több helyszínen, köztük az Integritás Hatóságnál is kutatást tartott, és lefoglalás is történt.
A közleményükben azt írják, az Integritás Hatóság elnöke a jogszabály értelmében használhat egy hivatali autót, Biró pedig egy felső kategóriás autót bérelt.
A megalapozott gyanú szerint a hatóság elnöke emellett egy másik gépjárművet is béreltetett az Integritás Hatóság vagyonának terhére.A szintén felsőkategóriás autót többnyire az elnök – hatósággal munkaviszonyban nem álló, így gépjárműhasználatra sem jogosult – felesége magáncélokra használta.
A megkötött szerződés szerint a második bérelt autó havi díja kezdetben 475.285 forint + ÁFA volt, ami később emelkedett.
Az Integritás Hatóság elnöke a vagyonkezelési szabályt megszegve közel 14 millió forint vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak.
Az Integritás Hatóság elnöke ezen túlmenően – a hivatali helyzetével visszaélve – annak érdekében, hogy az igazgatóság másik két tagját (akik szintén pályázat útján választott és a köztársasági elnök által kinevezett elnökhelyettesek) törvényes jogaik gyakorlásából kizárja, bizonyos jogkörüket a jogszabályokkal ellentétesen korlátozta, egyidejűleg közhatalmi jogosítványait önhatalmúlag gyakorolta – zárta közleményét az ügyészség.
Kovács Katalin szóvivő a 444-nek beszélt arról is, az eljárás folyamatban van, a nyomozás elején járnak, így a gyanúsítottak és a gyanúsítások köre is változhat. A szóvivő szerint az akció kivitelezésében nem volt semmi rendkívüli, mint minden más összehangolt eljárás esetében, az volt a szempont, hogy egy időben történjenek meg a „nyomozati cselekmények.” Itt is nagy mennyiségű iratot kellett minél gyorsabban átnézni.
Az elnök szerint a személyét támadták
Biró Ferenc közleménye szerint a hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel kapcsolatos gyanú alaptalan, az ellen panasszal élt.
„Kifejezetten a személyemet támadták, és ezen keresztül az Integritás Hatóságot kívánták ellehetetleníteni. Mindenkit biztosítok arról, hogy a Hatóság ugyanúgy végzi tovább a munkáját: szervezetünk mindig a legszigorúbb etikai és jogi normák szerint működött és működik” – írta.
Hozzátette, az Integritás Hatóságot megalapító törvény előírja az ügyészséggel való együttműködést, ennek teljes mértékben eleget tesz és biztosítja a teljes transzparenciát.
Az ügyben az Integritás Hatóságnak több kérdést tettünk fel, erre egyelőre nem kaptunk választ. Biró péntek reggel sajtótájékoztatót tart, arról beszámolunk.
A korrupció ellen küzdő szervezetről van szó
Az Integritás Hatóságot a Parlament azért hozta létre, mert az EU nem volt elégedett a kormány korrupcióellenes intézkedéseivel, és befagyasztotta egyes támogatások kifizetését. A Hatóság 2022. november 19-én kezdte működését, előtte az Állami Számvevőszék elnökének javaslatára nevezte ki Novák Katalin akkori köztársasági elnök a vezetőket.
Az elnöki posztra többen jelentkeztek, a jelöltek kiválasztásáért felelős alkalmassági bizottság szerint öten feleltek meg a jogszabályi feltételeknek. A bizottság első helyen Biró Ferencet ajánlotta az ÁSZ-elnök figyelmébe, aki személyesen is meghallgatta a jelölteket, majd a legmagasabb pontszámot elérő Birót jelölte elnöknek.
Az Integritás Hatóság oldalán lévő életrajza szerint Biró a KPMG-nél kezdett, majd cégtársként csatlakozott az Ernst & Young globális tanácsadó céghez, 2020-tól pedig a PwC Central & Eastern Europe partnere volt.
2024-es vagyonnyilatkozata szerint több ingatlana és csaknem 62 millió forintja van. Saját tulajdonú autója nincs. Birónak ki kellett töltenie azt is, hogy a kinevezését megelőző három évben mennyi volt a havi jövedelme. Ez Birónál tízmillió feletti összeg volt.
Mit sem ér a butaság rosszindulat nélkül.
Vagyis, nem csak segghülyék mindenhez, de aljas gazemberek is.
https://www.facebook.com/watch/?v=351457655585032
Miért nem vagyok meglepve.
Indiában se sikerült meggyógyítani aput
uploads.disquscdn.com/images/5856505e1cec8353bc755c71125a184b96db6db6b571db11864a22be987d5557.gif
(Scott Bessent TRump pénzügyminisztere.) „melegházasságban él, férjével két örökbe fogadott gyereke van.”
– Szegény Pressman, ha ezt megérhette volna…
Amúgy meg:
…és mit mond erre a Megafon, a Bayer, a Rogán…. Szájert már nem is kérdeztem!
Az orosz olajszektor elleni amerikai szankciók túl gyengék voltak, mert Bidenék túlságosan aggódtak az áremelkedés miatt, miközben az amerikai olajkitermelést is korlátozták – idézi a Reuters hírügynökség Donald Trump leendő pénzügyminiszterét, Scott Bessent véleményét, akit csütörtökön hallgatott meg a szenátus. Ha az Orosz Föderáció bármely tisztviselője figyeli ezt a meghallgatást, tudnia kell, hogy elhatároztam magam, és ha Trump elnök az ukrajnai háború befejezését kéri, ahogy a stratégiájában szerepel, akkor elköteleződtem a szankciók fokozásával kapcsolatban, főleg az orosz olajkitermelés ellen, ami tárgyalóasztalhoz kényszerítené az Orosz Föderációt.”
Mit is mondott ez a derék ember?
Nincs rendszerszintű korrupció, csak korrupt emberek vannak.
Pl. mint ő!
De a korrupt emberek csoportja rendszert eredményez!
Eddig nagyon vigyázott, hogy csak piti ügyekben járjon el, egyébként nem történt semmi.
Levelem van erről tőle olyan ügyben, amivel nem foglalkozott, majd most folyik a 25 milliárdot érintő pályázati pénzeket érintő korrupciós büntető ügy a bíróságon.