Meg sem hívták? Orbán Viktor nem vesz részt Donald Trump beiktatásán

Orbán Viktor nem vesz részt Donald Trump amerikai elnök január 20-i beiktatásán. A miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy Orbán Viktor január 20-án a magyar EU-elnökség eredményeit értékelő konferencián tart előadást, Budapesten.

Január 20-án tartják Washingtonban Donald Trump elnöki beiktatását, a vendégek listájáról pedig egyre több derül ki. Elon Musk, Jeff Bezos és Mark Zuckerberg techvezérek például biztosan részt vesznek a ceremónián. Megerősítette részvételi szándékát Barack Obama korábbi elnök is, a felesége, Michelle Obama viszont a hivatalán keresztül egy közleményben tudatta, hogy nem vesz részt az eseményen.

Trump stábja több külföldi vezetőt is meghívott a beiktatási ünnepségre. Javier Milei argentin elnök hivatala már tavaly decemberben megerősítette, hogy a politikus kapott meghívót. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök egy január 9-i sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy meghívták az eseményre, és tervei szerint ott is lesz a beiktatáson. Jair Bolsonaro volt brazil elnök pedig az X-en jelentette be, hogy meghívták a ceremóniára, ő azt írta, mindent megtesz, hogy visszaszerezze útlevelét, és elutazzon Washingtonba. A volt brazil elnök útlevelét még tavaly februárban vették el, miután a brazil hatóságok vádat emeltek ellene államellenes bűncselekmény miatt. Hszi Csin-ping kínai elnök is kapott meghívót, azonban az ő részvétele bizonytalan.

Európa több szélsőjobboldali politikusa is bejelentette részvételét, a brit Nigel Farage, a francia Eric Zemmour, a holland Geert Wilders és a belga Tom Van Grieken is ott lesz az eseményen.

19 Responses

  1. Sebaj röfi!
    Úgy látszik csak a komcsik maradtak neked,legalább a fajtádnál maradtál.

    10
    1. Nyugi van! SZÁRAD A TISZA

      „Szembetűnő ugyanakkor a visszaeső érdeklődés: ezúttal 65 ezren szavaztak Magyar Péter EP-képviselőségéről két nap alatt, júniusban pedig 91 ezren, mindössze egyetlen nap alatt. Ez azt jelenti, hogy

      a Tisza Párt elnöke elvesztette szavazóinak közel egyharmadát, 28,8 százalékát. Ha ezt az arányt a Tisza Párt június 9-ei, 1,350 millió szavazatára vetítjük, az azt jelenti, hogy Magyar Péterék ma kevesebb, mint egymillió szavazatot szereznének egy listás szavazáson, nagyjából 965 ezer voksot.”

      Magyar Péter korábban kamuállásnak nevezte az EP-képviselőséget és többször azt hangsúlyozta, nem kíván beülni az Európai Parlamentbe. A politikus Ötkertes diszkóbotrányát követően a jelenlegihez hasonló szavazást indított követői körében arról, felvegye-e a mandátumát. A válaszadóknak nem volt nehéz dolguk, mivel Magyar Péter kizárólag olyan szempontokat sorolt fel, amelyek a képviselőség mellett szóltak. Akkor a válaszadóknak csak a 75,6 százaléka szavazott igennel. „

  2. három hónappal ezelőtt egymás répáját verték, most pedig egy semmi esemény miatt nem is tud menni a kurtafarkú.. ezt tudván a szőketorgyán is azt mondta, hogy a sok siker amiről be kell számoljona harcostárs, krákogással és szájnyalogatással együtt is eltart két percig…

    12
  3. Remélem az m1 nem közvetíti mert a gombákat megzavarná, hogy mégis vannak ott külföldi méltóságok

    1. Átengedte Meloninak a meghívását. Donalddal megbeszélve.

      ( A fogott csaj majd elbizonytalanodik az ukránok támogatásában. Ennyi)

      1. Miért bizonytalanodna el?Január 21-én vége a háborúnak (Putyin, meg a csúti oroszcsicska szerint „különleges katonai múvelet”) Nem hiszed el?

      2. minek barom?
        neki van SAJÁT meghívása, ő nem putyin használt kitágított véres kotonja

  4. Nem találtak sehol a költségvetésben 1,5 milliárd dollárt, hogy Muskon keresztül megvegyék a jegyüket a beiktatásra, mint Meloni?
    Lúzerek

    8
    1
  5. Az igazi kérdés, hogy Trump miért nem jön Orbán világhírű konferenciájára, és miért keres kifogásokat holmi pitiáner beiktatással???

  6. x.com/csorike1520/status/1756893123593064520
    Pedig ott lesz!
    A kukáknál keressétek!

  7. Sajnos Miniszterelnök urunk már nem tényező, légüres térben lebeg, rég elszakadt a magyar valóságtól és NER-társaival együtt fogalma sincs arról, mi történik az igazi világban.
    M.agyarország meg közben rohan a csőd felé.

  8. Tiszta szégyen ez a f@sszopó cxtafarkúúúú!!!!!
    Megérdemelte, most beégett rendesen….

  9. A fidnyákok pedig meredten nézik trampli bácsi felmutatott középső ujját! 😀 😀 😀 😀

  10. Várta „Viktorunk” Trump beiktatását előre készült rá majd megy ki Trump haerjához előtte pár hónapja Floridai birtokán fogadta most meg nem megy el? Miért hagyott alább a lelkesedés ami gátolhatja vajon? Sokan tippekbe, találgatásokba bocsátkoztak. Az Indiai ajurvédikus kényeztető diszkrét „fosató kúra” tovább tart ne tán tán? Nem bírja abbahagyni? 😀 Vagy egy szagokra agresszivá váló indiai elefánt megkergette? Vagy netalántán egy indiai gorilla túl magányos volt eddig és most fogva tartja? 😀 Vagy az Indiai masszázs túl kellemes lett? 😉

  11. Elment volna szegénykém csak valamiről ne tán nem tud leszállni vagy nem bírja abbahagyni? 😀 Indiai elefánt túl magas nem tud róla leszállni? Vagy hashajtós volt ajurvédikus tisztítókúra és nem bírja abbahagyni? 😀 Vagy csodadoktora valami csodával elkápráztatta és varázsolt vele? Más elfoglaltsága lesz mondják fideszesek na persze mesehabbal 😀 Erre várt trump haverja beiktatására most meg más elfoglaltság és nem megy el persze persze. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Népszerű