
Az idei a harmadik alkalom, amikor a vármegyei önkormányzat évértékelőjén Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter is elmondta a térséggel kapcsolatos meglátásait, gondolatait.
– Azért tartom lényegesnek, hogy együtt indítsuk az évet, mert Miskolc és a vármegye is nagyon fontos szövetségese a minisztériumnak, amikor a jövő Magyarországát illető tervezésről van szó – fogalmazott.
A miniszter szerint nem kérdőjelezhető meg, hogy Észak-Magyarország hazánknak olyan régiója, ami meghatározó jelentőségű volt a múltban, és az maradt a jelenben is. Navracsics Tibor elmondta, azon dolgoznak, hogy az országrész a jövőben is megtartsa ezt a szerepet.
– Ehhez minden segítséget meg szeretnénk adni az itteni önkormányzatoknak, akik naponta küzdenek gazdasági és szociális nehézségekkel – fogalmazott. A miniszter elmondta, a kötelező feladatok ellátására közel 2 milliárd forint rendkívüli támogatást utalt ki a minisztérium a borsod-abaúj-zemplénbeli települések számára 2024-ben.
Emlékeztetett: közel egymilliárd forintnyi szociális tüzelőanyagot osztottak ki a vármegyében élők részére. Ide sorolta azt a négyszázmillió forintot is, amit a tavalyi év során utaltak a természeti katasztrófák sújtotta helyi önkormányzatok számára és a katasztrófák megelőzésére a vis major alapból. Összegezve: 2024-ben a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium mintegy 3,5 milliárd forinttal segítette a vármegye településit, mondta a miniszter. Ezt követően a jövő beruházásaira terelte a szót.
– Január 1-én indult el a Versenyképes járások program, hogy térségi szinten megfogalmazott projektekhez nyújtsunk támogatást.
Navracsics Tibor szerint erre éppen Borsod-Abaúj-Zemplénben láttunk erre jó példát, hiszen itt működik egy olyan területfejlesztési menedzsment a vármegyei önkormányzat jóvoltából, ami már az utóbbi években is szép eredményeket ért el.
A miniszter előre vetítette: idén talán a szolgáltatások terén is előre lép majd Miskolc. Alakszai Zoltán főispán támogatása révén ugyanis jó esély van arra, hogy végre Diósgyőrben megnyíljon a megígért kormányablak – emelte ki.
– Apránként tehát, de lépegetünk előre. Ez pedig elképzelhetetlen partnerség nélkül – fogalmazott Navracsics Tibor, aki bízik benne, hogy 2025-ben újabb célokat sikerül megvalósítani a régióban.minap.hu
A Hülye Járások Minisztérium-ának példájára lesz Versenyképes Járások Minisztérium-a is ? ? ?
JOBB LENNE NEKTEK A MOCSKOS POLOSKA, NEM?
csókolom, sajnos dagi most nem mehet el drámbúrhoz az iktatásra
még nem állt el a fosása, valószínűleg még 5 napig nem is fog
Kedves Viktor. Köszi az adófizetőid pénzét, és nyald ki a seggem.
Donald Duck
Így alakult… az indiai csodamágusoknak még nem sikerült összerakni,
szét van esve mint egy Rubik-kocka.
szoltak Trumpnak a tanacsadoi, hogy a cigany inkabb visz mint hoz
Indiában rájött, hogy Hatvanpusztán, az árokban csupaszcsigaként fog ujjászületni. Persze, ha még sikerül helyrehozni a karmáját, magasbbrendű állatként is reinkarnálódhat, akár még egy görXy szintjét is elérheti.
Olyan, mintha a geci kapott volna egy pofont egy magasabb erőtől, akinél nem számít a pénz és a hatalom. Nem reménykedhetünk, hogy gyógyító pofont kapott, de látszólag kiesett a szerepéből.
Orbán dilettáns és Trump számára haszontalan. Trump akarja hogy
Európa amerikai gázt és olajat vásároljon az orosz gáz és olaj helyett
…..Orbán csak orosz gázt és olajat akar vásárolni …… Trump azt akarja, hogy a NATO-tagországok kiadásai 5%-ra emelkedjenek ….Orbán, ahogy ő maga mondta, „el sem tudja képzelni ” Trump pedig nem szereti az embereket, akik Kína fenekébe dugják az orrukat… Egyszerűen fogalmazva, Trump és Orbán egyetlen dologban értett egyet: abban, hogy Trump legyen az elnök. Bár érthető, hogy Trump miért akart elnök lenni, érthetetlen, hogy Orbán miért akarta őt elnöknek….
A magyar kormányból SENKIT sem hívtak meg a szőke torgyán beiktatására.
A sok fideszbarom meredten bámulja trampli bácsi felmutatott középső ujját. Hát ezért nyalta annyiszor körbe a Kárpát medence „géniusza”? jajajajajaj, mi lesz most veletek fidnyákok! 😀 😀 😀
Toca úgy feszít az egyik képen , mint a pók a lucernásban . . .
Lehet, hogy ez az éjjel, valamint az indiai fosatókúra hatása, sosem ér véget???
A reptéren a nemkormánygépet fogadó járművek között nem csak a kötelező tűzoltókocsi, hanem egy szippantós IFA is felsorakozik