
Csordás László
Miskolci Városgazda (?) ügyvezetője
Tisztelt Ügyvezető Úr!
A Szinva teraszon egész héten ott díszelgett ez a képen látható, jól felismerhető kupac fekália,
ami ékesen bizonyítja, hogy a városgazda nem takarít.
Bár ezt többször jeleztem a városüzemeltetésért felelőtlen alpolgármesternek, bizonyos
Hollósy Andrásnak, ő jobbára csak azt bizonyította, hogy tökéletesen alkalmatlan a feladat
ellátására, nagy neki a zakó, és hogy csak ellenzékből képes hőbörögni, a munka közelről már
büdös neki. Meg hogy a lóval imádkozás több sikerrel kecsegtet, mint a vele való
kommunikáció, az e-mail címét pedig át kellene írni blackhole@miskolc.hu-ra
Rátérve a városgazdára, nem szép dolog a munka elkerülése, de ha nem restellik messzi ívben
elkerülni, akkor ne szégyelljék ezt beismerni sem. Nem kellene a 10. vk képviselőjét
dajkamesékkel traktálni, mert ő mégis csak egy naiv, hiszékeny nő, nincs Önről sem
századannyi tapasztalata sem, mint nekem. Inkább férfiasan ismerjék be neki is, hogy a
munkát büdösnek tartják, noha nem az büdös, hanem a fekália. Ráadásul közegészségügyi
kockázatot is jelent.
Árulja már el, melyik a kedvenc tv csatornája, mert legközelebb – miután a köznyelv által
Madár Bandiként becézett személlyel a kommunikáció kudarcra van ítélve, legközelebb őket
hívom dokumentálandó, hogy Miskolc kellős közepén milyen állapotok uralkodnak.
Amennyiben azt akarták bizonyítani, hogy van élet a Veres-Szopkó-Osváth tehetségtelenségi
Bermuda háromszög alatt is, akkor gratulálok, ez sikerült, de szerencsésebb lenne azt
bizonygatni, és nem csak képviselők félrevezetésével, hogy képesek magasabb szinten
teljesíteni, például a belváros takarítása révén. Na és mondja, az Európa téri sötétséget nem
lehetne felszámolni? Mindössze 5 villanykörtébe kerülne.
Üdvözlettel:
Miskolc, 2015. január 10.
Dr. Gáti Attila
Az lehet,hogy alkalmatlan de hogy ezt nem egy magadfajta unatkozó szarházi fogja megmondani az is biztos….Odaszartál,összeszeded.Egyszerű
Tanulnál meg ilyen brilliánsan fogalmazni mint Gáti, és aztán ugatnál, faszszopó seggfej!
Nocsak.Egy gáti rokon…Az egész család debil, vagy csak ti ketten?
Nem, csak te vagy debil.
Tessék megnyugodni Gáti bácsi! 😁😂🤣
„Milyen ember a magyar? Ezt az egyszerűnek tűnő kérdést az internacionalizmust hirdető Magyarországon először a hatvanas évek végén lehetett a sajtóban feltenni. A háziasszonyok szerint fáradt, szótlan és az otthoni munkában nem vesz részt. A püspöki kar szerint már-már kapitalista módon élvhajhász. ”
https://www.youtube.com/watch?v=I-GYfRcqQJA
Dehát miért nem Dr. Gáti Attila a polgármester?
Közfelkiáltással a Szinva jegén megválasztva.
A fél város erről beszél. Tök alkalmatlan, csak duma van, amúgy üres a pali
Szóljatok a polgármester Barbienak, az ő haverja.
Igen. Hollósy András tökéletesen alkalmatlan Gáti Attilának. 😁😂😀
Mi baj van ezzel? Ez Miskolc logója.
Majd csak kampányol vele Dr. Gáti, ha Magyar Péter felfedezi és EU-s képviselő lesz Petya helyett.
Két napot kimegy , 28 napot meg az Európa térről „Miskolc városvéd”
„A Tisza Párt elnökének négyhavi mérlege Brüsszelben: hat ülésnap, 458 ezer forintos órabér + videó
A hivatalos jegyzőkönyvek és a nyilvánosságban megjelent információk alapján Magyar Péter szeptember óta mindössze hat alkalommal jelent meg munkahelyén, az Európai Parlamentben. Legutóbb hétfőn jelezte, hogy Brüsszelbe utazik, ugyanakkor azt is bejelentette: szavazást indít a hívei körében arról, hogy megtartsa-e az EP-mandátumát. Közben havonta minimum öt-hatmillió forintos nettó jövedelmet tehet zsebre EP-képviselőként még akkor is, ha alig vesz részt néhány ülésen.”
Ezt egyedül számoltad ki vagy az origos debilekkel együtt sikerült dajcstomika?
Hollósy iskolai végzettsége?
Közöd mint eszed, bolsevik.
Ilyen választékos megfogalmazást még senki sem használt arra, hogy: fél tánciskola.
Láttam én már 6 diplomás hatökört is
Reggel, amikor a tükörbe néztél?
Az a szomorú, hogy ez a Gáti az égvilágon semmiben nem különbözik a politikusoktól, akiket vegzál.
Csak a saját érdekét nézi, a saját érdekkörébe tartozó ügyekben protestál állandóan. Az Európa-tér és a kerékpározás. Ez a kettő, amely kereteken belül jön-megy.
Szomorú. Ha valóban közérdekből tenné, akkor néha más ügyekben is megszólalna. De ez így önérdek.
Most voltam az európa éren. Odaszartam a kapualjba hogy holnap legyen miről posztolnod debilgáti…:):):)
Ezt nem hiszem. Amennyi kultúra szorult beléd, te nem az Európa térre, hanem anyád szájába szoktál szarni. De ma felragyogott a napod. Leszophattad a hódmezővásárhelyi lókupecet. Menj gyorsan gyúrni, hátha a sok fehérje segít kicombosodni.
Ettől még odaszartam.Most mit fogsz csinálni?Picsogsz holnap is?
Edd fel, féleszű.
Érctől maradandóbb, akárcsak a gátiság
( gátiság = gátlástalanul személyeskedő levélíró. Forrás: Nagy Bolsevik Szótár III. kötet, 46. oldal)
Azonnal öt darab
évszázados villanykörtét (angolul: Centennial Light , szó szerint „Százéves Fény”) az Európa térre.
Útszóró só beszerezhető a Gömöri pályaudvarnál a Lengyel Só Kft-nél!
5-10-25 kg.