Bréking. Rogán Antalt szankciós listára tette az USA

„Rogán Antalt az 13818-as elnöki rendelet alapján szankcionálták, mint olyan külföldi kormánytisztviselőt, aki felelős vagy közvetlenül érintett az alábbi típusú korrupciós tevékenységekben:
– állami vagyonok eltulajdonítása,
– magántulajdon kisajátítása személyes haszonszerzés céljából,
– közbeszerzési visszaélések,
– természetes erőforrások kizsákmányolása,
– vesztegetés.
Az amerikai szankciók értelmében az Egyesült Államok területén vagy amerikai személyek birtokában lévő összes Rogán Antalhoz köthető vagyon zárolásra kerül, és az ilyen vagyontárgyakat jelenteni kell az OFAC-nak. Emellett minden olyan gazdasági társaság, amelyben Rogán közvetlenül vagy közvetve 50 százalékos vagy annál nagyobb tulajdonrésszel rendelkezik, szintén zárolásra kerül.
Az amerikai jogszabályok értelmében tilos minden tranzakció, amely a szankcionált személy vagyonához vagy érdekeltségeihez kapcsolódik, kivéve ha az OFAC külön engedélyt ad. Ez a tiltás vonatkozik minden olyan tranzakcióra, amely amerikai pénzintézeteken keresztül zajlik, illetve bármilyen amerikai érintettséggel bonyolított ügyletre.”

 

Rogán Antal is szerepel az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listáján (SDN-lista), írja a Telex a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjéről.

Rogán adatlapja az OFAC oldalán
photo_camera Forrás: OFAC
photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

A listán szereplőkkel tilos üzletelni. Más magyar állampolgár nincs rajta.

Mindez Donald Trump amerikai elnök beiktatása előtt két héttel történik. A magyar belpolitika a washingtoni hatalomváltástól várja a két ország kapcsolatának javulását, Orbán Trump egyik legnagyobb európai támogatója.

A Nemzetközi Beruházási Bank és három vezető tagja, köztük egy magyar állampolgár ellen vezetett be szankciókat az Egyesült Államok tavaly tavasszal. Akkor világszerte több mint 50 orosz és egyéb entitás ellen vezettek be szankciókat 20 különböző államban vagy szuverén területen.

44 Responses

  1. így indul a fantasztikus év…

    a vezér fosatókúrán valahol indiában…
    gülüszemű tonyó a szankciós listán…
    catl, az akkumulátorgyártásunk ékköve a feketelistán…

    jól haladunk!

    22
    2
    1. mert CIA-nak nem feküdt le a magyar titkoszolgálat vezetője, a kormány minisztere?

      1
      5
  2. Azért a tömeggyilkos Dagalo-val közvetlenül egymás mellett egy listán lenni az priceless…

    16
    1
  3. Valaki írta tegnap, hogy a gülüszemű a mongol nagymamává műtött új nőjével éppen Szingapúrban van. Hát nem tartom valószínűnek, hogy a helyi kultúrával ismerkednek éppen ….

    15
    2
  4. mégis mi az oka?
    a prosti megXXXXXXXXXXXXXse?
    a korrupció?
    az ügyészi iratokból való kitörölgetés?

    11
    1. Az vót az oka, hogy Zelenszkij szállitó járgányait kiszorította az USA hadianyag szállításból és ezt a tevékenységet kénytelenek voltak a szegény amerikai szállítók elvégezni.

      „Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Lex Fridmannak adott háromórás podcastinterjújában azt állította, hogy Ukrajna a felét sem kapta meg az Egyesült Államok által neki szánt 177 milliárd dollárból – írja a The Kyiv Independent.”

      1
      2
        1. a privatizáció alatt amikor Amerika részesült a lopott jószágból, az nem minősült korrupciónak.

  5. Ez van annyira komoly, hogy a röfi 2 hetesre tervezett ajurvedikus tripje ma véget is érjen. :/

    10
    2
  6. Kakadu, miután megkapja az útmutatót Lavrovtól, be fogja rendelni az amcsi nagykövetség óvodájának takarítónőjét.

    10
    1
  7. ov fejezze be a méregtelenítő és fosatókúrát, amit egybekötött egy kulturális kirándulással és húzza belét vissza az évek óta vészhelyzetben élő hazájába, de sietve..

    10
    1
  8. A főni családlátogatáson, rogán Szingapúrban guminőjével , a sok fasz meg most lapátolhatja itt a szart még másnaposan a szilveszter után 😀

  9. Orbán ha Ha még egy pár rokont hazahoz, akiket szintén nekünk kell kistafírungolni, abba már tényleg belerokkan az ország…🙄

    1. Hogyne, hogyne.. 😁😂🤣😀

      Pressman: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák”

      Visszakaptuk a Szent Koronát cserébe az amcsik szabadon rabolhattak; növényolajipar, Tungsram , City Bank, dohányipar, üvegipar stb, stb, stb Rendesen jutott nekik a lopott jóságból, szemérmesen le sütötték a szemüket akkoriban.

      Még a Tom Lantos inézetet is mi fizetjük

  10. Egyetlen alkesz pedofil szokott itt reagálni mindenre, most nincs otthon.
    Akkor viszont tíz helyett is nyomja a nevető fejeket, meg az értelmetlen módon ezerszer ismételt bemásolásait impexesekről dubcdekről az irigy bolsikról témától függetlenül
    Szórakoztató a kitartó butasága
    csak nem lebukott megint az iskolánál?

    9
    1
    1. Mivel tóni főnök sincs itthon, nem kapott instrukciókat és lefagyott az agya. 😀

  11. Nyugodj már le!
    A fidesz szavazók legellenszenvesebb politikusa Rogán. Ezért nincs a kirakatban. Őt akarjátok kilőni? Kifogja sajnálni?
    Nagy stratégák vagytok a levadászásban. 😁😂🤣😀 Rogán bűne: 2000 titkosszolga
    és a mobilnet-blokkoló rendőrségi rádió

    Mi lesz velünk ha Tóni nem utazhat az USA-ba internet blokkoló rádió pótalkatrésszért

    A „jóbarát” mb. követ -kitiltotta Simicska barátnőjét
    A présember meg kitiltotta Lázár és egyben Pintér „barát”-ját.
    Magyar Péter fixa idea-ját.

    Fogok tőle aludni.

    1
    1
    1. Ha Xi csiripel, sok mindent elmond az egyélőistenedről és 2026-ban kezXt a „CeausX magyar vXta. Akkor már te sem fogsz nyugodtan csucsukálni, pedoXzeském! Majd a sitten lesz időd seggrepacsizni az eftársaiddal!

      1. Idejössz fenyegetni??? TXyit és társait feledve a
        polgárháborúban majd dupla tárat kérek ellenetek
        és megnyugszom
        és úgy alszom el,

        hogy ti soha, sehogy, semmikor

  12. Arra senki nem gondol (rajtam kívül),hogy az egész mögött Viktort kell keresni? Tónit más eszközökkel nehéz lenne kirobbantani a hatalom közeléből. Mások elvégzik a piszkos munkát.

    5
    1
  13. Szóltak az amik évekkel ezelőtt adja ki Mo. a Rogán által szervezett letelepedési kötvényesek adatait. Mo. azt hazudta azok nincsennek meg és nem vezettek róla nyilvántartást. Volt az irodában 1 gyanús betörés is amit gyorsan lezártak. MO. szervezi a 2. aranyvízumot ez már az Usákoknak is sok.
    Nem kell beengedni az EU.-ba pénzárt minden aljadékot.

    1. Az a baj, hogy akkoriban legfeljebb saját magát égette, most viszont az egész országunkat. Ráadásul ország-világ előtt!

      7
      1
      1. Most meg a kirúgott Bidé utolsó rúgásait „élvezhetjük”, a buzi usákos nagyköpet próbálkozásával.

        1. De azt ugye tudod deakdanika hogy nem pressman tiltotta ki a mi kis feltalálónkat hanem az amcsi kormány?

  14. Az egykori iskolai KISZ-titkár
    Rogán 1972-ben született Körmenden, a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett 1990-ben. Rogán önéletrajzában rendre átugorja a gimnáziumi éveit azzal, hogy az egyetem alatt kezdett el a közélettel foglalkozni. Pedig a gimnáziumban tagja volt a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek (KISZ), sőt, ő volt az iskola KISZ-bizottságának a titkára, azaz első embere is. 2007-ben írtunk erről , amikor a szentgotthárdi könyvtárban rábukkantunk a Szentgotthárd című városi lap 2. évfolyamának 3. számában egy cikkre, amit Rogán az iskolai KISZ-bizottság titkáraként írt alá.

    Szakonyfalu
    A szentgotthárdi gimnázium
    Mészáros D. Zsolt
    Volt osztálytársa mesélte, hogy „a Tóni” kifejezetten okos, tehetséges gyerek volt, aki nagy szorgalommal tanult. Látszott, hogy mindent megtesz azért, hogy az érettségi után egyetemre mehessen a fővárosba, ez alá rendelt minden mást. Nem volt igazán aktív, tulajdonképpen nem lógott ki a többiek közül egyik irányba sem, szépen belesimult a közegébe. Ez olyannyira így volt, hogy a diákcsínyekből sem húzta ki magát, de nem volt vezéralkat – mondta az osztálytárs.

    Szakonyfaluban már a harmadik ciklusát tölti Rogán Valéria polgármesterként. A névazonosság nem véletlen, ő Rogán Antal testvére. A faluba érkezésünk előtt másfél héttel beszéltünk vele telefonon, interjút is kértünk, kaptunk is időpontot egy héttel későbbre. Amit aztán Rogán Valéria sms-ben mondott le pár nappal később.

    Szakonyfalu
    Ebben az utcában lakott Rogán Antal
    Mészáros D. Zsolt
    A falu központjába érkezik és innen indul a szentgotthárdi busz. Középkorú nő száll le róla kisiskoláskorú gyerekével. Igen, ismeri Rogán Antalt – mondja kérdésünkre. Meg is mutatja, melyik utcában áll a szülői házuk, a szülei és a testvére ma is ott lakik. Nevét nem akarja elárulni, fotózni sem engedi magát.

    Mit adott a falunak Rogán Antal?
    Azt mondja, rendes gyerek volt a Tóni, nem volt vele semmi gond. Aztán halkan hozzáteszi, nem jó polgármester a Vali, ha lenne, aki elindulna ellene, az biztosan győzne.

    Megkérdezzük, hogy a falunak jó-e, hogy egyik szülöttjük miniszter. Nem tudja, hogy a Tóni mit tett a faluért, Szakonyfalut olyan jó átlagosnak tartja.

    Szakonyfalu
    Szinte minden háznál van házőrző
    Mészáros D. Zsolt
    Még korábban megpróbáltunk beszélni Rogán egyik volt gimnáziumi tanárával, aki viszont elzárkózott a beszélgetéstől, annyit mondott, hogy a mai politikai helyzet biztosan befolyásolná, amit mondana, ezt pedig nem akarja.

    Mi azért néhány szentgotthárdit megkérdeztünk a gimnázium előtt:

  15. A lemenő nap gyengülő ereje. 😁😂😀😁 annyira hatékonyak vagytok

    akár egy 2007-es cikk, azóta mennyi-mennyi kétharmad volt

    „Nyugat.hu
    https://www.nyugat.hu › cikk › 29822_szentgotthardi_…
    2007. szept. 17. — Azt eddig is tudtuk, hogy Rogán Antal a Szentgotthárdhoz közeli Szakonyfaluban nőtt fel és a Vörösmarty gimnáziumban érettségizett. Internetes ..”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Népszerű