A Hirnök legendás szimata. Soós váltja Dukait

Egy hónapja megírtuk.

November 1-től új vezérigazgatója van a Miskolc Holding Zrt.-nek Soós Attila személyében, aki elnök-vezérigazgatóként tevékenykedik tovább.

A közgyűlés döntése alapján az eddigi vezérigazgató, Dukai Zoltán november 30-áig cégvezetőként támogatja a társaság munkáját.

Soós Attila a Miskolci Egyetemen szerzett közgazdász és üzemgazdász diplomát, valamint MBA fokozatot. Szakmai pályafutását a Magyar Nemzeti Banknál kezdte, majd többek között a Magyar Külkereskedelmi Banknál, a Postabanknál és a Budapest Bank Zrt.-nél töltött be fiókvezetői és igazgatói pozíciókat. 2011-től a Budapest Bank Zrt.-nél, majd annak beolvadását követően az MBH Bank Nyrt.-nél vállalati régióvezetőként tevékenykedett, írja a minap.

Soós szeptemberben jelentette be, hogy három ciklust követően már nem fog önkormányzati képviselőként dolgozni. Ezt a feladatát a Fidesz politikusaként tette.

9 Responses

  1. És Csutkaba is visszatér majd, előbb vagy utóbb. Most már biztos. Édes Istenem! Hová süllyedt a világ, Miskolc város. Most tényleg nem találtak valaki mást? Tudom, hogy nagy az elvándorlás a városból, de ennyire?

  2. Remek szakember :

    2020 „Csőd szélén áll Miskolc. ”
    2021 ” Közel a csődhöz Miskolc”
    2022 „Ilyen még nem volt, csődbe vihetik Miskolcot címmel adott ki közleményt pénteken reggel Soós Attila Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő”
    A csőd meg nem gyütt…:):):)

  3. Kíváncsi leszek, milyen költségvetést hoznak össze a városnál és a holdingnál. Mire kell a megnövelt hitelkeret? Mit kezd majd Soós a dilettáns Veres felmagasztalta Dimény-féle „csapat” által összeeszkábált távlati tervekkel. Lehet-e egyáltalán tervezni? Vagy csak hurkatöltés folyik majd, ahol kipukkan, oda teszem az ujjam. Van-e annyi ujjam, stb?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű