Demeter Szilárd lefejezte a Nemzeti Múzeum vezetését

Leváltották a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ két főigazgató-helyettesét, Hammerstein Juditot és Virágos Gábort, a Telex értesülését Demeter Szilárd, a Közgyűjteményi Központ elnöke is megerősítette a lapnak. Három mondatos indoklása szerint két helyettesének az új stratégia és a közgyűjteményi átalakítás miatt kell mennie.

„Ha ugyanazokkal ugyanazt csináljuk, akkor dőreség lenne más eredményt várni. A Magyar Nemzeti Múzeum a Közgyűjteményi Központ részeként új stratégia mentén folytatja a következőkben. Új idők, új szelek, új működési rend”

– írta Demeter.

 

444.hu

7 Responses

  1. Kormányváltás után ezt a férget kell az elsők között elzavarni az országból.

  2. Egy tuskóbunkó, kulturálatlan idióta, nulla ízléssel, nulla ismerettel, mindenféle agyi kapacitás nélkül, gyakorlatilag a késsel-villával étkezésre is rácsodálkozó proli öntudatával, rendelkezik mindenféle kultúrát (még, nyomokban) tartalmazó intézmény fölött és kénye-kedvére rakosgat embereket ide-oda.
    Miközben a képességei alapján maximum egy eldugott, hegyi mócok lakta faluban lenne óvónő, és minden sátoros ünnepen két fél stampedliért ereszkedne térdre a faluba véletlenül betévedő hímneműek előtt, hogy némi változatosságot hozzanak az életébe.

  3. Import kulturpolitikusok alakítják a „magyar” kultúrát.
    a disznó célja itt is a lerohasztás, a bosszú

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű