Úgy elhanyagolták a vasutat, hogy most már ezermilliárdokba kerül az is, hogy ne romoljon tovább az állapota
A mozdonyok egyre nagyobb része van túl az ötven éven, a vasúti fővonalakon a mostani menetidő tartásához is egymilliárd eurós hitel kellene, a mellékvonalakat pedig gyakorlatilag feladta az állam.
Fotó: A Miskolc-Budapest vonal talpfái a Keletiben
Újra a vasút eszközeinek életkora lett a téma, miután hétfő hajnalban a Keleti pályaudvarnál kisiklott egy utasokat nem szállító szerelvény. Arról ugyan Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója gyorsan igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy a mostani eset nem állt összefüggésben az augusztusival, amikor egy InterCity siklott ki, az utas ettől még nem lesz boldogabb. De a vasutas sem – főleg azért, mert a rendszer rendkívül sok problémája ugyanarra az okra vezethető vissza: elavultak az eszközök, és annyira elhanyagolták a cseréket és felújításokat az évtizedek alatt, hogy most már egyszerre kellene túl sokat költeni a szintentartásra is.
Igaz ez a forgalom négy kulcsfontosságú elemére: a mozdonyokra, a vagonokra, a váltókra és a sínekre is. A kormány nemrég jelentett be egy 1500 milliárd forintos vasútfejlesztési programot, csakhogy ha találnának is ennyi pénzt, az akkor is csak kármentésre lenne elég.
Hogy a mozdonyállomány mennyire régi, arról a MÁV hivatalos statisztikája ad nagyon szemléletes képet.
Egészen meglepő módon maga az adatsor mutatja meg azt, hogy az állomány majdnem teljesen használhatatlan. Ugyanis hiába kell megadni egy táblázatban részletesen a járművek életkorát, az utolsó rubrikába egységesen kerülnek be a 30 évnél régebben gyártott gépek – és ide tartozik a MÁV 790 mozdonya közül 740. Márpedig nagyon nem mindegy, hogy egy járművet 1990-ben gyártottak-e vagy 1970-ben.
hvg.hu
A Miskolc felé utazók szembesülnek azzal, hogy, szeptembertől a terv szerint decemberig tart a felújítás, az érintett 27 kilométeres szakaszon óránként mindkét irányban egy-egy vonatot tudnak átengedni. A MÁV azzal büszkélkedik, hogy ennek a végén akár 5 perccel is gyorsabb lehet az út, ami persze jól hangzik. Amíg hozzá nem tesszük, hogy a tavalyi menetrendváltással épp 9 perccel lassabb lett az addiginál.

4 Responses
SZOCI ÖRÖKSÉG
az 1953-ban hozott hálapénz rendeletet is csak nézték évtizedeken át
Szoci örökség? 1978 és 1983 között dolgoztam a vasútnál. A Miskolc – Budapest közötti menetidő expressz vonattal 1 óra 50 perc volt! Gyorsvonattal, amely megállt Nyékládházán, Mezőkövesden, Füzesabonyban, Kál-Kápolnán, Hatvanban 2 óra 20 perc volt! Ráadásul max 5 perces késéssel közlekedtek!!!!!!! Most mennyi az intecitynek csúfolt csigának a menetideje? Mesélj már te söpredék! Mielőtt kinyitod a rusnya pofád, tájékozódj! 14 éve basszátok a rezet és semmit, de semmit nem javult a vasút állapota, sőt, romlott! Inkább kussolj, te rohadék!
Lázár anyád keres.
A hetvenes-nyolcvanas években 7-kor indult a hellyegyes gyors Pestre, és 9 óra előtt pár perccel a Keletiben volt!
Ehhez képest most mi a helyzet?