Fideszes (nem hivatalos, magyarul pletyka) forrásaink szerint Nagy Ákos (Life coach, Párkapcsolati mediátor, Igazságügyi közvetítő) lesz a Holding vezér. (Napi Soós is ambicionálta magát. Viszont a felesége lesz a jegyző, aki a Fidesz terve szerint már a Kormányhivatalhoz fog tartozni. nem Miskolchoz.)
Orosz Mosolygó Gábor (Ex Miprodukt Kft.) lesz a Mikom vezére. Állítólag Szántó Rita marad, aki viszont harcol a barinőjéért, Uri Mariannért. Meg lehet, hogy Szántó Pistáért is (ő a papája, aki állítólag leteremtett egy Veres huszárt. Tüsszentőpisztollyal. Továbbá kádárnosztalgiában tocsogó jegyzeteket írogat, kis pénzért a Veres Harsonába.) Csöbör barinője és a kádéenpés Hollósy Roncsautó Bandi lesz az alpolgármester. ( A változás joga fenntartva.)
2020. A minap.hu írta
Biztosítási csalás gyanúja is felmerült a napokban a Miprodukt Kft. működését vizsgáló belső ellenőrzés során – tájékoztatta lapunkat Bartha György, a Velünk a Város-frakció önkormányzati képviselője.
A cég korábbi vezetése – az eddigi adatok szerint – úgy nyújtott be több mint fél millió forintos kárigényt a biztosítóhoz, hogy valójában semmiféle kár nem érte a vállalatot. A képviselő emlékeztetett: egy hónapon belül ez már a második olyan eset a Miprodukt Kft.-nél, amelynél felmerül a bűncselekmény gyanúja.
Az eset még 2019-re nyúlik vissza, amikor is csőtörés volt a Miprodukt Kft. varrodájában. Az épületbe beömlő víztől a dolgozók igyekeztek megvédeni az értékeket, köztük a folyosón, raklapokon tárolt íves műnyomó papírokat. A raklapokat még időben sikerült elhúzni, így a nyomtatáshoz használt papírokban nem esett kár. A cégnél ennek ellenére október 8-án mégis felvettek egy selejtezési jegyzőkönyvet 50 ezer tönkrement borítékról és 100 ezer ív papírról. Ennek összegét kárigényként be is nyújtották a céggel kapcsolatban álló biztosítótársaságnak, amely október 18-án 568.756 forintot kifizetett a Miprodukt Kft.-nek. Vagyis – a képviselő szerint – a belső ellenőrzés anyagából egyértelműen kiderül, hogy a cég akkori vezetése meghamisította a tényeket, és ezzel félrevezette a biztosítót.
Korábban szintén Bartha György képviselő számolt be arról, hogy a nemrégiben lefolytatott belső ellenőrzési vizsgálat szerint az előző, fideszes városvezetés rendelte meg, a Miprodukt Kft. nyomtatta, és különböző önkormányzati cégek fizették ki a miskolci Fidesz választási plakátjait. Közpénzből.
Megkerestük Orosz Gábort, a Miprodukt Kft. akkori ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: megmosolyogtatónak tartja a képviselő által elmondottakat. A társaságnál a jelzett időpontban komoly csőtörés volt, amelyet csak a Mivíz Kft. szakembereivel együtt sikerült elhárítani. A beázásnál keletkezett kárt bejelentették a biztosítónak, amely helyszíni szemle után kifizette a valós kárértéket. Orosz Gábor hozzátette, célszerűnek tartaná, ha a személyét és a társaságot valótlan állításokkal történő lejáratás helyett, a képviselő úr és a cégvezetés inkább a Miprodukt Kft. és munkavállalói gyarapodását segítené elő.
ezek nem téves források, hanem bebaszott képzelgések 😀
Szántó Rita nem hogy nem marad, hanem büntetőfeljelentés vár rá 🙂
Aztán miért?
mert 5 éven át telefingta a városházát a sületlenségeivel.
Üdv,
bandiTOSZ
Ez a büntetügy kategória? :):):) Nem budai gyulus vagy te véletlenül?
Orbán és fideszhívők még most sem fogták fel,130 új adót vet ki a kormány csak azért, hogy még többet tudjon lopni az emberektől!
akkor azért nyertek zsinórban 14 választást 😁😂🤣😀
Nem, hanem a választási törvény meg az tízszeri átirása meg a másfélmillió felavatott román meg ukrán „magyar” miatt…
200-2 = 198 belhoni képviselő
2 = az két listás képviselő, 5 millió külhoni magyar képviselője
Még mindig hazátlan hülye vagy. Más?
Ne kalimpálj hazaáruló Orbán bazsika..Ugyanúgy szavaznak mint te meg én.Könnyített lakcímbejelentés…
Tehát szerinted is az nyer aki többször írja át a választási törvényt ..Aztán ha mégsem akkor majd behívjátok az oroszokat
Ja, ja.
Miskolcról temetőbe megy 10 ezer lakos, külföldre ezer, Dunántúlra 4 ezer lakos.
Máris átírjátok a választási törvényt, hülyegyerek.
Akkor azért volt Miskolcon régi DK, új DK egymásnak feszülés?
Ált. isk. olvasókönyv Bánatos Andikának és Búgócsiga Andikának.
„jaj a bendőm úgy tele alig férne több bele”
aztán a két kecskegida beleesett a hideg patakba.
https://www.youtube.com/watch?v=3kJkmRyxxHw
ism. kom . törölve
Az Amerikai Népszava arról írt, hogy Magyar Péter megjelent az Iványi Gábor támogatására szervezett tüntetésen, azonban érdekes módon nem tartotta fontosnak, hogy posztoljon közös képet Iványival, pedig kis túlzással azt is dokumentálja a Tisza Párt elnöke, amikor az illemhelyre távozik.
Ha a mandineres hazaáruló kohán mátyáska féle gárda írja akkor biztos úgy is van…
A Blahán nem működik a WC
Ezért szavaztak ismét Karácsonyra.
Tapasztalat
Használd a tarlós által felújitottakat.
Blama A Blahán
Biztos égett a képe a budai úri fiúnak a „40 értelmiség”-től
” demonstráción fellépett Mácsai Pál, Für Anikó, Nagy Zsolt, Pogány Judit, Rost Andrea, Halász Judit, Jordán Tamás, Bródy János, Cserhalmi György, Molnár Áron és Lengyel Tamás is”
Rosszul tudod bástya, nem Ákos lesz a vezérigazgató. De sebaj, ne is törődj vele, hidd csak amit akarsz. Na csumiiii!
Hiába negatív lájkolsz, úgyis szarul hiszed a dolgokat. Na mindegy ne is törődj vele. Na csumi!!!
Ha Szántóék bármilyen formában a legkisebb mértékben is labdába rúghatnak,az Tocának cián kapszula.
Remélem ezt ő is tudja és nem nyeli be.
Na, nekem már megint nem szóltak! 😀
Tévedés fiaim.
Én leszek a holding vezér.
Üdv:
Bese ATYÁTOK
Tudjuk Sipos.
Gólyatábor
SIposnak mi köze a nerpaphoz?
Nyugi van! Simon lesz.
A holding vezér a nem doktor Simon lesz. Indoklás:
Kiváló elvtársi pénzkezelő. Ismét lehet Miskolcnak Rákóczi Bankja. Ügyesen őrködik a svájci bankszámlája felett, az ötödik Bírót fogyasztja jogállamban. Jó kapcsolata van Bissau-Guinea-val, tud importálni nagy farkú városőrséget. Hadd sikongassanak a dékás lokálpatrióta matrónák. Kultúrák keveredése.
Szerintünk meg a f…t kínálgatós Osx
Miért?
Kertész Béla lesz a holding vezér!!!!!
Már biztos hogy B.A lesz a Városgazda ügyvezetője, meg alkudott Simon Soóssal! Ezek ugyan azok!
Akkor K.I. jelenlegi ügyvezetővel mi lesz?
Azt suttogják hogy Orbánnak az a vezér csele hogy marad, mert legalább ért hozzá. BA, jól kiszolgálta a kommunistákat, még csináltak is neki az szmsz szerint egy vezető pozíciót, úgyhogy beruházási vezető lett holott 5 éve nem ad pénzt a városháza beruházásra!
Bár mindenki olyan korrekt ember lenne mint BA. Na ez a nem mindegy. Csak így tovább. Osváth a körme alá nem mehet.
De okos vagy. Tuti közülük való vagy!!! Ilyen észjárással válthatnád kertészt. Ő nem azért maradt mert osika csak vele akarta csinálni a nagy bulit? Dede! Csak rájött hogy béla már nem kiszámítható!
Büdxxjú Ákoska,
Befészkel a Holdingba.
rímelt.
Mit csókolozol vele???? Bohóc
Dugulj már kommunista!