Ezer embert és évi több tízezer hatósági engedélyezési ügyet vesznek át októbertől a kormányhivatalok a katasztrófavédelemtől, ezzel romolhatnak a dolgozók munkakörülményei – írja a Hvg.
. A Hvg úgy tudja, hogy a közigazgatási hivataloknál Katasztrófavédelmi Osztályok jönnek létre. Három területet érint az átszervezés: a vízügyi, a tűzvédelmi és az iparbiztonsági szakágat. A lap szerint ezzel rengeteg munka kerül át a kormányhivatalokhoz, ami több tízezer hatósági ügyintézést jelent évente, ráadásul sokszor szűk határidőkkel.
Mindezt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) területi szerveinél a hét közepén közölték a munkavállalókkal. A munkavállalóknak nem csak a munkáltatójuk lesz más, hanem a munkakörülményeik is romolhatnak. A Hvg szerint az átszervezés kevesebb jövedelmet és kevesebb szabadságot jelenthet. „Lehetetlen helyzet elé állították a katasztrófavédelmis munkavállalókat, ráadásul a jogszabály által előírt 30 napos határidőt sem tartották be, hiszen október 1-g alig másfél hét van” – mondta Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke.
A lap megkereste a Belügyminisztériumot, a kérdéseikre az OKF sajtóirodája az átszervezést megerősítette, de azt nem, hogy ezzel csökkene a munkavállalók fizetése.
„A hatósági és szakhatósági jogkörök egy része a június 18-án kihirdetett 2024. évi XXIX. törvény alapján kerül át a kormányhivatalokhoz. Az érintett szervek közötti egyeztetés folyamatos, a feladatok átadása az előírt határidő szerint meg fog történni. A hatáskörátadással érintett munkatársak illetménye a jogviszonyukról rendelkező törvény garanciális szabályainak értelmében nem csökken.”
A Hvg szerint az átkerült munkavállalók jövedelme azért lesz kevesebb, mert a pótlékaikat nem fogják beszámítani. Az OKF erre nem tért ki válaszában.
Már 2010-ben elkezdődött a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósággal. Aztán utána körbe építették a Balatont.
Könnyebb lesz kikötőket, ” présházakat” „esővíz tározókat” stb építeni ahol csak tetszik nekik, nem packázhatnak a szakemberek mindenféle előírásokra meg törvényekre hivatkozva.
Ahogy egyre nagyobb a költségvetési hiány úgy építi le az állam azokat a szervezeteket amelyeknek feladatuk lenne az ország normális működésének fenntartása.
Miközben egyik kezével óriási pénzeken von el a kötelező feladatok ellátásától a másik kezével számolatlanul dönti a a száz és ezermilliárdokat teljesen értelmetlen dolgokra.
14,5 év alatt egyértelműen kiderült, hogy ez a rezsim teljesen alkalmatlan a kormányzásra, csak a gigantikus méretű lopáshoz és a diktatúra kiépítéséhez ért, igaz ahhoz aztán profi módon.
Jó hát kell a pénz reptérre, Vodafone-ra, GYESEV-re, vejtől irodákra, csádi, észak-macedón, bosnyák szerb hitelre.
Nem juthat egyszerre mindenre… 🙄
Gyesevre????? Pont a kormány volt az, aki majdnem metorpedózta a GYESEV járműbeszerzését!
Bár rá akarta tenni kezét a vasúttársaságra de az osztrákok nem hagyták. Hálistennek, mert ha megtörténik 10 év múlva lesüllyedt volna a MÁV szintjére.
mindenhol átszervez, spórol egy kicsit, amiből húzhat, azt idővel ez mindig beérik, majd omlás az ágazatban, megmentés, ami ugyancsak lopás lesz
Várom, h az ispán jöjjön ki kéményt seperni. még a létrát is odaállítanám neki
Jajj, de nagyon nincs pénz.
Szerencsére csak ránk, mert Csádnak, a szerbeknek, horvátoknak, erdélyieknek azért jut
Gyáj brüsszel tázsvír ággyá mán pízt nincs píz nézd meg a purgyétó is el kell venni a pízt aggyá má pízt kórházra se nincs puja se megy iskolába aggyá pízt.