Mintha egész Erzurum esküvői lázban égett volna ma. Piros masnival átkötött kocsi, mögötte dobolós, dudálós, vészvillogós násznép (több is) járt a városban, sőt azon túl is körbe-körbe, zene mindenhonnan. A városon túl is ropták a parkolóban, másutt patakparton fotózkodtak, jöttek-mentek nagy csinnadrattával, de csak átverekedtük rajtuk magunkat. Az út itt már nem volt olyan fényes, de legalább kanyargott. Néha átballagott rajta néhány tehén, mögöttük a mobilozó pásztorfiú, aki vadul integetett, hogy menjünk csak. Köröttünk mindenféle színű és formájú hegyek. De mi is magasra kapaszkodtunk, szinte végig 2000 méteres magasságban mentünk, a legmagasabb részen 2550 méteren voltunk. A grúz (georgiai, nagyon kényesek rá) határhoz közeledve egyre több lett a kamion, ami egy kétszer egysávos, szerpentines, leállósáv nélküli úton jó nagy szívás, különösen úgy, hogy az iráni kamionok húsznál nem mennek többel. A túlzottnak tűnő óvatosság akkor nyert értelmet, amikor egy török pásztor az út szélén vadul mutogatott: lassan menjünk, baj van. S valóban, egy kamion konkrétan a hátára zuhanva feküdt az út szélén. Kicsit még szerpentineztünk, majd odaértünk a határra, ahol a szűk szorosban ide-oda állítgatták a kamionokat, közöttük surrantunk át. A két oldalon négyszer nézték át az összes iratunkat, lefotóztak minket kétszer, átnéztek a dobozainkat, kèrdezték meddig maradunk. Elszoktunk már ettől, a grúz (izé, georgiai) hölgy úgy forgatta a forgalmit fintorogva, mintha egy darab megfejthetetlen hieroglifát nyomtunk volna a kezébe. Végül átengedtek. Ezt még sokszor előadjuk majd 
. Akhaltsikhe, a következő célpont, alig 20 km-re van határtól. Itt is éppen ünnepeltek, ennyi rendőrt együtt már nagyon régen láttam. A pénzváltó persze bezárt, egy automatából kivettük az összes pénzt, szó szerint, mert utána kiírta, hogy vége. Ez a hatalmas összeg 100 lari volt, ami cirka 13 ezer forint. Az utánunk jövő turista hoppon maradt. Kicsit még fel-alá járkáltunk, különösen a buszpályaudvar volt igéző a sok marshrutkával, alkudozó, várakozó emberekkel. Megnéztük persze a legfőbb neveztességet, a 9. századi várat, amit azóta többször átépítettek. Igazán impozáns, de belül üres. A kert, a két oroszos beütésű kerti pavilon igazán csodás. De ami még ennél is lenyűgözőbb volt, az a helyiek kedvessége. Saját borával várt a szállásadó, takarót hozott a családi étteremben a pincér, akinek az anyukàja főzött (kitűnően) a konyhán, majd ajiba hozott két kupica saját vodkát. Georgia (mostanra megtanultam) csodás.
. Akhaltsikhe, a következő célpont, alig 20 km-re van határtól. Itt is éppen ünnepeltek, ennyi rendőrt együtt már nagyon régen láttam. A pénzváltó persze bezárt, egy automatából kivettük az összes pénzt, szó szerint, mert utána kiírta, hogy vége. Ez a hatalmas összeg 100 lari volt, ami cirka 13 ezer forint. Az utánunk jövő turista hoppon maradt. Kicsit még fel-alá járkáltunk, különösen a buszpályaudvar volt igéző a sok marshrutkával, alkudozó, várakozó emberekkel. Megnéztük persze a legfőbb neveztességet, a 9. századi várat, amit azóta többször átépítettek. Igazán impozáns, de belül üres. A kert, a két oroszos beütésű kerti pavilon igazán csodás. De ami még ennél is lenyűgözőbb volt, az a helyiek kedvessége. Saját borával várt a szállásadó, takarót hozott a családi étteremben a pincér, akinek az anyukàja főzött (kitűnően) a konyhán, majd ajiba hozott két kupica saját vodkát. Georgia (mostanra megtanultam) csodás.
Egy válasz
Örülünk. Ez a cikk tényleg az Északhírnök profiljába vág.