– Változások lépnek életbe szeptember elejétől a Miskolci Önkormányzati Rendészetnél (MIŐR) – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak a MIŐR szakmai igazgató-helyettese. Mint azt Lengyel Roland elmondta: a MIŐR vezetése ugyanis szakmai szempontok alapján Miskolc közigazgatási területét 14 járőrkörzetre osztotta fel. Így ezeken a területeken szeptember 2-től a MIŐR munkatársai napi rendszerességgel végeznek majd ellenőrzéseket, mégpedig a Nyugat-európai normáknak megfelelő láthatósági mellényben. Az új feladatellátás ugyanis új alakiságot követelt meg. – A mellény azonban nem csupán a láthatóság szempontjából lett modernebb, hanem taktikai szempontból is – hangsúlyozta.
Az igazgató-helyettes kifejtette továbbá, hogy a MIŐR egy új, az operatív munkájukat segítő, mindenre kiterjedő digitalizált vállalatirányítási szakrendszert is bevezet.

5 Responses
Kicsit korábban kellett volna felébredni
…és hogy mindehhez legyen forrás, gyorsan megbüntettek több száz lakótelepi autóst, mert nem menetirányban foglalták el a helyüket, mivel másképpen nem férnek a krónikus parkolóhiánytól. Aljas, gyáva patkány az olyan, aki a békés polgárokat, dolgozó embereket , családokat bünteti (15.600 Ft) mondvacsinált dolgokért, az újdelhi mocskos börtöntöltelékek meg egész nap rettegésben tarthatják a városrészt, meg a villamoson utazókat. Ilyenek a baloldali seriffek, meg a főnökük.
Milyen mondvacsinált? Benne van a kreszben, hogy nem lehet úgy parkolni? Akkor mit ugatsz? Inkább tedd össze a kezed, hogy eddig elnézték a türhő parkolásodat és szedd össze magad.
Tehát egy patkány megszólítva érezte magát !Az a biztató, hogy nem sokáig működhettek már.Ilyen aljas ,polgár sarcoló , ingyenélő bagázsnak röpülni kell !
Lassacskán ideje lenne dolgozniuk is, évi 1 milliárdért valami teljesíteniük kellene a seggvakaráson túl is. A rendészeti körzetek választókerületekhez igazítása meg orbitális baromság, a két dolog, azaz a választás meg a bűnözés, szabálysértés nem áll egymással kapcsolatbanb, csak gyepes agyat befogadó fejekben.