
| és ezért bántani. De mint Magyarország igazságügyi minisztere, sajnos teljes alkalmatlanságról tett tanúbizonyságot. Az egyszerűen botrányos, hogy az ország igazságügyi minisztériumából olyan hozzá nem éertő dilettáns válaszok érkezzenek éveken át, eljárás megindítása helyett, amelynek lényege az igazságügyi szakértők kinevezésével, törvényi felügyeletével kapcsolatos. Véelményem szerint már a bűnpártolás is megvalósult az üggyel kapcsolatban. Csak emlékeztetőül, az bíróságok az igazságügyi szakértők szakvéleménye alapján hoznak döntéseket, így alapvető befolyásuk van a szakértőknek a magyar jogrendre. A leírtakat dokumentumokkal tudom bizonyítani. Persze jobb lett volna, ha Varga Judit nem azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy mennyit tud labdával dekázni, hogy tud hegedülni, meg hogy süt igazságügy felíratú süteményeket, hanem a szakszerű, törvény által megfogalmazott munkájával. Akkor talán nem is jutott volna ide. Így lett a végén csak egy pletykás nőszemély, a sajátjai szerint. |

4 Responses
Pazmeg! Hát nem egy Bárándy , Petrétei , Takács, Draskovics volt?
Drazsé eftás még a Káli Sándor – Dr. Pásztor Albert párosnak is odab@szott.
Meséljek neked Bárándy és Petrétei elvtársakról?
Pontos megállapítás!
Varga Judit a típusos kontraszelekció terméke.
Szerencsére nem kell aggódni, egy vargajudit a jég hátán is megél. Újdonsült férjével, nulla szakmai tapasztalattal rögtön meg is jött az első zsíros asztalosmeló:
https://www.eszakhirnok.com/2024/07/08/varga-judit-uj-parjanak-asztalos-cege-77-millios-megbizast-nyert/