Varga Andrea és társai…Miskolcról szóló elemzés tűpontos, néhány kiegészítés csak a történeti hűség érdekében. Ezek mennek

Tompa Sándor bizakodó.

A lentebb található Miskolcról szóló elemzés tűpontos, néhány kiegészítés csak a történeti hűség érdekében:
1. 2023 közepe óta müködtettünk ún. hatpárti tárgyalásokat azok részvételével, akik 2019-ben Veres Pál támogatói voltunk.
2. Igen, a DK leginkább az egyetemi kuratóriumi tagság elfogadását kifogásolta. Igen, országosan ezzel egyetértettek a pártok, itt helyben valami miatt másképp látták.
3. Amikor kialakult a 4+2 felállás (DK-MSZP-LMP-Párbeszéd) és a (Jobbik-Momentum), április 18-án, két nappal az ajánlás gyüjtés kezdete előtt is tettünk egy újabb ajánlatot, amely állitólag szinkronban volt Szopkó Tibor és az MSZP Központ közötti megállapodással.
4. dr Barkai László elfogadta a civilek (Szíve, Padtársak) meghívását, ahol felajánlotta, megválasztása esetén felkéri Varga Andrea Klárát alpolgármesternek.
5. Május elsején, a Majálison meghatározó személyekkel tárgyaltunk a közös indulás lehetséges fogatókönyveiről (Szabó Zoltán, Iván Tamás, Tóth László, Csabalik Zsuzsa, Varga Andrea Klára és mások). Utólag látni, feleslegesen.
6. A kampány során több Jobbik-Momentum-civil jelölt keresett meg, zsákutcának látják, ami Miskolcon történik, tegyünk valamit. Döbbenten hallották, mik a „vezetőik” reakciói. Szorgalmazták a koordinált jelölést, vállalva a visszalépéseket. Ebben meghatározó szerepe volt Kovács Imrének (jobbik).
7. Varga Andrea Klára junius 7-i polgármester-jelölti bemutatkozója végén személyesen kerestem meg, kérdeztem, lát-e együttmüködési (koordinált indulás) lehetőséget. Röviden válaszolt: nem. (Megjegyzem, tanulságos elemezni, milyen mozgásokat idézett elő a budapesti visszalépés.)

7 Responses

  1. „a Majálison meghatározó személyekkel tárgyaltunk a közös indulás lehetséges fogatókönyveiről (Szabó Zoltán, Iván Tamás, Tóth László, Csabalik Zsuzsa, Varga Andrea Klára )” Mitől ők a meghatározó személyek? Hát mindegyik lecsengett, kivénhedt politikus!!! Öt évvel ezelőtt berakták a seggüket a jóba és azóta élősködnek. Na meg ez a Tompa is! Sose akar már nyugdíjas lenni? Mindig csak a szart akarja kavarni?? Hála istennek buktak, de ezek most sem mennek a fenébe, tuti hogy már a Varga meg a férje már kilincsel a Tisza pártnál, hogy ők mennyire qurvára civilek

    1. Nyugi van!
      majd Hegedűs Andika pontosítja 2 tűpontosra
      aztán a miskolci DK szürke eminenciás tanárnéni helyesbít 3 tűpontosra
      végül Simon Gabesz elénk tárja a 4 tűpontos szerződést
      aminek bírálatát elvégzi Klara Petrova Dobreva 5 tűpontosra

      A fentiek lényege: 2026-ig minden helyen és időben egyedül Varga Andrea Klára
      bűne a TSZJ és miskolci Fidesz választási győzelme.

  2. Ugyan már, hogy lehetne bármikor, bármiben Tompa Sándornak igaza? Egy igazi vén komcsi, és nagyon jó lenne ha végre az összes ilyen tetű eltűnne a süllyesztőben (az idő persze ennek dolgozik). Nem vagyok Fideszes, de az elvtársaiból még a következő közgyűlésben is TÚL SOK fog ülni (5).

  3. „meghatározó”

    Csabalik Zsuzsa „meghatározó” mennyi szavazat boldog tulajdonosa lett? Ki is győzte le határtalanul? ????

  4. Nekem ebből a Czinknéből sokkkkk.
    Toca ,hogy választhatta be.
    Esze miatt nemhiszem.
    Még Szécsény Mariann,Matistyák Éva ezwknek van is eszük és tudnak viselkedni. De ez a nő rettenet unszinpátiával bír. A rokonok kampányoltak es a szomszéfok neki. Tica sokáig reméljük nem fogja benn hagyni. Kriza is ok miatt szabadult tőle.
    Amúgy nem rossz a csapat !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű