Skip to content

Magyar Péter: A mai nap Orbánéknak a vég kezdete

Magyar Péter: A mai nap Orbánéknak a vég kezdete

Magyar Péter beszédét azzal kezdte, hogy megköszönte önkénteseinek a munkát. Az ellenzék új, legerősebb politikusa azt mondta: látszik, hogy a mai nap az Orbán-kormány Waterlooja, a vég kezdete.

Magyar gratulált annak a tíz képviselőjének és hét EP-képviselőjének, aki a Tisza Párt színeiben jutott be a két testületbe. Gratulált pártja polgármesterének is, Jászapátiban ugyanis egy általuk támogatott jelölt nyert. „Van mire szerénynek lennünk” – mondta. – „Ami itt történt, az politikai földindulás” – jelentette ki. Szerinte a hazugság és az igazság állt egymással szemben, ahogy a korrupció és a tiszta közélet, a Türk Tanács és Európa, a Kelet és a Nyugat, a múlt és a friss erő, Deutsch Tamás és Tarr Zoltán, sőt, a kissé megöregedett, megszürkült, kicsit sárga, kicsit savanyú Fidesz és az a Tisza Párt, amely szerinte be fogja bizonyítani, hogy a politika lehet szép, hasznos, igazságos és őszinte. Mint mondta, lehet olyan politikát alkotni, amely a magyarokért dolgozik, és nem kifizetőhelyként tekint a pozícióira.

A következő országgyűlési választásokon szerinte egy potens kihívója van a NER-nek, a Tisza Párt.

Magyar azt mondta, az is kiderült ma este, hogy annak ellenére, hogy a Fidesz soha ennyire nem rugaszkodott el a valóságtól, soha ilyen szintre nem emelte a hazugságot, soha ennyi pénzt nem ölt bele a lejáratásba, soha ennyi embert nem mozgatott, a Fidesz soha ennyire gyenge eredményt nem ért el az EP-választásokon.

A Tisza Pártnak szurkolók
Veres Viktor

„Nem tudni, ki lesz a főpolgármester, de ez nem a mi problémánk” – magyarázta Magyar. Szerinte pártja elhitette az emberekkel, hogy ez a rendszer lebontható, de elérték egy másik céljukat is: Budapesten a Tisza Párt nélkül nem történhet semmi.

Magyar azt mondta, a mai este az örömé, a felszabadult ünneplésé, hiszen ma este sokan visszanyerhették a hitüket abban, hogy lehet egy másfajta Magyarországot építeni, amely nem a megosztottságon és a hazugságon nyugszik, hanem a békén, összefogáson és szereteten.

Egyet ígért: hétfőn mindenki pihen, utána viszont azon fognak dolgozni, hogy a következő országgyűlési választásokon, mely tőlük lehet akármikor, készen lesznek egy olyan programmal, amelyre a magyar emberek többsége tud jó szívvel szavazni. Nem azt fogják ígérni, hogy szavazzanak a Fidesz valamely szatellitjére, hanem azt, hogy szavazzanak arra a programra, amelyet a magyarok millióival egyeztetnek a választások előtt. Egy olyan programot fogunk letenni, amelyből világos lesz, hogy honnan hova juthat el az ország. Magyar szerint azért fognak dolgozni, hogy az uniós pénzekkel és a magyar emberek munkájával egyről a kettőre jussanak. Ilyen az oktatás és az egészségügy rendbetétele például. Azt ígérte, azon fognak dolgozni, hogy a sikerek mindenki sikerei legyenek.

„Ma ugyan egy narancssárga lufi kidurrant, de innen is jelzem, hogy hivatalosan is a legnagyobb ellenzéki párt vagyunk, alig pár százezer szavazat választ el minket a 14 éve korlátlan uralommal kormányzó kormánypárttól” – mondta. – „Nulla forintból!” – tette hozzá. – „Magyarországon nem kell többé félni, mert több millióan vagyunk, innen is üzenem a magyar embereknek, hogy ne féljetek!” – mondta.

Veres Viktor

Magyar bejelentette, hogy már több mint egymillió szavazatnál tart a pártja. Keddtől nekiállnak a közösségük felépítésének, mindenhol a legjobb embereket fogják megtalálni, akik valós alternatívái a jelen politikusainak. Ők fogják bebizonyítani, hogy lehet ezt másképp csinálni – mondta.

Magyar azt üzente, hogy a magyarok békések és türelmesek, beszélgetnek a propagandával, de nem tűrik tovább, hogy a köztévé elhallgassa őket, hogy ne adjon nekik hangot. „Ennek vége van, Rogán Antal miniszter úr, vezérigazgató úr, vége van! Várom a meghívásokat holnapra vagy keddre, a köztévétől, az Indextől, a Mandinertől, az Origótól, a Magyar Nemzet című Pravdától, a Hírtévétől, a TV2-től! – sorolta.

Azt kérte a szavazóitól, legyenek büszkék magukra, az országra. „Ez földindulás, ilyen sehol nem volt sem Európában, sem Magyarországon egyelőre – mondta. Mindenkinek azt kívánta, pihenjen egy nagyot, majd utána egy közös bulin köszönik meg mindenkinek.

Zárásul Magyar azt kérte: bízzanak egymásban, higgyenek abban, hogy közelebb van a változás, mint tegnap volt. Beszédét a Kossuth-nótával zárta.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



25 Comments

  1. Névtelen
    2024.06.10. 10:30

    https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/448097210_489414783515688_8243287750654311151_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=zc65Oncf0iMQ7kNvgGPEw4S&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AYBnaZEXlOFbSzeM1HXz8DUagiyaUAzqxN6GUridDcm-FQ&oe=666C7B46

  2. Névtelen
    2024.06.10. 12:07

    Én Pakson lepődtem meg leginkább. Echte fidesz-kdnp fellegvár volt, most meg nem csak a polgármester bukott de a közgyűlésben is csak 4 helyet tudtak szerezni 12bol úgy, hogy 3at kompenzációs listáról kapták.
    Amúgy a gödröt már ássák. Hoztak is hozzá pár ezer azsiai és afrikai vendégmunkást. Egész környéken nyüzsögnek. Plusz ugye az oroszok.

    Viszont gyakorlatilag nincs már a városban orvosi ellátás. Egy SZTKja van a 20ezres városban. Kardiológus heti egyszer van 3-4 órán át. Egy napos sebészetet megszüntette a fideszes mert nincs rá pénz. Gyógyfürdőt bezárta és raktárnak használják mert nincs rá pénz. A város hulladékkezelő céget a polgármester saját hatáskörben eladta meszarosnak, mindennél együtt valami 6 millióért, most meg évente 1-200 milliót fizet város meszarosnak a szolgáltasert. A város költségvetése egy katasztrófa. Úgy emlékszem tavaly valami 40% volt a deficit.

    A város papíron az ország egyik leggazdagabb települése, de az egész úgy néz ki mint egy nagy rakás szar. Zéró fejlődés, de legalább az ingatlan árak már majdnem beérték pár éve a budapesti árakat.

    • Névtelen
      2024.06.10. 12:51

      Én meg azon lepődök meg, hogy te ezen meglepődsz, hiszen részletekbe menően leírod, hogy miért nem meglepő a fidesz bukása a városban.

      • Névtelen
        2024.06.10. 14:51

        de jó, hogy mindenütt győzött a LER

        • Névtelen
          2024.06.10. 23:40

          A LER csak a te agyadban létezik, de ott teljesen kitölti az űrt…

  3. Névtelen
    2024.06.10. 12:08

    Reméljük elkezdődött a rothadás a narancsgépezetben. Bűzleni már régóta érezhetően bűzlik, úgyhogy..

    7
    1
    • Névtelen
      2024.06.10. 12:39

      Hát, nem!
      mert Petya túlnyerte magát.

  4. Névtelen
    2024.06.10. 12:12

    Az orbánba valamiért halálosan szerelmes fideszállat (buzi?), Tasó László megátkozta a nyíradonyi választókat, amiért nem a Fidesz jelöltjére szavaztak
    A pokolban a helyük, bent égnek a házban, vízbe fulladnak, megcsalja őket a párjuk, mert egy független jelöltre szavaztak. Ki hitte volna, hogy ennyire kockázatos Magyarországon szavazatot leadni?
    Igazából szomorú, hogy Magyarországon 2024-ben ilyen gyakorlatilag totál kész elmebetegek nem a diliházban szürcsölik az orvosságot, hanem a kormánypárt indítja őket választásokon.

  5. Névtelen
    2024.06.10. 12:20

    Hát aztán!
    Több Magyar Péter csalódott lesz

    Vonának is volt már 1,8 millió szavazója

    David Pressman helyi referensének a tisztesség és szabadság szekta vezérnek még csak
    1.3 millió szavazója van.

  6. Névtelen
    2024.06.10. 12:37

    Nem a fidesz dolga a nárcisztikus atomreaktor biztonsága.

    „A nárcisztikus hatalmas szelfje egy külső intenzív nedvszívó réteg, amit elismeréssel kell táplálni, és ami a belső, borzasztóan sérülékeny részt védelmezi” – írja Bánki György. Annak, aki kapcsolatba kerül a nárcisztikussal, fel kell készülnie arra, hogy az élete középpontjába igen hamar ennek a bizonyos külső rétegnek a folyamatos gondozása kerül.
    A nárcisztikus a párkapcsolatban a kiszolgáltatottságtól retteg, és mindent megtesz, hogy elkerülje azt. A kezdetekkor gyakran idealizálja a partnert, aki így természetesen csalódást okoz majd a későbbiekben, hiszen a tökéletességet csak rontani lehet. A nárcisztikus jellemzően elsöprő lendülettel vág bele a párkapcsolatba, és gyorsan eléri, hogy nélkülözhetetlennek érezzük – majd áldozatszereppel manipulálva, a saját érzékenységét mindenek fölé helyezve alakítja a továbbiakat. Elidegeníthetetlen része az önigazolás: semmiért sem lehet ő a hibás, amikor az egészet a másik kezdte. Vitázni vele, vagy meggyőzni az igazunkról – gyakorlatilag lehetetlen.
    És hogy lehetséges-e ennek ellenére, vagy mindezekkel együtt szeretni? Ahogy Bánki György írja: „Vannak megkerülhetetlen szereplők az életünkben. Ilyen egy szülő, egy társ, de ilyen lehet egy főnök vagy egy testvér is. Ezekben az esetekben a helyes stratégia megválasztása, és a jó távolság felvétele életfontosságú, különben intenzíven szenvedni fogunk.” A szerző még hozzáteszi: „Soha ne törekedjünk a civil életben a másik nárcizmusának a megoldására, megváltoztatására vagy a ‘meggyógyítására’.” Ilyenkor ugyanis eleve vert helyzetből indulnánk. A nárcisztikus nem ellenünk olyan, amilyen – és a megváltása sem a mi dolgunk.”
    Dr. Bánki György A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról.

    • Névtelen
      2024.06.10. 13:46

      tiszta orbán, még mielőtt megőrült volna, a szájnyalogatás és a rohamos elhízást megelőzően, onnantól gyógyszerezik

      • Névtelen
        2024.06.10. 14:50

        magadból indulsz ki?

        • Névtelen
          2024.06.10. 18:50

          ez milyen menő duma volt már az óvodában 30 évvel ezelőtt! 😀
          a butábbja mindig ezzel kezdte a védekezést mielőtt teleszarta a nadrágját

  7. Névtelen
    2024.06.10. 18:10

    A képen látható kakasfrizurások jártak a megyei kórházba a

  8. Névtelen
    2024.06.10. 22:37

    Szégyenlünk Magyar „Pszicho” Petyus. Nállam ma bukott meg az ellenzék új vezére Magyar Péter de sokakban viselkedése miatt. Egy aki késik a saját tüntetéséről a Hősök Teréről többen rosszul voltak nem bírták kivárni még végre megérkezik saját tüntetésére pár napja, kettő tüntetők közül volt aki olyan videóban élőzött, hogy arról értekeznek, hogy ha berontanának a parlamentben és ott ezt meg azt csinálnának. Ilyen csőcselék hívei vannak? Miylen viselekdés ez híveitől is? Három pedig ATV studiójában bunkón beszél Magyar Petyátok amikor Egon kérdezi. Kocsmai stílusban beszél és kocsmai módon könyököl Magyar Petyuskátok majd egyszerűen élő műsorból hirtelen, váratlanul feláll és távozik. Már sokan de nagyon sokan megbántuk rá szavaztunk így viselkedni nem lehet, hogy élő műsorból kimegyünk és bunkón gőgösen válaszolunk ma több tízezer hívőt veszített ezzel Magyar Péter sokan bánják rá szavaztak sőt hívei közül sokan szégyenlik is. Ő akar miniszterelnök lenni ilyen alpári viselkedéssel? Ilyen viselekdést eddig senki nem engedett meg magának. Vona, Torockai stb.. mindenki úriemberek. Magyar Petyusotok meg úgy viselkedett az ATV-be mint egy „pokróc” a műsorvezetőt pedig úgy kezelte lenézve, aljasan mint „egy lábtörlőt”. Ilyen ronda viselkedést eddig senki nem engedett meg magának eddig végérvényesen leszerepelt Magyar Péter a választói előtt. Leszerepelt végérvényesen Magyar Péter. Sokan bánják ,hogy tegnap bizalmat szavaztak neki. Árad a Tisza? Az alpáriság és bunkóság árad csak. A vég kezdete nem az Orbán kormány hanem a vég kezdete a Tisza párt mert ma sokak szemében leszerepelt. De hívei is furcsa figurák mert egyesek tüntetésen élő videón durva dolgokról beszélnek. Tisztelet a kivételnek mert vannak köztük normálisak de vannak akik egészen elképesztőek. Ma tett róla rendesen Magyar Péter a viselkedése által, hogy a Fidesz nem csak 2026-ban de végérvényesen örök kétharmadok örökös haszonélvezője marad Orbán. Magyar Péter ma megmutatta kicsoda valójában az ATV-ben beismerő vallomást tett ronda viselkedéséről bemutatkozott ezzel választói előtt is rendesen leszerepelt végérvényesen.

    3
    2
  9. Névtelen
    2024.06.10. 22:40

    Petike Petike „Kismiska” vagy te még a nagypolitikához mert a gőg és arrogancia, alpáriság ami árad csak de az nagyon. Egy politikusnak alázatosnak kell lenni aki csak dacos és gőgös nem való politikusnak videlkedésből pedig egyes így végérvényesen leszerepelt.

    4
    2
  10. Névtelen
    2024.06.10. 22:48

    Nárcisztikus Pszicho Peti tegnap az ellenzék vezére lett 1 napig bírta ki mert ma az ATV-ben alpári, bunkó viselkedése által végévényesen leszerepelt megmutatta ki ő valójában. Az meg, hogy fogta magát és kiment előtte alpári megjegyzéseket téve ez valami egészen elképesztő volt. Tiszavirág igaz 1 napig tartott virágzása így is lett. Nem a Tisza áradt hanem az alpáriság. Sokan szégyenlik már most rá szavaztak és megbánták. MP akar miniszterelnök lenni ilyen alpári viselkedéssel? SOHA NEM LESZ AZ. Jobb ha megbarátkozik ezzel a helyzettel, hogy SOHA NEM LESZ MINISZTERELNÖK.

    3
    1
  11. Névtelen
    2024.06.10. 23:03

    A rothadás és földindulás szerű bukta Magyar Péter-től ered majd mert az ATV-ben alpárian viselkedett lenézve ezzel a műsorvezetőt és lenézve ezzel saját választóit. 1 napot nem bírt ki nem hiába Tiszavirág párt mert virágzása csak 1 napig tartott. Nem bírja ő a politikát látszik is rajta „saját árnyékától” is megijed „nagy falat” ez neki mert mikor megijed stresszel és nem bírja türtőztetni magát és olyankor rondán viselkedik ilyen nem való se a politikába se politikusnak se. „Nem állja a sarat”, nem bírja a politikai „kiképzést” ha most első nap után választás után ilyen milyen lesz 1 hét múlva, 1 hónap múlva 1 év múlva nem is beszélve annyit biztos, hogy nem fog kibírni a politikában.

    2
    2
  12. Névtelen
    2024.06.11. 06:15

    A Magyar Újságírók Szövetsége alelnökének a véleménye:
    “Ha a főszerkesztőnek baja van az éppen legerősebb ellenzéki párt vezetőjének korábbi nyilatkozatával, akkor azt biztos, hogy adáson kívül kell megbeszélnie a politikussal. A tv-t nem használhatja erre. Lépre csalni a politikust, lekutyakomédiiázni a nyilatkozatát, és a cég sértettségét a választási siker kapcsán aktuális kérdések elé helyezni, lemondani a kérdezés lehetőségéről, az önmagában az újságírói pozíció feladása. Nem egyenes beszéd…”

    5
    3
  13. Névtelen
    2024.06.11. 06:19

    Amit láttam bő 2 percben, az a szándékos provokáció, feszültségkeltés, azonnali támadó jellegű indítás a szerkesztő „úr” részéről . Így fogadjuk a vendéget? Vajon gondolt-e arra, hogy esetleg gratuláljon Magyar Péternek és elismerje azt a munkát, amit ebbe az egészbe beletesz és beletett már hónapok óta, nulla pihenéssel? Még ilyen „színvonalat” az életben nem láttam és Péter felé irányuló minimális emberi tiszteletet sem éreztem a szerkesztő „úr” felől… Hol van itt a profizmus? (A jóérzésről, emberségről pedig már kérdezni sem merek..) Ez egyértelműen szándékos provokáció volt, Péter pedig nem ment bele ebbe az aljas játszmába. A helyében én is pontosan ezt tettem volna. Gratulálok, hogy meg merte ezt lépni! Valami egészen kiábrándító, amit művelt Rónai Egon!

    4
    4
  14. Névtelen
    2024.06.11. 10:06

    Milyen viselkedés az MP_től ,hogy megijed kérdésektől ez frusztráció majd gőgösen kirohan ATV élő műsorból majd folytatja tovább ma már tovább folytatta az MP az ATV dolgozóit listázza vallási hovatartozásairól. Sőt volt akinél tovább ment aljas megjegyzést téve oktalanul. Ezt az embert véditek aki ilyen megbotránkoztatóan viselkedik hol van a jó ízlés? Mi lesz a következő frusztráció által kiváltott viselkedés MP-től faji hovatartozás listázása? Lássátok be bármennyire szerettétek MP-t végérvényesen frusztrált viselkedése által leszerepelt nem való politikába. Jakab Péter, Márki Zay Péter úriemberek voltak tudnak viselkedni. Magyar Péter egy lapon nem említhető többi politikusok közt mert amit MP megengedett ilyen még soha nem volt nem tud viselkedni és frusztrált.

    2
    2
  15. Névtelen
    2024.06.11. 10:07

    Mit szívsz MP Peti? 😀 😀

    2
    2
  16. nézzétek tanuljatok ez is a Gonosz szektája mint a gecié
    2024.06.11. 10:50

    https://www.youtube.com/watch?v=BIaPrM6_pJc

  17. Névtelen
    2024.06.11. 14:46

    Szárad a Cica 😉 Akarom mondani szárad a Tisza. 😀

    1
    1
  18. Névtelen
    2024.06.11. 15:13

    Kivancsi lennek meg Hack Peter a hit gyulekezeteben orjongve fetrengo hengerbucskazo alkotmanyjogasz velemenyere is 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük