A Momentum megsemmisült, ám Donáth Anna és hívei észre sem vették
DONÁTH Anna

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Tovább fogunk építkezni – jelentette ki a Momentum elnöke, európai parlamenti (EP-) listavezetője hétfőre virradóra az EP- és önkormányzati választásokat értékelve Budapesten. Donáth Anna pártja eredményváró rendezvényén közölte,

a Momentum által elvégzett munkának az ország minden pontján eredménye van:

egyet leszámítva minden vármegyei közgyűlésben ott van a párt, Pest vármegyében 20 százalék feletti eredményt ért el.  A Momentumnak rengeteg polgármestere is van – tette hozzá. Kiemelte Rózsa András győzelmét Budapest XIV. választókerületében, valamint Soproni Tamás VI. kerületi és Pikó András VIII. kerületi polgármester újraválasztását, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bánrévén Kovács József, a Hajdú-Bihar vármegyei Vámospércsen Kosztin Mihály megválasztását.

Orbán Viktor 2022-es beszédére utalva azt mondta, az önkormányzati győzelmük a Holdról is látszik, nem állnak meg, a következő 5-10-15 évben előttük van az ország másik fele is, a liberális értékeknek nincsenek határai.

A közönség boldognak tűnt a szavak hallatán. Donáth tizenkettő-tizenhárom perces ünneplés után tért rá az EP-választási eredményre,

amire „senki sem számított.” Hát, igen: 2019-ben a Momentum listájára 344 ezer ember szavazott, idén viszont csak 161 ezer. Ez egy mandátumra sem volt elég.