Míg az ellenzékiek azon torzsalkodnak, ki buktatta meg a polgármestert, a Fidesz csöndben visszafoglalhatja Miskolcot
Az ellenzéki összefogás öt éve nagyot nyert Miskolcon, ám azóta sok víz lefolyt a Szinván. Az iskolaigazgatóból polgármesterré avanzsált Veres Pál váratlanul bejelentette, hogy nem indul újra, a 2019-ben győztes csapat pedig két tömbre szakadt. Mindkét tábor azt ígéri, hogy Veres politikáját folytatják, ám a leköszönő polgármester egyiküket sem támogatja nyíltan. Visszalépni egyik csapat sem akar a másik javára, így a civilnek maszkírozott fideszes jelölt futhat be a nevető harmadikként. Kampányriport Miskolcról.