Skip to content

A Neokohn zsidó hírportál és Köves Slomó oldalát is törölték a Facebookról

A Neokohn zsidó hírportál és Köves Slomó oldalát is törölték a Facebookról

„Másfél év brutális korlátozás után a Meta érdemi indoklás nélkül törölte a Neokohn.hu 30 ezer követővel rendelkező Facebook-oldalát” – áll a Neokohn honlapján. Ráadásul még azt sem lehet pontosan tudni, hogy miért nyúlt a közösségimédia-szolgáltató egy ennyire drasztikus megoldáshoz, mivel a honlap közleménye szerint már arra sincs módjuk, hogy megnézzék azt.

„Az utolsó információnk, hogy az oldal szembemegy a Meta »közösségi alapelveivel«” – írják.

Korábban a vállalat már korlátozta a Neokohnt arra hivatkozva, hogy az Iszlám Államot népszerűsítik, ami egy konzervatív-liberális zsidó oldal esetében meglehetősen abszurd feltételezés. Ráadásul a veszélyesnek nyilvánított cikkeik alapját rendre az MTI által kiadott anyagok képezték.

Nemcsak a Neokohn járt így a hétvégén, a Meta törölte az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija, Köves Slomó oldalát is. Erről a hitközség hírportálja, a zsido.com számolt be.

„A letiltáshoz nem fűztek indoklást, így továbbra is kérdés marad, hogy milyen ok vezetett a szólásszabadságot ilyen módon korlátozó lépéshez” – írják.

Ráadásul Köves még csak az aktuálpolitikát sem érintette az oldal állítása szerint, a Hamász által megtámadott Izrael melletti kiállástól eltekintve. Jellemzően a rabbi a zsidó valláshoz és a zsidó közösséghez köthető témákról értekezett itt.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



6 Comments

  1. Névtelen
    2024.05.28. 15:07

    a neokohn az olyan mint a laokón-csoport?

    • Névtelen
      2024.05.28. 16:51

      A kígyók stimmelnek. Meg az alamusziság.

      2
      1
  2. Névtelen
    2024.05.28. 15:39

    Ideje volt.Miskolcon is egyre agresszívabbak,le kell őket halkítani.

    2
    1
  3. Névtelen
    2024.05.28. 17:37

    a dagadt tróger drágán megvett, végtelen pénzzel kitömött nyalifali kedvencei

    3
    1
  4. Névtelen
    2024.05.29. 16:17

    A helyi,mélyen Szántó gondolatokat sem ártana végleg leküldeni a pályáról.

    • Névtelen
      2024.05.29. 16:59

      Ó, hát itt egy lepusztult köztörvényes komcsi besúgó összebaszhatja a város kellős közepét, néhány retardált birka meg még be is áll mögé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük