Miskolci megváltók. Nem nyilatkozik, a cirkuszban énekel

A harmadik választókerületben indul Dr. Korcsmáros Szilárd az MSZP-DK-Párbeszéd-LMP, Barta Gábor a Fidesz-KDNP és a Pont Mi Egyesület, Máthé Botond a Független SZIVE, Jobbik, Momentum, Leitner Jánosné a Nép Pártján, és Éles Zoltán a Mi Hazánk képviselőjelöltje.

Dr. Korcsmáros Szilárd az MSZP-DK-LMP-Párbeszéd képviselőjelöltje. A Miskolci Egyetemen jogászként végzett tősgyökeres miskolci lokálpatrióta. A közigazgatásban töltött tíz évet. Tervei között szerepel a körzetében korszerűsített és fedett buszmegállókat kialakítani, bővíteni a parkolóhelyek számát és kerékpártárolókat létesíteni. Törekedne a balesetveszélyes lépcsősorok felújítására, közutak javítására, kerékpárutak építésére, több térfigyelő kamera, pad és hulladékgyűjtő kihelyezésére. Fákat, cserjéket és virágokat ültetne, mert fontos számára a zöldgondolat. Minél több közösségi programot szervezne, mint családi nap, főzőverseny, sportnapok, kézműves programok és koncertek. El szeretné érni, hogy a lakókörnyezetükben a helyiek dönthessenek a beruházásokról, rendszeres lakossági fórumokon és fogadóórákon.

Barta Gábor, Fidesz-KDNP és a Pont Mi Egyesület képviselőjelöltje, aki a Hegedűs Andrea parlamentbe kerülése miatt tartott 2022-es időközi választáson 838 szavazattal 56,24 százalékkal nyerte el a képviselőséget, de 2014 és 2019 között már helyet kapott a miskolci közgyűlésben. Megkeresésünkre nem szeretett volna nyilatkozni. A negyedik generációs hejőcsabai család sarja, korábbi elmondása alapján a választókörzetnek nem csak ezen a részén mozog otthonosan. Sokat dolgozott a Martinkertvárosban és a Népkertben, az avasi és belvárosi részeket pedig szerteágazó családi, valamint baráti kapcsolatai révén jól ismeri. 2022-ben a „közösen a fejlődésért” szlogennel házalt. A Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság tagja.

Máthé Botond a Független SZIVE, a Jobbik, és a Momentum képviselőjelöltje. Miskolcon született, majd Kazincbarcikán nőtt fel és ott alapított családot is, de később visszaköltöztek, Miskolcra. Informatikus és villamosmérnök végzettségű, ezért a világot egy mérnök racionalitásával nézi. Megoldandó feladatokban és megvalósításban gondolkodik. Ezzel a gyakorlatias felfogással nézi a várospolitikát is. Számára az önkormányzati képviselőség éppen ezért arról szól, hogyan lehet a politikai lövészárkokban rekedt politikusok parttalan és sokszor értelmetlen vitái helyett valóban a várost új és sikeres pályára állítani. Hiszi, hogy ehhez felelősen gondolkodó civil szakemberekre van szükség. Meggyőződése, hogy elismerve egymás értékeit, együttműködve tehetik a várost olyanná, ahonnan nem mennek el gyermekeik, ahol jó élni és érdemes megöregedni.

A választókerületi térkép segítségével megtekintheti, hogy pontosan mely utcák tartoznak Miskolc 3-as számú önkormányzati választókerületébe (forrás: Nemzeti Választási Iroda)

Leitner Jánosné a Nép Pártján képviselőjelöltje, a Magyar Nemzeti Cirkusz munkatársa. Az 1989-es születésű hölgy a Földes Ferenc Gimnáziumban tanult, majd a Magyar Hajnal Énekstúdióban végzett. Úgy tapasztalja, az évek telnek, a problémák meg ugyanazok. Rossz a közbiztonság, az egészségügy, az utak állapota, a tömegközlekedés. Ahhoz, hogy Miskolcnak és a hármas körzetnek legyen gazdája, nem minden esetben kell pénz. A rend, a köztisztaság akarat kérdése, mint ahogy a tömegközlekedésen is lehet javítani, ha az önkormányzat nem Budapesten tervezteti meg azt. A városvezetéshez mindenekelőtt tisztesség, alázat és akarat kell. A pénz csak utána jön. Ha az előző három nincs meg, a pénz sem segít. Kifogások helyett a megoldásokra törekednek a pártjával.

Éles Zoltán a Mi Hazánk képviselőjelöltje Miskolcon született és lakott hosszú ideig, jelenleg Tarcalon él. Pályája a honvédség kötelékében indult, a sorkatonai szolgálat után szerződéses jogviszonyban állt, kétszer megjárta Koszovót is, majd Franciaországot. Jelenlegi munkaköre a szállítmányozás és logisztika. A miskolci repülőklub egyik pilótája. Mivel a választókörzete vegyes jellegű, ennek megfelelően a problémák is sokrétűek, ezt az aláírásgyűjtés során beszélgetve az emberekkel is tapasztalta. Fontosnak tartja az utak állapotának fejlesztését, a jelenleg még zúzalékos utcák aszfaltozását. A helyi közösségi közlekedés járatsűrűség szempontjából szerinte nem megfelelő, amin szintén javítani kell. Személyes szívügyének tartja a lakosság biztonságérzetét, valamint a köztisztaságot.

https://borsod24.hu/