Na, ez durva. Leleplezi Varga Andreát a kampány csúcspontján az LMP közeli miskolci portál

Akár hatalmas siker is lehetett volna a 4IM elnevezésű program, amely az Miskolc elszlömösödött, nyomorteleppé váló városrészeinek felzárkóztatását tűzte ki célul, de nem lett az. A sorozatos szakmai hibák, az összeférhetetlenségi problémák és a vitatható erőforrás-felhasználás miatt nemcsak kudarcokkal terhelt a kezdeményezés, de még az is lehet, hogy a támogatást is vissza kell fizetni az Európai Uniónak. A projekt szakmapolitikai vezetője, Varga Andrea Klára alpolgármester megválasztása óta a transzparenciát hirdeti, de a szerkesztőségünk birtokába jutott információk egészen más képet mutatnak a háttérben zajló folyamatokról.

A program úgy hiányzott Miskolcnak, mint egy falat kenyér, hiszen a településnek hosszú évek óta komoly problémát jelent, mit is kezdjen a leszakadó városrészekkel, hogyan javítsa az ott élők helyzetét, életkörülményeit, gazdasági-és munkaerő-piaci lehetőségeit, de legfőképp hogyan segítheti az érintettek integrációját.

Az említett célok elérésére 2021. novemberében Miskolc sikeresen pályázott európai uniós forrásra. A város összesen 762 280,20 eurót, azaz mai árfolyamon számolva közel 300 millió forint támogatást kapott a megvalósításra, a teljes költségvetés pedig 400 millió forint körül alakult. Mindezért cserébe a megyeszékhely vállalta, hogy helyi közösségi pontokat hoz létre és működtet a projekt két célterületén, a Bábonyibércen és a Tetemváron. Ez – információink szerint – csak az egyik területen valósult meg.

A pályázatot Miskolc több konzorciumi partnerrel együtt nyerte el. A partnerek között szerepel Kassa városa, a HÁRFA Alapítvány, az Abaújrakezdés Egyesület, a Miskolci Egyetem, valamint az AEIDL (Brüsszel), illetve társult tagokként a dr. Ámbédkar Iskola és Dialóg Egyesület-írja a borsod24.hu

Fotó: Szopkó Tibor a Tetemvár képviselője.

28 Responses

  1. Mit leplez le a borsod24? Szerintem semmit. Ingenyélő szélhámosok, komoly ember leszarja a szarkavarásukat.

    11
    1
  2. https://borsod24.hu/2024/05/10/itt-van-varga-andrea-hivatalos-vza-a-4im-ugyrol/

    1
    1
  3. Csupa mellébeszélés, sudri duma. Haveroknak fizu, telefon, konferenciálás. Kis brüsszeli kirándulás, ez-az. Ismerős módszerek évtizedek óta. Csak a rászorulók helyzete változatlan.

  4. gumimatrac, virágos hűtőtáska, SZOT-beutaló, maszek és BIB – csupa olyan kifejezés, amit a XXI. században születettek már nem is értenek, viszont a 40 évnél idősebbeknek egyet jelentenek a Balatonnal vagy a gyerekkori strandolásokkal. A Tó-retró könyvtár harmadik kötete bemutatja, hogy milyen volt és mennyibe került a SZOT- és vállalati üdülés, a kemping, illetve az úttörő- vagy építőtábor. A sorok vicces stiklikről, ügyeskedő maszekokról, kukoricamaffiáról és szemfüles vendéglátósokról mesélnek, akik egykoron az ország „királyainak” számítottak. Kiderül, hogy miért is volt olyan fontos a magyar tenger az NDK-s turistáknak, hogyan lehetett a kelet-német lányokat befűzni és milyen szerepet töltöttek be itt a Stasi Rómeó-ügynökei. Megkóstolhatjuk az akkori csárdák Argentínából jött balatoni hekkjeit, a II. osztályú éttermek újramelegített gastrofól ételeit, és megismerhetjük a hiánygazdaság problémáit orvosoló(?) ételautomatákat. Felidézzük a 70-es 80-as évek strandjait is, ahonnan nem hiányozhatott a kukorica, a lángos és a Palma gumimatrac sem. A könyv felidézi Bujtor István ikonikus filmjeit is, hiszen Ötvös Csöpi világa a legjobb tükre a magyar tenger „aranykorának”. A Balaton, a mi riviéránk a 80-as években, avagy tömény nosztalgia és vidámság idősebbeknek és fiataloknak egyaránt.

  5. Az Oktatási Hivatal szerint nyomdahiba miatt csúszott három hiba a Himnusz szövegébe a hetedikes irodalomtankönyvben

    1. A kínai oktatási hivatal rosszul fordította, amikor a magyar tananyagot véleményezte.

  6. Testőrei akár el is rendelhetik, hogy Orbán Viktor húzzon golyóálló mellényt

  7. 2018. február 21-én az esti órákban egy fegyveres férfi rontott be Kuciak nagymácsédi otthonába, ahol menyasszonyával élt. A bérgyilkos hidegvérrel végzett mindkét fiatallal, majd a sofőrével együtt elhagyta a helyszínt. A rendőrség 4 nappal később, február 25-én talált rá a holttestekre.

    Ami ezután következett, arra Szlovákia történetében a rendszerváltás óta nem nagyon akadt példa: március 9-én tízezrek vonultak utcára, hogy felháborodásukat fejezzék ki a történtek miatt. A demonstrálók elfogadhatatlannak tartották, hogy egy demokratikus országban meggyilkoljanak egy oknyomozó újságírót, mert túlságosan jól végzi a munkáját. Kuciak számos gazdasági bűncselekményre mutatott rá, cikkeivel veszélyeztette a politikusok és a befolyásos nagyvállalkozók gazdasági érdekeit.

    Mélyrepülés, majd feltámadás
    A tüntetések végül a harmadik Fico-kabinet bukásához vezettek. 2018. március 12-én lemondott Robert Kaliňák belügyminiszter, majd három nappal később Robert Fico miniszterelnök is

  8. Kozák Danuta „suttyó alkesznek” titulálta a közösségi oldalán az edzőjét,

  9. Az LMP legfeljebb saját magát leplezi le, hogy nem párt, hanem csak egy rakás szar

  10. Tragikus, hogy Andrea el tudja magát képzelni a védőnői végzettségével, hogy alkalmas polgármesternek. Ez olyan nagyfokú beteges önbizalom amely akár tiszteletet is érdemelne. Már alpolgárnak is is csak ebben az érában Veres jámborságának köszönhetően maradhatott meg. S most amikor megőrizhetné a pozicióját és a férje továbbra is maradhatna felügyelőbizottsági tag nem tud előrelátóan gondolkodni. Tiszta matematika – ha megegyeznek Barkaival októberben még megtarthatja a helyét ha nem akkor Toca szcientologus kacagva kisepri őket. Ha Andreának nincs annyi esze, hogy ezt felfogja akkor a mellette állóknak kellene felvilágosítaniuk. Ha tanulmányozná a korábbi helyi választásokat akkor lemodellezheti ebben a felállásban az ellenzék bukóban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Népszerű