Életmentő műtétje volt a szlovákiai Komárnóban, pedig a határ innenső oldalán, a magyarországi Komáromban lett rosszul tavaly ősszel egy 76 éves férfi – írja az Rtl.hu. A férfi és Éva nevű lánya azt állítja: hiába vitték ment november 1-jén a komáromi ügyeletre, miután az idős embernek úgy fájt a hasa, hogy az ájulás határán volt és szinte szürke volt a bőre, ott nem kaptak ellátást.

„Furcsán viselkedett, lekezelően, nagyképűen viselkedett ott velünk” – mondja a magyarországi ügyeleten talált doktornőről a férfi. Azt állítják, vizsgálat nélkül küldték el őket a rendelőből, bár az ambuláns lapon, amit kaptak, az áll: puha, betapintható volt a férfi hasa. Azt is ráírták a lapra: „ingerültek, kiabálnak, további vizsgálatokat követelnek itt az ügyeletben, lássa SBA”. Hogy az SBA mit jelenthet, arra az RTL által megkérdezett orvosok nem tudtak egyöntetűen válaszolni.

Az ingerültséget Éva elismerte, mondván: kétségbe estek, hogy apja panaszait nem veszik komolyan. Taxit hívott, hogy mielőbb egy kórházba menjenek, de mivel a legközelebbi magyarországi sürgőssége körülbelül harminc kilométerre, Tatabányán lett volna, a néhány kilométerre, de a határ túloldalán lévő szlovákiai kórházat választották.

Itt kiderült, hogy a férfinak egy csaknem tízcentis szakaszon megfordult és gyulladt állapotban volt a bele. A szlovák orvosok még aznap meg is műtötték. Azt mondták, hogy ha nem kerül kórházba, a férfi pár órán belül meghalt volna.

A család pert fontolgat az ügyeletet szervező Országos Mentőszolgálat ellen. Az OMSZ azt közölte a Híradóval, hogy az üggyel kapcsolatban belső vizsgálatot indítottak és mindent rendben találtak. Az RTL-lel azt közölték: „az eset kapcsán szakmai hiba nem került megállapításra”.