Letartóztatás rázta meg a német Mi Hazánkot  (AfD) lelepleztek egy kínai kémet

Fotó: Ying Tang/NurPhoto via Getty Images

A német rendőrség letartóztatta az AfD európai parlamenti képviselője, Maximilian Krah egyik munkatársát, aki a gyanú szerint Kínának kémkedett. A hatóságok által Jian G.-ként azonosított munkatársat egy kínai titkosszolgálati alkalmazottként hivatkozta a német államügyész kedd délelőtti közleményében – írja a Politico.

Az AfD országosan a második helyen áll a felmérések szerint, de robbanásszerű letartóztatás megrázta a pártot, illetve ráirányította a figyelmet, hogyan akarják külföldről befolyásolni az EU döntéshozatali folyamatát kínai és orosz szereplők.

Belgium a közelmúltban indított nyomozást annak gyanúja miatt, hogy európai politikusokból álló hálózatot, köztük európai parlamenti képviselőket, egy oroszbarát ukrán oligarcha által működtetett sajtó fizetett. Lettországban egy másik ügyben egy európai parlamenti képviselő ellen folyik a nyomozás az orosz titkosszolgálattal való együttműködés gyanújával.

Krah parlamenti asszisztensével kapcsolatban a német ügyészség azt mondta, hogy

a vádlott többször is továbbított információkat az Európai Parlamentben zajló tárgyalásokról és döntésekről titkosszolgálati ügyfelének”

Az ügyészek azzal is vádolták, hogy németországi kínai ellenzéki tagok után kémkedett.

Kedd délelőtti nyilatkozatában Krah tagadta, hogy előzetesen tudott volna asszisztense állítólagos kémtevékenységéről.

Az alkalmazottam, Jian Guo letartóztatásáról a sajtóból értesültem ma reggel. Nincs további információm. A külföldi állam javára történő kémkedés súlyos vád. Ha az állítások igaznak bizonyulnak, az azonnali munkaviszonyának megszüntetését vonná maga után”

– jelentette ki Krah.

Az Európai Parlament szóvivője bejelentette, hogy „a leleplezések súlyosságára való tekintettel” indítványozták Krah asszisztensének azonnali hatállyal történő felfüggesztését.