Skip to content

A pilóta rosszulléte okozhatta az Extra 330L lezuhanását

A pilóta rosszulléte okozhatta az Extra 330L lezuhanását

A pilóta rosszulléte okozhatta a szombati repülőgép-balesetet

A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja a szombati, két halálos áldozatot követelő esemény körülményeit, az eddigi információk és egy akciókamera felvétele szerint a pilóta rosszulléte okozhatta az Extra 330L lezuhanását.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium lapunkhoz hétfőn eljuttatott közleménye szerint a HA-PET lajstromjelű gép két fővel a fedélzeten 9 óra 30 perckor szállt fel a tököli repülőtérről.

Három perc múlva érkezett a Martonvásár – Ráckeresztúr közötti gyakorló légtérbe, ahol néhány perces repülést követően közel függőleges helyzetben, nagy sebességgel a földnek csapódott. A pilóta és utasa a helyszínen életét vesztette, a légi jármű megsemmisült.

Bejelentést követően a KBSZ balesetvizsgálói megkezdték a helyszínelést, amely során sikerült feltárni és beazonosítani a repülőgép fő darabjait, valamint a repülőgép kormányfelületeit.

Forrás: MTI

A helyszínen fellelt akciókamera által rögzített fájlokat a KBSZ szakemberei a hétvége során helyreállították a tájékoztatás szerint.

A felvétel alapján a repülés 8. percében a pilótánál feltételezhetően rosszullétre utaló jel mutatkozott, amely után a rögzített felvétel végéig a repülőgép vezetetlen jelleget mutat.

A KBSZ a rendőrség és a légügyi hatóság szakembereivel részletes szemlén vizsgálja a műszaki meghibásodás lehetőségét – tette hozzá a közlemény.

A HA-PET lajstromjelű Extra 330L (amely korábban Besenyei Péteré volt) a Közlekedési Hatóság honlapján hozzáférhető Magyarország Légijármű Lajstromnyilvántartásának Jegyzéke szerint dr. Magyari József tulajdonában volt, sajtóértesülések szerint a balesetkor is a 60 éves üzletember vezette a gépet.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük