Szopkó: Nem tudnak együtt működni a választásokon dr. Barkai Lászlóval

Szopkó Tibor elmondta, hogy már múlt héten egyértelműen kiderült: nem tudnak együtt működni a választásokon dr. Barkai Lászlóval.

Úgy gondolom, dr. Barkai László tudatosan értelmezte félre a mondandókat egy találkozásunk után, hiszen már akkor tudtuk, hogy nem támogatjuk

– hangsúlyozta. Mint ismert, a függetlenként induló, de a baloldali pártok döntő többségének a bizalmát élvező Barkai László még hétfőn posztolt arról, hogy a Jobbik-Konzervatívok és Momentum is támogatja az önkormányzati választáson. Szarka Dénes, a Jobbik-Konzervatívok helyi vezetője még aznap cáfolta, hogy támogatnák Barkai Lászlót, sőt egyenesen „álhírnek” nevezte a polgármesterjelölt által leírtakat. A miskolci Gyurcsány-párt ennek ellenére hétfőn este kiküldött egy közleményt arról, hogy az elmúlt pénteken tárgyalások zajlottak a Momentum és a Jobbik Konzervatívok tárgyaló delegációjával, ahol a jelenlévők kifejezték dr. Barkai László polgármesterjelölti támogatását az önkormányzati választásokon. A cáfolatok ellenére dr. Barkai László hétfőn egy kereskedelmi televízió műsorában pedig úgy fogalmazott: a személyét a Momentum és a Jobbik-konzervatívok „elfogadta és semmilyen kifogásuk nem volt ellene”.

boon.hu