Skip to content

Miskolcon is lesznek kínai rendőrök? Fogalmuk sincs

Miskolcon is lesznek kínai rendőrök? Fogalmuk sincs

Megkérdezték a Belügyminisztériumot, melyik kapitányságon lesznek a kínai rendőrök – kiderült, hogy nem tudják

„Klasszikus keretmegállapodás, nem rendelkezik az együttműködés operatív részleteiről” – hangzik a válasz.

“Mely rendőrkapitányságokon fognak a kínai rendőrök tartózkodni szolgálatuk idején?”– tette fel az írásbeli választ igénylő kérdést Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő a Belügyminisztériumnak. A rövid válasz? Fogalmuk sincs. A hosszút Rétvári Bence államtitkár jegyzi és így szól:

“Tájékoztatom, hogy az Együttműködési Megállapodás Magyarország Belügyminisztériuma és a Kínai Népköztársaság Közbiztonsági Minisztériuma között a közös járőrszolgálat ellátásáról egy klasszikus keretmegállapodás, az nem rendelkezik az együttműködés operatív részleteiről, például annak pontos helyszínéről. Ilyen kijelölésekre így nem került sor.”

A “klasszikus keretmegállapodásról” március elején értesült a közvélemény, e szerint kínai rendőrök járőrözhetnek majd Magyarországon, magyar rendőrökkel közösen. Rétvári március végén arról beszélt, a kínai rendőrök a nyelvi nehézségek leküzdésében is segítséget nyújthatnak majd, intézkedési jogköreik pedig nem lesznek.

Történik mindez azután, hogy 2022 novemberében fény derült arra, hogy többek között Magyarországon is működnek illegális kínai rendőrőrsök:

A Magyarországra érkező kínai rendőrök ügyét már az Európai Parlament is vizsgálja.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



5 Comments

  1. Névtelen
    2024.04.17. 13:05

    csak rendőr melletti tolmács kiváltó kísérők lesznek.
    Európa minden városában, ahol sok kínai él
    kínai negyed, kínai piac, stb

    tehát; ócska bolsi hergelés

    A német-kínai kereskedelmi forgalom erősítését el kell elvégezni.
    nem kínai, hanem (sunyi)német kérésre. Ezért vásárolhattak hazánkban
    olcsó letelepedést kínai kereskedők. Máshol ugyanezt kapták volna drágábban

    ezen okból megint jöttetek az ócska bolsi hergeléssel.

    Ennyit tudtok.

  2. Névtelen
    2024.04.17. 13:06

    „A Magyarországra érkező kínai rendőrök ügyét már az Európai Parlament is vizsgálja.”

    Még szép! Az EU az USA 51. állama.

  3. Névtelen
    2024.04.17. 13:09

    Miért? kínai maffia már van Miskolcon?
    és kínai rossz lányok?
    és kínai temető?

    Tessék mondani mormonok is vannak a belvárosban?

    • Névtelen
      2024.04.17. 15:51

      még templomuk is van

  4. Névtelen
    2024.04.17. 16:18

    Még szép hogy lesznek, Miskolc tele van kínaiakkal! Legalábbis irigységtől sárga, mindenre ferde szemmel néző, értelem nélkül vinnyogó hibbant-libbant marhákkal. 😛

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük