Sopronban már indoklás nélkül tiltják meg az Orbán-paródiáiról ismert Somogyi András fellépését

A humorista szerint nem egyedi eset, hogy nem engedik termet bérelni egy kulturális közintézményben. Ezúttal Sopronból érkezett elutasító válasz – írja a 24.hu.

„Köszönöm újbóli megkeresését, sajnálom, de intézményünk nem tudja fogadni” – kapta válaszként Somogyi András a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.-től.A humorista már nem először próbált termet bérelni a soproni Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban vagy a szintén általuk működtetett GYIK rendezvényházban.

A lapnak nyilatkozó humorista szerint ez az eset is azt mutatja, hogy mára felbátorodtak az intézményvezetők. „Már nem is kell hazudozni olyanokat, hogy nem érünk rá vagy nincs szabad kapacitás, hanem direktben meg lehet mondani, hogy nem tudjuk fogadni. A negyedik kétharmad után annyira nyeregben érzik magukat, hogy ezt simán megtehetik. Egy olyan országban, ahol Rogán Antal avatárja Varga Judit, már semmin nem lepődik meg az ember ” – mondta Somogyi András.

Januárban Kiskőrösön még azzal indokolták az elutasítást, hogy politikai paródiákat és ahhoz kapcsolódó műsort nem engedhetnek fel a színpadra. De Somogyi kapott már elutasító választ Kecskemétről, Békésről és Gyuláról is.

A Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. a cikk megjelenéséig nem reagált a lap megkeresésére.