Norvégia kész elismerni a palesztin államot

Norvégia – több más országgal egyetértve – készen áll egy palesztin állam elismerésére – jelentette ki pénteki, spanyol hivatali kollégájával együtt Oslóban megtartott sajtótájékoztatóján a norvég miniszterelnök.

Jonas Gahr Störe azt mondta, Norvégia kész meghozni egy ilyen döntést, de azt a kérdésben vele egyetértő országokkal egyeztetve, a megfelelő időben és helyzetben kell elhatározni, így kijelölt időpontja egyelőre nincs. Hozzátette: támogatják a spanyol miniszterelnök javaslatát arra, hogy folytassák az egyeztetéseket az érintett országok között, és már a következő hetekben fokozni szeretnék ezt a folyamatot.

Pedro Sánchez spanyol kormányfő azt emelte ki, hogy „országa már nyíltan elkötelezte magát a palesztin államiságnak egy olyan időpontban való elismerésére, amikor az a legnagyobb pozitív hatással lehet a békefolyamatra”.

Sánchez a hét elején megkezdett európai útjának előző, Írországban és Lengyelországban tett látogatásain is annak szükségességéről beszélt, hogy “előre kell lépni a palesztin állam elismerésének ügyében”. Múlt heti, Jordániában, Szaúd-Arábiában és Katarban tett körútján pedig azt helyezte kilátásba, hogy a spanyol kormány már júniusban elismerheti a palesztin államot. A norvég parlament novemberben megszavazta a kormánypártok javaslatát, amely arra kérte a kormányt, hogy készüljön fel a független palesztin állam elismeréséről szóló döntésre. (MTI)