Skip to content

Áramszedő. Egyórás késések is lehetnek a miskolci fővonalon

Áramszedő. Egyórás késések is lehetnek a miskolci fővonalon

Egyórás késések is lehetnek a miskolci fővonalon, két vonat áramszedője is megsérült

 

Rákos és Pécel között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, mert felsővezetékhiba miatt letört két vonat áramszedője – írta közleményében a Mávinform. A miskolci fővonalon ezért vasárnap délután 30-60 perccel hosszabb menetidőre, járatkimaradásokra kell számítani.

Tájékoztatásuk szerint az Egerből 11:08-kor a Keleti pályaudvarra indult IR87-es Agria InterRégió (IR 545) vonat áramszedője megsérült, ezért csak Akadémiaújtelepig közlekedett, utasai a következő S80-as vonattal (3035) utazhatnak tovább.

A Gödöllőről 13:16-kor a Keleti pályaudvarra indult S80-as vonat (3175) áramszedője is megsérült, ezért csak Rákoscsaba-Újtelepig közlekedett.

Emellett jelentős késésekre kell számítani a Hatvan-Szolnok vonalon is, mert a vonat elgázolt egy embert Jászberénynél. A baleseti helyszínelés miatt Pusztamonostor és Jászberény között nem járnak a vonatok.

A Volánbusz a fennakadás végéig Hatvan-Jászberény-Szolnok között valamennyi menetrend szerinti járatán elfogadja a vasúti menetjegyeket.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük