VELÜNK A VÁROS: A FIDESZ POLGÁRMESTERJELÖLTJE „LÁTVÁNYOSAN FELSÜLT”
Mészáros Lőrinc tévéjében sült fel Mészáros Lőrinc polgármester-jelöltje, amikor a valósággal szembesítették – vélekedik a Miskolcot vezető politikai frakció szerdán kiadott közleményében.

A Fidesz-KDNP által támogatott polgármesterjelölt az országos adón azt hangoztatta, hogy Miskolc 2019 után megrekedt a fejlődésben.

„A nyári önkormányzati választás legnagyobb tétje, hogy Miskolc végleg lecsúszik-e vagy megérkezik-e a huszonegyedik századba” – idézte fel a Mokka műsorvezetője a Pont Mi Lokálpatrióták Egyesületének miskolci polgármesterjelöltjének szavait. A kormányközeli adó szokott hangvételétől meglepő módon elütő Pachmann Péter a Fidesz és a KDNP által is támogatott helyi politikus számára rögtön a beszélgetés elején felvetette: „Veres Pál negyven milliárdos kötelezettséget örökölt Kriza Ákostól”.

Minderre érdemben ugyan nem reagált Tóth-Szántai József, de leszögezni igyekezett: Miskolcon jelenleg a közösségi közlekedéssel, a közrenddel és a közbiztonsággal kapcsolatos kérdések érdeklik leginkább az ittenieket. Végezetül azzal igyekezett érvelni, hogy a város iparűzési adóbevétele 43 százalékkal nőtt 2019 és 2023 között, majd erre vonatkozóan hozzátette: „az idei költségvetésben 6,2 millárd pluszbevétel szerepel”, amiből a miskolciak alig éreznek meg valamit szerinte.