Skip to content

A múlt köde 2014. Barkai Torma bizonyítványát keresi

A múlt köde 2014. Barkai Torma bizonyítványát keresi

Dokument jeszty? Újabb botrány a Miskolci Egyetemen, Barkai Torma bizonyítványát keresi

Nem járt sikerrel Dr. Barkai László, aki beperelte a Miskolci Egyetem rektorát Torma Andrást és az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ Kft.-t,  ami az Állami Nyelvvizsga Bizottság jogutódja. A Pesti Központi Kerületi Bíróság ugyanis elutasította Barkai keresetét azzal az indokkal, hogy a felmerült kérdésekben nem a bíróságnak hanem az Emberi Erőforrások miniszterének kell dönteni.

A per tárgya az lett volna, hogy van-e szabályos középfokú nyelvvizsgája Tormának vagy pedig nincs. A hónapok óta tartó kínos úgy alapját az szolgáltatja, hogy Torma egy  1990 ben Bécsben kiállított bizonyítvánnyal próbálja a nyelvvizsgáját bizonyítani, amiről kiderült, hogy egy olyan gyorstalpaló tanfolyam után adtak ki, amelyet bevándorlóknak és külföldi egyetemistáknak szerveztek. A helyzetet bonyolítja, hogy fél év után előkerült egy magyarországi különbözeti vizsga anyaga is, amely Barkai szerint „ezer sebből vérzik” akárcsak az osztrák dokumentum.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük