„A Most vagy soha! című film minden vonatkozásban rossz lett, amit a rengeteg ráköltött pénz sem tesz elviselhetőbbé” – írta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a hetilapban megjelent kritikájában. A cikket a Magyar Hang szúrta ki.

A Sajtóklub törzsvendégeként ellenzéki elhajlással egyáltalán nem vádolható Bencsik keményen bírálta Rákay Philip hétmilliárdos kurzusfilmjét. Kritikáját rögtön úgy kezdte, hogy „ami nem történt, és ami így nem is történhetett volna, avagy miért nem szabad dilettánsoknak mozifilmet készíteni, vagy ha mégis, miért kell azt ártatlan embereknek megnézniük”.

Bencsik András
photo_camera Bencsik András Fotó: HírTV

Bencsik szerint rossz dolog egy hazafiasnak szánt műalkotásról rosszat írni, de annál is rosszabb egy ilyen műalkotást végignézni.A film annyira nem tetszett a kormánypárti újságírónak, hogy egy ponton azon kapta magát, a gonosz Farkaschnak, a császári titkosszolgának drukkol a márciusi ifjak ellenében.

A Most vagy soha!-t március 15-ei ünnepi műsor helyett rengeteg iskolás is megnézte, akik bizonyára sokat szépítettek a nézettségi adatakon. Rákay így büszkén jelenthette be, hogy 10 nap alatt 100 ezren látták a filmet.