11 hadifoglyot adott át Oroszország Magyarországnak, ebből tízen csak hazudták, hogy magyarok

2023 júniusában Oroszország 11 hadifoglyot adott át, akiket azért Magyarországra szállítottak, mert magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Akkor az Orosz Ortodox Egyház jelentette be, hogy Oroszország átadott Magyarországnak tizenegy kárpátaljai magyar nemzetiségű, ukrán állampolgárságú hadifoglyot, ezt később az oroszokkal kötött megállapodást felügyelő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is megerősítette. Az ukrán kormányt azonban nem tájékoztatták a hadifoglyok átszállításáról – ami okozott is némi feszültséget, ugyanis a nemzetközi jog szerint a hadifogolyként kiadott katonák hazáját tájékoztatni kell arról, hogy harmadik országba szállítják őket.

Semjén akkor azt mondta: hazánk kérésére szállították Magyarországra a kárpátaljai származású katonákat Kirill pátriárka közreműködésével, „az egyházak közötti együttműködés keretében”.

Kirill pátriárka itt egy galambot enged épp szabadon (a
photo_camera Kirill pátriárka itt egy galambot enged épp szabadon (a
Fotó: Natalija Kolesznyikova/AFP

Deutsche Welle azonban most azt írja, sikerült megszólaltatni a szabadon engedett hadifoglyok közül kettőt, és ők azt állították:

a 11 katona közül csak 1 volt magyar nemzetiségű, a többiek csak állították ezt magukról.A lapnak nyilatkozó katonák elmondásuk szerint kárpátaljai származásúak, de nem magyarok, hanem ukránok. Az rtl.hu által szemlézett cikk szerint a Magyarországnak átadott katonák egy ideig nem is térhettek vissza Ukrajnába, itt ugyanis azt mondták nekik, hogy amennyiben így tennének, az veszélyeztetné a további foglyok kiszabadítását.

Ami viszont ellentmond az Orbán-kormány korábbi kommunikációjával, amely szerint a katonák szabad emberek, akik oda mennek, ahová csak akarnak.