Autós üldözést követően kerültek kézre az embercsempészek

Autós üldözést követően kerültek kézre az embercsempészek – a

bíróság ítéletet hozott a vádlottakkal szemben

Az Ózdi Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet azon két külföldi
állampolgár ügyében, akiket vármegyénkben fogtak el a rendőrök, miközben
kilenc, Németországba illegálisan bevándorolni szándékozó külföldi férfit
csempésztek országunkon keresztül.
Az ítéleti tényállás szerint 2023 júniusában az első- és másodrendű vádlott
külön gépjárművel közlekedett Eger felé az M5 autópályán. Az elsőrendű
vádlott által vezetett autóban tartózkodott a kilenc külföldi állampolgár, akik
nem rendelkeztek az államhatár átlépésére jogosító okmánnyal. A késő esti
órákban Eger belterületén a helyi rendőrök ellenőrzés alá kívánták vonni az
egyik gépjárművet, a sofőr azonban nagy sebességgel továbbhajtott
Szarvaskő-Bélapátfalva településeken keresztül Ózd és az észak-keleti
határszakasz irányába. A járőrök a vádlottak által vezetett járműveket egészen
a Csernely és Farkaslyuk közötti útszakaszig üldözték, ahol az elsőrendű
vádlott az úttest szélén lévő bozótos területre hajtott, majd elszaladt, azonban
rövid menekülést követően visszatért a helyszínre és elfogásra került. A tovább
menekülő másodrendű vádlott egy ideig Ózd irányába haladt, majd autójával
egy füves-bokros területre sodródott és a járműből kiugorva próbálta kivonni
magát az ellenőrzés alól – sikertelenül.
A csempészett személyek közül ketten összesen 11.000, illetve 12.000 Euró
összeget fizettek egy embercsempész hálózatnak a célállomásig történő
eljuttatás fejében.
A vádlottak az előkészítő ülésen beismerték bűnösségüket és lemondtak a
tárgyaláshoz való jogukról. Őket a bíróság társtettesként, bűnszervezetben
elkövetett embercsempészés bűntettében találta bűnösnek, ezért mindkét
férfit 6 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélte, illetve Magyarország
területéről 10 évre kiutasította. A kiszabott szabadságvesztésből a vádlottak
nem bocsáthatóak feltételes szabadságra. Enyhítő körülményként értékelte a
bíróság a terheltek büntetlen előélete mellett beismerő vallomásukat és
megbánó magatartásukat, ugyanakkor súlyosító körülményként esett latba a
társtettesi elkövetés és a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottsága.
Az ítélet jogerős.