Varga Judit nem cáfolja a hangfelvételen elhangzottakat

Varga Judit reakciója a közzétett hangfelvételre: Magyar Péter hazudik és manipulál

Ezzel zsarol több mint egy éve (…) Egykori házastársáról, rólam, titkos hangfelvételt készített a közös otthonunkban és azt politikai céljai elérése érdekében most felhasználta

– ezt írja Varga Judit volt igazságügyi miniszter annak a Facebook-posztnak az elején, amiben a volt férje, Magyar Péter által kedd délelőtt közzétett hangfelvételre reagál, és aminek fő állítása, hogy Magyar „hazudik és manipulál”.

A Varga által közzétett poszt nagyobb része a házasságukról szól, és csak a szöveg végén tesz említést magáról a felvételről, annak tartalmáról, de úgy, hogy annak valódiságát és eredetiségét nem kérdőjelezi meg:

Ennek a felvételnek az a kontextusa, hogy Magyar már készült, „nem a családja vagy a felesége megvédésére, hanem a kegyetlen zsarolására”. Mert Magyar „nem hagyhatta, hogy a számára mindent biztosító gazdatest levágja magáról az indáit”.

Varga szerint az történt, hogy Magyar folyamatosan felolvasta a sajtóban megjelenő pletykákat, „és mivel már napok óta terrorizált, azt mondtam, amit hallani akart, hogy minél előbb szabaduljak. Egy ilyen helyzetben minden emberrel előfordulhat, hogy megfélemlített állapotban olyanokat mond, amiket nem gondol komolyan”.

Varga szerint egy olyan ember élt vissza a bizalmával, „akinek szeretettel és reménykedéssel adtam számtalan esélyt az újrakezdésre a kapcsolati erőszak szörnyű évei során”. A kapcsolatuk tizenhat évéről azt írja: „Korábban is terrorizált és még mindig nem hagyta abba. És folytatja a játszmáit. Ha jól értem, a saját családja védelmében lehallgatja a saját feleségét. De most már őket inkább elárulja és így talán még megmenthető a haza. Mi történik itt? Mi ez az őrület?”

Varga Judit igazságügyi miniszter férje társaságában az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén a Hõsök terén 2021. szeptember 12-én.
photo_camera Varga Judit igazságügyi miniszter férje társaságában az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén a Hõsök terén 2021. szeptember 12-én. Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Azt írja, „jól emlékszem arra az időszakra. Mert akkor is akadt verbális és fizikai erőszak bőven”. Felidéz egy konkrét estét, amikor állítása szerint ő a nővérével volt, Magyar „egy társaságban szórakozott éppen”, majd „őrjöngve jött be a hálószobába, felkapcsolta a villanyt és hallottam, ahogy erősen ittas hanghordozással, válogatott szidalmakkal ostoroz, hogy hogy képzelem, hogy lejáratom a barátai előtt, mert nem tudott telefonon elérni”.

A poszt ezután leír egy konkrét fizikai bántalmazást: a volt férje ekkor Varga szerint „üvöltözés és szidalmazás közben sorban lerángatta az ágytámla tetején lévő könyveket és a hátamhoz vágta őket. A könyvek egy része átesett rajtam és mellettem a földön landolt. Jól emlékszem, mert másnap reggel én raktam rendet. Aztán levette a nadrágját és az övvel együtt azt is hozzám vágta. Éreztem a csatot, ahogy a hátamat megüti. Egyre kisebbre próbáltam összekuporodni és vártam a következő ütést, féltem, nehogy a gerincemet találja el, de nem mertem megmozdulni. Közben magamban egy szép dallamra gondoltam, hogy minél előbb vége legyen ennek a jelenetnek. Mert rutinom volt ebben bőven.”

Varga ezután jelentette be a válási szándékát, és bár Magyar „a tőle megszokott módon könyörgött és fogadkozott, ahogy az elmúlt 16 év során annyiszor tette”, Varga ezúttal tántoríthatatlan volt.

Figyelemreméltó a posztból Vargának az a mondata: „Én büszke vagyok arra, hogy az Orbán Viktor vezette kormány igazságügyi minisztere lehettem és arra, hogy a Fidesz tagja vagyok”. Ez utóbbi tagmondat érdekes ebből, hiszen a kegyelmi ügy után azt jelentette be, hogy teljesen visszavonul a közélettől – a kormánypárti párttagságát viszont ezek szerint mégsem szüntette meg.