Már nem Rogán Antal, hanem maga Orbán Viktor Magyar Péter célpontja

Magyar a tüntetés közben a Partizánnak adott rövid interjúban megerősítette, hogy indulni akar az EP-választáson, de annak alapján, amit elmondott, még nem világos, hogyan. Azt, hogy azokkal, akikkel erről tárgyalnak, mire jutnak, akkor fogják bejelenteni, „ha Rogánék már nem tudják megakadályozni” – mondta. Azt is elárulta, hogy még nem tudja, kimenne-e Brüsszelbe, szerinte itthon nagyobb szükség van rá. Hozzátette, van még néhány hangfelvétele, de nem sok.

Magyar Pléter magyar zászlóval
photo_camera Magyar Pléter magyar zászlóval Fotó: Németh Dániel/444

Magyar – miközben megköszönte, hogy sokan eljöttek hétköznap – megjegyezte, hogy „Én is éppen a fiaimmal lennék, most hoznám el őket az edzésről, de megkértem az édesanyjukat, hogy legyen velük”.

A tüntetés végén Magyar közölte, hogy újabb demonstrációt szervez, jövő szombat délutánra, a Kossuth térre, ahova több százezer embert vár. Azt mondta: „Követeljük, hogy adják vissza a magyar embereknek a választási lehetőséget”, hogy egy korrupt, romlott hatalmat bíznak meg a szolgálatukra, vagy olyat, aminek nincs jobb- és baloldal, csak a magyarok és a magyar nemzet.

A szónok szónokol
photo_camera A szónok szónokol Fotó: Németh Dániel/444

Még a tüntetés előtt Varga Judit újabb, a korábbinál hosszabb, és Magyar Péterről súlyos állításokat tartalmazó posztot tett ki a Facebookra, amiben azt állítja: „Ez a hangfelvétel a haza megmentésével kufárkodó, ezt hamisan a zászlajára tűző ember végtelen romlottságáról szól”.