Skip to content

Ma. Letették kedden a Rheinmetall hibridüzemének alapkövét Szegeden

Korábban írtuk

Miskolcon a szépemlékű DIGÉP-nek volt fegyvergyár részlege is a Mexikóvölgyben.

Miskolcon a szépemlékű DIGÉP-nek volt fegyvergyár részlege is a Mexikóvölgyben.

Az óriási ingatlanba az úgynevezett

 

rendszerváltozás után különböző vállalkozások költöztek, és jelen pillanatban (is) biztonsági őrök vigyázzák a helyet.
„Lámpagyár”, vagy H-egység – így hívták, hívják az egykori fegyvergyárat az idősebbek, akik azt is mesélik, hogy az ott készített fegyvereket a Bükkben próbálták ki, ami a városban is jól hallható volt. A betonoszlopos drótkerítést, a szögesdrót „tengerrel” a tetején, és a néhol már bedőlt betonkerítést most is megfigyelhetjük, ha Bükkszentlászló felé (Bükkszentkeresztre) visz utunk.
Kívülről is jól látható, hogy az épületek java része romos, ám a betonbunkereken, azaz egykori lőállásokon nem nagyon fogott az idő. Van, aki néhány éve bejutott az objektumba – meséli – és a egyik irodában dokumentumokat, tervrajzokat és térképeket is talált. Azóta viszont biztonsági őrök ügyelnek rá, hogy illetéktelenek ne ténferegjenek a területen, ahol kamion-, és műanyagpalack feldolgozó üzem is dolgozott (dolgozik?) – mondja forrásunk-írja a szon.hu

Ma. Letették kedden a Rheinmetall hibridüzemének alapkövét Szegeden

Letették kedden a Rheinmetall hibridüzemének alapkövét Szegeden a Science Parkban, ahol azt is bemutatták, pontosan mit fog gyártani a német hadiipari cég. Az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont mellett lévő, 85 ezer négyzetméteres területen első körben 15 ezer négyzetméteres gyár épül. Az üzembehelyezést 2025 végére tervezik, és 300 munkahelyet hoznak létre, a helyszínen kutatás-fejlesztési tevékenység is zajlik majd.

„Ez a kis doboz tele van technológiával” – mondta Christoph Müller, a Rheinmetall Power Systems divíziójának vezetője. Az eszköz, amit a szegedi üzemben fognak gyártani, elektromos áramot alakít át, ezzel autók mobilitását segítve. A doboz belső szerkezete 2000 vékony rétegből áll, és apró mérete ellenére egy 60 tonnás munkagépre van szükség a termeléséhez, tette hozzá Müller.

Azt is elmondta, hogy Magyarországot többek között az autógyárak – a Mercedes, az Audi, valamint Szegeden az építés alatt álló BYD – jelenléte miatt tartják jó környezetnek a Rheinmetall-üzem számára, de hangsúlyozta az együttműködést az ELI-ALPS kutatóközponttal is.

„Azon dolgozunk, hogy megnyerjük a magyaroknak a jövőt”

– ezt már Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mondta



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Névtelen
    2024.03.26. 18:52

    MIÉRT NEM MISKOLCON??? Szeged is ellenzéki, de TUDNAK a városukért tenni.
    Nekünk meg itt vannak a palibáb, tocabáb, orrbavert simi meg a garantálójános.

    1
    1
    • Névtelen
      2024.03.26. 19:19

      Mert nekünk nem polgármesterünk van, hanem egy agyatlan pénznyelő zsírtömegünk.

  2. Cseber a lobbigőzhenger
    2024.03.27. 12:13

    Hála a jó égnek Cseber vénasszony ezt is kilobbizta.
    Vagy várjunk csak…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük