Gigantikus naperőművet építenek a kínaiak Magyarországon

2,5 milliárd dollárt (nagyjából 900 milliárd forintot) fektetnek be, hogy naperőműveket építsenek Magyarországon.

 

 

VSquare hírlevél szerint ezek a beruházások azért szükségesek, mert a tervezett naperőművek képesek lennének kielégíteni a Magyarországra érkező akkumulátor- és elektromosautó-gyárak növekvő energiaigényét, adott erről először hírt Telex.

Jelenleg Magyarország az áramigény körülbelül 30 százalékát külföldről importált árammal látja el. Az akkumulátor- és elektromosautó-gyárak miatt azonban az ország áramigénye további 15-25 százalékkal emelkedik majd. Ha nem növeljük az áramtermelésünket, még többet kell majd importálnunk, amihez a hálózatot is fejleszteni kellene.

A magyar kormány több tervvel is rendelkezik az áramtermelés növelésére. Például meghosszabbítanák Paks I. üzemidejét, miközben felépítenék a Paks II. atomerőművet is. Ugyanakkor a szélerőművek építését is legalizálták, és évek óta nagy ütemben épülnek napelemparkok is az országban.

Kína világelső a naperőművek építésében, melyről nemrég adott hírt a sajtó. Messze meglőzi Amerikát és az utána „kullogó“ országokat.