Brazília visszahívta magyarországi nagykövetét a Bolsonaro-botrány miatt
EVARISTO SA / AFP

A brazil külügyminisztérium bekérette Halmai Miklós magyar nagykövetet, hogy magyarázatot adjon arra, miért bujkált Jair Bolsonaro a magyar nagykövetségen – írja a The Guardian.

Ahogy arról tegnap a New York Times cikke alapján beszámoltunk, február nyolcadikán a brazil rendőrség elvette Jair Bolsonaro volt elnök útlevelét, és letartóztatta két korábbi beosztottját, akiket azzal vádolnak, hogy puccsot terveztek végrehajtani az országban, miután Bolsonaro elvesztette a választást. Négy nappal később Bolsonarót videóra vette egy kamera, amint a brazíliavárosi magyar nagykövetség bejárata előtt várakozik. A nagykövetség kameráinak felvételeit valaki kiszivárogtatta a lapnak.

A volt brazil elnök két napig volt a magyar nagykövetségen, ahol a magyar nagykövettel is találkozott. Bolsonarót idegen állam nagykövetségének területén nem tudják letartóztatni.

Nem tagadom, hogy a nagykövetségen voltam… Nem mondom meg, hol jártam még. Baráti kapcsolatban vagyok néhány államfővel, akik aggódnak értem. Beszélek velük az országunk érdekeit szolgáló ügyekről. Pont. A többi csak spekuláció

– mondta Bolsanaro hétfőn.

A volt elnök ügyvédei közleményükben azt állították, hogy Bolsonaro azért járt a nagykövetségen, „hogy kapcsolatot tartson egy baráti ország hatóságaival”.

Frissítünk!

Brazília egyúttal visszahívta magyarországi nagykövetét – írja a helyi sajtóra alapozva a Népszava. A brazil szövetségi rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, ami a volt elnök előzetes letartóztatásához vezethet. Mint a CNN Brasil írta, azzal, hogy menedékjogot kért egy olyan országtól, amellyel jó kapcsolatokat ápol, igazolhatja a megelőző fogva tartás elrendelését.