Varga Judit két közvetlen munkatársa a Mandinernek adott interjút….
Varga Judit két közvetlen munkatársa a Mandinernek adott interjút, és azt állították: Magyar Péter még őket is becsmérelte, beleavatkozott a munkájukba, féltek tőle. Eközben Magyar egy Facebook-posztban reagált Orbán Viktor péntek reggeli interjújára.

Az előző hétvégén jelentek meg az első információk arról, hogy Magyar Péter agresszívan léphetett fel volt feleségével, Varga Judit igazságügyi miniszterrel szemben. Magyar Péter egy keddi interjúban ezt cáfolta, úgy fogalmazott: „Soha nem bántottam a feleségemet, a gyermekeim anyját.”

 

A Mandiner a két sajtóst Éva és Júlia álnéven emlegette cikkében. A lap szerint a források azt mondták: az egész stábban volt egy alapvető félelem, mert tudták, hogy ha valamit elrontanak, akkor Magyar Péter ezt számon fogja kérni otthon Varga Juditon.

„Nem egyszer láttam sírni Péter miatt”

Közülük Éva mondta azt, hogy amikor a tárcához került, akkor újdonsült kollégái rögtön óva intették, hogy Varga Judit férjével vigyázni kell. „Míg Varga Juditot egy két lábbal a földön járó, következetes, ugyanakkor emberséges vezetőnek ismertem meg, addig a volt férjét egy fennhéjázó életet élő személynek tartottam, akiben folyton munkált a szereplési vágy, minden mozdulata arra irányult, hogy a reflektorfényben legyen” – jelentette ki.

Hozzátette azt is, hogy Magyar Péter felől folyamatos nyomást érzékeltek Varga Juditra, ezzel együtt pedig a miniszter csapatára is. „Gyakran érezték magukat a kollégák kellemetlenül Magyar miatt. Olyan is megtörtént, hogy magáról válogatott képeket egy rendezvény során és nyomást helyezett a miniszterre, hogy olyan fotókat tegyen ki, amelyeken szerinte saját maga jól néz ki” – fogalmazott Éva, majd úgy folytatta: közvetlen munkatársként számos hivatalos rendezvényen jelen voltak a miniszterrel, ahol a férje is vele volt.

Az ilyen alkalmak során gyakran előfordult, hogy a miniszterről előnytelen, míg a Magyarról előnyös képek jelentek meg Magyar Péter nyomására. A miniszter forrásunk szerint ezeket a gerillaakciókat azért hagyta, mert meg akarta kímélni önmagát és a stábját is Magyar Péter hisztijétől, ami több mint kellemetlen volt mindenki számára.

Láttam a miniszter asszonyon, hogy feszélyezve érzi magát a férje viselkedése miatt, és egyszerűbbnek érezte, ha ráhagy dolgokat, hogy elkerüljön egy nagyobb hisztériát és a kollégáival szembeni további atrocitásokat

– mondta Éva, majd kitért arra is, hogy egyszer egy teljesen leszervezett, hivatalos külföldi utat is le kellett mondani Magyar Péter miatt az utolsó pillanatban (állítása szerint ez nem sokkal azelőtt történt, hogy Varga és Magyar a válás mellett döntöttek).

Ő egyébként ekkor teljes erőbedobással dolgozott az igazságügyi csomag mielőbbi letárgyalása érdekében. Ebben az időszakban ezért mindennapos volt a néhány órás alvásidő, valamint a hatalmas téttel járó, idegen nyelvű interjúk és megbeszélések sora. Mindezt olyan lelkiállapotban csinálta végig a főnököm, hogy a hivatalos programok közötti szünetben nemegyszer láttam sírni Péter miatt

– fogalmazott Éva.

A másik sajtós szerint Magyar Péter velük is összeszólalkozott, mindenkit becsmérelt

A másik forrás, Júlia is hasonló tapasztalatokról számolt be. Állítása szerint Magyarról már az első pillanattól kezdve látszódott, hogy a felszínen nagyon más képet mutat magáról, mint amilyen valójában.

Látszott rajta, hogy nagyon ügyesen, okosan próbálja magát eladni mindenkinek, akivel találkozik

– fogalmazott, hozzátéve: ő még Brüsszelben ismerte meg Varga Juditot, de akkor még nem látta, hogy mekkora nyomást helyez Magyar Vargára. Csak akkor szembesült ezzel, amikor az igazságügyi minisztérium sajtóosztályához került, és napi szinten dolgozott együtt a miniszterrel.

Állítása szerint a tárcán belül mindenkiben volt egy állandó gyomorideg amiatt, hogy Magyar Péter sok mindenbe próbált belefolyni és beleszólni (szerinte ez abból is fakadt, hogy Magyar nem tudta megemészteni, hogy a felesége a miniszter, és nem ő). Szerinte Magyar Péterben mindig is volt egy bulvárosabb, szenzációhajhász vonal, amit a feleségére próbált tolni, és a Facebookon is minden nap egyre több „olcsó like-ot akart”.

„Ezt a mindennapi munkában éreztük, állandó volt a nyomás, ami Magyar felől jött” – tette hozzá Júlia,

AKI SZERINT MAGYAR PÉTER TÖBBSZÖR IS ÉLES SZÓVÁLTÁSBA KERÜLT A MINISZTÉRIUM KOLLÉGÁIVAL.

Folyamatos elvárása volt, hogy a különböző protokolleseményeken ott lehessen, lehetőleg az első sorban, hogy jól látszódjon a képeken. Vállalhatatlan jelzőkkel illette a munkatársakat, szó szerint „debilnek” nevezte őket, valamint becsmérelte a minisztert, amiért nem tudták elintézni neki esetenként, hogy a sporteseményeken a miniszterelnökkel egy páholyban ülhessen. Az is előfordult, hogy stábja előtt tett megjegyzést Varga Juditra, az ő megjelenésére, külsejére, viselkedésére – mondta a Mandiner forrása.

Ha valami nem úgy sikerült, ahogy ő azt elképzelte, akkor nem egy olyan eset volt, hogy a miniszteren keresztül próbálta elérni, hogy az adott kollégát kirúgják, aminek a miniszter természetesen nem engedett. Ki kellett alakítanunk egy olyan munkarendet a miniszternek, hogy a fontosabb szereplések, tárgyalások előtt ne olvassa el Magyar üzeneteit, mert azok kizökkentették volna szakmai munkájából és sokkal nehezebb lett volna arra fókuszálnia

– tette hozzá.

Végül azt is elmondta: „Magyar Péter folyamatosan próbált fenntartani egy olyan látszatot, hogy valójában minden jó és megvan a családi idill. Volt egy karácsonyi címlapos bulvárcikkfotózás, amelynek létrejöttekor személyesen is részt vettem mint stábtag, a gyerekeken is láttuk, hogy feszélyezve voltak.”

Juditot a fotózáskor a sírás kerülgette és próbált minél gyorsabban túl lenni az egészen úgy, hogy a lehető legkevesebb feszültségnek tegye ki a gyerekeket… A bulváros tartalmakat se a miniszter, se a gyerekek nem akarták, azokat Péter nyomta le rajtuk. Ezt követően jött az, amit a sajtóban már megjelent jelentésből is tudunk. Tökéletesen láttuk, hogy hogyan is bánt a valóságban a családjával

– mondta Júlia.