Varga Judit: „Remélem, volt férjem meggondolatlan és manipulatív nyilatkozatai később sem kényszerítenek arra, hogy a sebek feltépésével a nyilvánosság elé kelljen állnom”

Március 8-án kerestük egy számon Varga Juditot, volt igazságügyi minisztert, Magyar Péter exfeleségét. Aznap írtam neki egy üzenetet, amelyben találkozót kértem tőle, később pedig többször is próbáltam hívni – sikertelenül. Március 22-én, péntek este a március 8-i üzenetemre a következő választ küldte, amelynek kérésünkre hozzájárult a közléséhez, azt kérte, teljes terjedelmében, szó szerint közöljük:

Tisztelt Kaufmann Balázs! Köszönöm szépen a lehetőséget, de inkább nem élek vele. Egyrészt, mert már visszavonultam a közélettől, és bármilyen közeleti téma – akár az időközben baloldali politikussá vált volt férjem meghökkentő, megtévesztő ámokfutásának – értékelése újra politikai mezőbe helyezne, amit el kívánok kerülni; másrészt, korábbi házasságom annyi fájdalmat, bánatot és megaláztatást okozott, hogy a magánéleti téma megvitatásától kifejezetten elzárkózom. Remélem, volt férjem meggondolatlan és manipulatív nyilatkozatai később sem kényszerítenek arra, hogy a sebek feltépésével a nyilvánosság elé kelljen állnom. Megértését megköszönve, maradok tisztelettel: Varga Judit

Varga Judit Brüsszelben 2022 szeptemberében.
photo_camera Varga Judit Brüsszelben 2022 szeptemberében. Fotó: VALERIA MONGELLI/Hans Lucas via AFP

Magyar Péter, Varga Judit exférje vasárnap este írt arról az oldalán, hogy egy 2020 decemberi veszekedés miatt családon belüli erőszakkal fogják megvádolni. Erről a vitáról egy rendőrségi jelentés is készült, amiben Magyar Péter szerint az áll, hogy erőszakosan lépett fel a feleségével és az akkor őt védő állami testőrökkel szemben. „Egy veszekedés után a volt feleségem bejelentette, hogy egy általam nem ismert időszakra és helyre elviszi a közös gyerekeinket, amibe én nem akartam beleegyezni. És ahelyett, hogy ezt felnőtt emberek módjára sikerült volna négyszemközt rendeznünk, az eljárásba bevonásra kerültek az állami testőrök, akik konkrétan megakadályoztak abban, hogy a gyermekeimhez odamenjek” – írta az esetről Magyar.

Szerinte az erről készült jelentés „tartalmának nagy része hamis, fiktív elemekből áll”. Miután megjelent a bejegyzése, Varga Judit megtörte a lemondása óta tartó hallgatását, és megosztott egy kapcsolati erőszakról szóló videót, amihez azt írta: „Mindig van kiút.”

Másnap a HVG megírta annak a rendőri jelentésnek néhány részletét, amelyre Magyar Péter vasárnap esti Facebook-posztjában utalt. Ez a dokumentum 2020 végén született a cikk szerint, pár héttel azelőtt, hogy a Blikk címlapján állította, vége Varga Judit miniszter és a Diákhitel Központot vezető Magyar Péter házasságának, amit aztán mindkét fél tagadott. Csak ezután két évvel jelentették be, hogy házasságuknak vége. A jelentés egy heves, indulatos veszekedést ír le, a dokumentumban azonban nincs szó tettlegességről, a cikk szerzőinek tudomása szerint az ügyben nem is indult eljárás.

42 Responses

      1. nem azt már kilőtték miután juditka kiírta hogy soha ne tévesszünk célt, emlékszel?

  1. https://uploads.disquscdn.com/images/1efcb0ff7972358dc6b47ca9e21e41e73993efb8f105cce40c2f813e14a68b43.gif?w=800&h=170

  2. van olyan ebben a történetben, ami nem töppedt goebbels tollából származik?
    És ebben is milyen szarok. Nem képesek még egy sms-t sem úgy megírni, hogy ne üvöltsön azonnal a szövegről, hogy hol készült.

    1. „Ilyenkor mindig eszembe jutnak Klebelsberg Kuno szavai. Az egykori magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter mondta egyszer azt, hogy az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi, magyarok gyököt igyekszünk vonni belőlük. „

  3. Faszikám! Te, aki annyit tettél a csaladon belüli erőszakÉRT amennyit csak tehettél, kussolj a gecibe

    3
    2
  4. …amit el kívánok kerülni; másrészt, korábbi házasságom annyi fájdalmat, bánatot és megaláztatást okozott, hogy a magánéleti téma megvitatásától kifejezetten elzárkózom. Remélem, volt férjem meggondolatlan és manipulatív nyilatkozatai később sem kényszerítenek arra, hogy a sebek feltépésével a nyilvánosság elé kelljen állnom.

    Varga Judit emellett azt is közölte: a nők védelmét szolgáló Isztambuli egyezmény ratifikálásának a követelése „túlmisztifikált”. 😀

    1. Értem. Akkor azért üldözte a NATO diplomata Gurmai eftásnőt a fürdőszobába.

  5. „Nem ülök fel a maffia egyik tartóoszlopaként funkcionáló Rogán Antal provokációjának, továbbra sem mondok rosszat a gyermekeim édesanyjáról.
    Kedden bemegyek az ügyészségre és nyilvánosságra hozom a hangfelvételt, amiből mindenki számára egyértelmű lesz, hogy miért írnak ilyeneket a volt feleségem nevében.
    MP”

    1. Tudjuk. Az amerikai követség hangmérnökei dolgoznak rajta, majd bedobták a postaládádba. A te kérésedre a feleséged hangját megváltoztatták, akceptálták
      jellemességed.
      Van felvételed Anikó asszonyról is, amikor nádpálcáztatja a minisztereket?
      Milyen frekvenciával jönnek a vesszőzések?

      Figyu! Nekem sohasem volt szimpatikus Rogán. Nem iszom le magam a sárga földig,ha
      exportálod az üzleti életbe. Tettél egy szívességet.

      Listán kijutsz EU képviselőnek, lesz egy 6 milliós állásod, hazafiként felváltod Jámbor Meredeket. Röpke két év és megkapott a Vera Jourová hadigazdálkodási érdemrendet.
      Ui: Pankotai elvtársnőt vidd magaddal. Ha, megszorulsz kiszabadít.

      1
      3
        1. Igen, 2010-től a vasárnapi újságok szerint, minden héten hétfőn megbukik az Orbán kormány.

          1
          2
  6. az időközben baloldali politikussá vált volt férjem meghökkentő, megtévesztő ámokfutásának…
    .
    Ez annyira művi, hogy el sem tudom mondani, süt belőle a mindenkori fideszesek pofájába adott egyenszöveg.

    13
  7. Ez is dinasztikus szemét, mint Bayer vagy Sulyok.

    .
    Orbán elzargatta a kormányból, hogy a saját irháját védje, kb ezen felbuzdulva előlépett a volt férje, hogy akkor most megbassza a viktort, de a családját és a juciurat nem bántja, mert hát mégiscsak a gyerekei anyja, erre mit csinál ez a mocskos faszoskurva? Védi a viktorkát és támadja a volt férjét.
    Itt tényleg elvárás, hogy egy utolsó aljas szemétláda legyen mindenki…

    12
    1
        1. te ugyanolyan patkány vagy, mint a fidesznyikek, csak a másik ugyanolyan szar mafiában

    1. Értem. A pucuja alól jött a 3 fiúgyerek. Te voltál a bába.
      Kefélt még a volt férjével a 3 gyerek nemzése után?
      Mit tudsz még , jólértesült? Felcsatolóst használt?

      1. Cameron DIaz is anya lett 51 évesen…A hírek akkor arról szóltak, hogy feltételezhetően béranya segítségével bővült a család.

          1. Hogyne, hogyne
            FelXja x Lászlót, az Állami Számvx xt, aki az EU előírása szerint fog szüxxi. Ursula von der Leyen lesz a keresztxmi. Magyar Péter -jellemes ember lévén- semmi rosszat nem fog mondani gyermxnek félxről.

  8. MSZMP -> MSZP -> MZP -> MP a megvezetett koszos komcsi cseledeknek. – szivesen!

    1. lecselédezted az ártány apját?
      na jó lehet hogy csak nevelőapja, az a snájdig felcsúti kandisznó már rég nem él

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű