És Miskolc? Három fontos városban is egymásnak ugrott a DK és a Momentum. Borkai melegít…

Három olyan helyen is előválasztást kezdeményez a DK, ahol a Momentum az ellenzék győzelmét veszélyezteti – fogalmaz a Demokratikus Koalíció közleménye az Infostart szerint. „A fővárosi kerületek többségében és magyar városok tucatjaiban közös jelöltben állapodtunk meg, kivéve Budafok-Tétényt, ahol az előválasztás jelentette a kompromisszumot. Van azonban 3 olyan város is az országban, ahol nem sikerült megegyezni a közös jelölt személyéről, a Momentum pedig az előválasztástól is elzárkózik. 

Ez a 3 város Győr, Szigetszentmiklós és Dunakeszi”

 – olvasható a Varjú László által aláírt közleményben. A Demokratikus Koalíció ezért ismét azt kezdeményezi, ezúttal már a nyilvánosságban, hogy a Momentum

ne zárkózzon el az előválasztástól, ne féljenek a választók akaratától, adják az emberek kezébe a döntést, és legyen előválasztás Győrben, Szigetszentmiklóson és Dunakeszin!”

– Szigetszentmiklóson 2019-ben győzött az ellenzéki összefogás. Idén a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd Kocsis Évát, a DK választókerületi elnökét támogatja, míg a Momentum Gyurcsik József szigetszentmiklósi önkormányzati képviselőt indítja.

– Dunakeszin öt éve a Fidesz nyert. A polgármesteri széket a Momentum Cseresznyés Csillával, a párt helyi politikusával, a DK Tonzor Péterrel, a párt korábbi országgyűlési képviselőjelöltjével hódítaná el.

– Győrben még zavarosabb a kép. Ott a helyi szinten 2019-ben és 2022-ben is veszítő, DK-s Glázer Tímea, Pintér Bence, az ugytudjuk.hu című helyi portál főmunkatársa, akit a Momentum és az LMP támogat, valamint a szexbotránya után visszatérni szándékozó, korábbi polgármester Borkai Zsolt is a Fidesz legyőzésére vállalkozik.