Ukrajna is a frontra küldené a sitteseket

Az Ukrainszka Pravda arról ír, hogy jövő héten az ukrán parlament elé kerülhet az elítéltek és bebörtönzöttek mozgósításáról szóló törvénytervezet – ezt Denisz Maljuszka ukrán igazságügyi miniszter nyilatkozta. Hozzátette, „Szerintem a jövő héten bejegyzik. 

Több ezer fogoly készen áll a katonaságra, hogy megvédje a hazáját.”

Hangsúlyozta: a honvédség kérésére a törvényjavaslat kizárja azoknak az elítélteknek a mozgósítását, akik megsértették a katonai fegyelmet, katonai kötelességük teljesítésével összefüggő bűncselekményeket követtek el, valamint államiság elleni bűncselekményeket hajtottak végre.

Ám van egy gond: az igazságügyi miniszter szerint nem minden katonai parancsnok áll készen arra, hogy az elítélteket egységeibe vegye.

Senkire sem fogunk ilyen katonákat rákényszeríteni. 

Valószínűleg különítményekről lesz szó. Azok a parancsnokok kapnak megfelelő egységeket a haza védelmére, akik megértik, kikkel fognak dolgozni” – szögezte le a miniszter.