Skip to content

Sötét, saras erdei úton menekült Balog Zoltán az RTL kamerája elől

Sötét, saras erdei úton menekült Balog Zoltán az RTL kamerája elől

A főbejárat helyett egy vaksötét, saras erdei úton közlekedett Balog Zoltán református püspök Csobánkán, csak hogy ne kelljen az RTL stábjával összefutnia.

A Híradó riportere azt szerette volna megkérdezni tőle az Északpesti Református Egyházmegye lelkészi értekezlete után – ahol egyébként Balog hirdetett igét – hogy lemond-e a püspökségről és bocsánatot kér-e a bicskei áldozatokról. A püspök azonban a hátsó bejáraton menekült.

Az RTL Úgy tudja, hogy az elmúlt hetekben többször is arról beszélt egyházi programokon, hogy a kegyelmi ügyben nem erkölcsi, hanem politikai hibát vétett. Korábban a HVG is írt róla, hogy Balog intenzív kampányt folytat saját egyházkerületén belül, hogy a református egyházon belül megmaradt pozícióját fenntartsa.

Balog Zoltán neve azután került elő a kegyelmi botrányban, hogy több egybehangzó sajtóinformáció szerint lobbizott Novák Katalinnál K. Endre kegyelmi kérvényért. A tiltakozások ellenére Balog csak a zsinati elnökségi posztjáról mondott le, püspökként továbbra is vezeti a Dunamelléki Református Egyházkerületet.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



13 Comments

  1. Névtelen
    2024.03.10. 06:58

    Csak bátran, eegyenesen, ahogy a jobboldali erkölcsi fölény diktálja.

    • Névtelen
      2024.03.10. 08:54

      Utánpótlás válogatott.
      Nem a kócos asszony külügyminiszter volt a prostituáltak ( fiú, lány) főnökasszonya?

      Szakirodalom:
      „Lévai Katalin egy évig volt miniszter, ez alatt a prostituáltak egyesületének nyolc levelére nem válaszolt, amikor odamentünk demonstrálni, kidobott minket az irodából. Göncz Kingának egy hónapja olvastam az újságban a nyilatkozatát, mely szerint nem járul hozzá a prostitúció legalizálásához…

      A honlapjukon is olvasható hogy feladatuknak tekintik a társadalomba való visszailleszkedés segítését. Miért kell visszailleszkedni hiszen ez is egy választott szakma miért kellene mást csinálni

      – Mondok egy példát. Az egyesület egyik vezetőségi tagja egy harmincöt éves hölgy. Külker főiskolát végzett, van két nyelvvizsgája, és nyolc éve prostituált. Szeretné abbahagyni – de ennyi idő alatt sokat változott a világ, nem tud munkát találni.”😁😂🤣😁
      „A miniszterasszonyok, Lévai Katalin és Göncz Kinga

      , nem tudják, hogy nem nekik kell hozzájárulniuk a prostitúció legalizálásához, hiszen az már korábban, 1999-ben megtörtént.”

      Végre egy terület, ahol volt rendszerváltás 😂🤣😂😁

  2. Névtelen
    2024.03.10. 07:05

    balog azért próbálkozik, mert nagyon sérelmezi, hogy vele akarják elvitetni a teljes balhét a försztlédi helyett…

    4
    1
    • Névtelen
      2024.03.10. 11:24

      a Mentor az mentor 😁😂😊

      Zsidó-keresztény kultúrkör, ok-okozat

      a zsidó kultúrkör : a bűnöst üldözi
      a keresztény kultúrkör : a bűnt üldözi.

      1
      1
  3. Névtelen
    2024.03.10. 07:05

    a pispekkel törököt fogtak! Ragaszkodik, akkor is, ha maradék életében minden kamera elől bújkálni kell. Ahelyett, hogy visszavonulna, egész tárházát felvonultatja az önfelmentés módozataina

  4. Névtelen
    2024.03.10. 07:06

    https://uploads.disquscdn.com/images/0f565f6ac5d355142ea2c05626f3281df812d4cd48bdaea15af347a05f78fec4.jpg?w=800&h=640

  5. Névtelen
    2024.03.10. 07:07

    És nem értik, hogy ezen buktak meg… K.E. sem tudott a seggén maradni, még a háziőrizetet is sokallta a mocskos dolgai után. Balog is rázza a pofonfát, ahelyett, hogy lemondott volna mindenről, kussolna, és élvezné a munka nélkül szerzett százmillióit.

  6. Névtelen
    2024.03.10. 08:45

    Balog a legalja

    • Névtelen
      2024.03.10. 11:34

      Értjük. A simogató Joe Biden regrediáló pedofil, a fia ………

      „A PEDOFÍLIA zavarnak két formáját különböztetjük meg, melyekről itt olvashattok bővebben. Az egyik a regrediáló pedofil, akinél maga a szituáció, a gyermek kiszolgáltatottsága és a hatalomgyakorlás váltja ki a szexuális ingert. Nincs teljesítménykényszer, szemben egy felnőtt nővel, és elmondhatjuk, a szakirodalom szerint a regrediáló típus főként lányokat molesztál, és kevés áldozata van.

      A másik formája a fixált pedofil, akinek kifejezetten a gyermeki, éretlen test képezi vonzódása tárgyát. Ők főként fiúkhoz közelednek, és sok áldozatuk van.

      Nem minden pedofil molesztál valójában gyermekeket; egy felnőtt vonzódhat a gyermekekhez vagy a serdülőkhöz anélkül, hogy ténylegesen szexuális kapcsolatba lépne velük. A gyermekmolesztálás és a gyermekek szexuális zaklatása már egy aktív cselekvésre utal, és nem csupán az elkövető pszichológiai felépítésére vagy indítékára.

      KÉTSÉGTELEN az a fontos megállapítás, hogy a gyermekek szexuális zaklatásának nem minden esetét követik el pedofilok. Előfordul, hogy az elkövetőnek más motivációk húzódnak meg tettei mögött, és nem mutat folyamatosan szexuális vonzalmat a gyermekek iránt. Így kijelenthető, hogy nem minden gyermekek ellen elkövetett molesztálás köthető pedofilokhoz, és nem minden pedofil követ el bántalmazást.”

  7. Névtelen
    2024.03.10. 10:45

    na, csak nem valami gyermekotthonhoz igyekezett x menni az éj leple alatt?

  8. Névtelen
    2024.03.10. 11:28

    Értjük. Böjtével kezdtétek. Amerikából tervezetten megbuktattátok. Sok LMBTQ-s fog még titeket átkozni ezért. Visszahull a fejetekre. Amerika( Woke) meg jót röhög rajtatok. Nekik semmibe sem került, akárcsak az ukrán-orosz testvérháború

    • Névtelen
      2024.03.10. 14:38

      Böjtével kezdtük, vagy Böjte kezdett a gyerekekkel? Nem mindegy szolga, próbálj igazat írni

  9. Névtelen
    2024.03.10. 11:36

    semmiféle pedobotrány miatt nem volt lemondás. novák balogh macája volt, ennyi a történet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük