Az édesapámmal kapcsolatban elhangzott vádakat nemtelen támadásnak tartom – nyilatkozta Sulyok Tamás

Édesapám szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt – Sulyok Tamás a Mandinernek

Az édesapámmal kapcsolatban elhangzott vádakat nemtelen támadásnak tartom – nyilatkozta a Mandinernek Sulyok Tamás köztársasági elnök. Exkluzív!

2024. március 08. 05:56
SULYOK Tamás
Szalai Laura

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

***

Mint ismert, egy tavalyi, a Krónika című erdélyi lapnak adott interjúja, illetve az abban édesapjáról, Sulyok Lászlóról mondottak miatt Karsai László és Ungváry Krisztián történész hazugsággal vádolja az államfőt, aki szerintük az elhangzottakból politikai tőkét akar kovácsolni. Sulyok Tamás még az Alkotmánybíróság elnökeként arról beszélt, édesapja a Rákosi-rendszerben halálos ítélete miatt évekig bujkálni kényszerült, a családot pedig még a nyolcvanas években is megfigyelték. Karsai szerint ez tévedés, ráadásul ha bujkált, alighanem a szélsőjobbos kapcsolatai miatt tette; a történész egyenesen náci kollaborációval vádolta meg Sulyok Lászlót, mondván, az akkori ügyvéd 1944-ben egy megyei lapban szélsőjobboldali hangvételű cikket publikált – bár később a bíróságon három tanú állította, hogy utóbbit nem ő írta.

EZT IS AJÁNLJUK A TÉMÁBAN

Schiffer alaposan helyretette az államfőt az apja miatt támadó Karsai Lászlót és társait

VIDEÓ

Az ÖT-ben is téma volt a Sulyok Tamást egy korábbi nyilatkozata miatt vegzáló történészek eljárása.

Sulyok Tamás első nagyinterjúját hetilapunknak adta, amelyben Sulyok Lászlóról is kérdeztük. „Az édesapámmal kapcsolatban elhangzott vádakat nemtelen támadásnak tartom. Méltatlan helyzet, ami – lévén a családomról van szó – komoly fájdalmat okoz. Azt tudom elmondani, hogy a rendszerváltást megelőzően mint a legtöbb magyar számára, úgy a mi családunkban is tabu volt a múlt. De létezett és

a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam.

Ezt ismételni nem kívánom, értelmetlen vitákkal megterhelni a közéletet nem szeretném. A parlament engem, és nem a rendszerváltás előtt elhunyt édesapámat választotta meg köztársasági elnöknek” – szögezte le a Mandinernek az államfő.

Arra a kérdésre, hogy az említett cikkhez köze lehetett-e édesapjának, így reagált: „egy szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt”, így

elképzelhetetlennek tartja, hogy azt ő írta.

A teljes interjút hetilapunk jövő heti számában olvashatják!

EZT IS AJÁNLJUK A TÉMÁBAN

Ungváry Krisztián azt írja, Sulyok Tamás hazudott a családjáról – de az emlékezet azé, aki megműveli

Sulyok családjában – mint oly sok családban Magyarországon – nem ismerték a gyermekek a szüleik, nagyszüleik pontos élettörténetét. Petri Lukács Ádám írása.