Soma pilóta lett, a Smartwings légitársaságnál dolgozik. Ezek mennek
Iskolánk középiskolásai, illetve a 7. és 8. osztály tanulói abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy olyan emberekkel ismerkedhetnek meg, akik érdekes, különleges, izgalmas és kreatív szakmát választottak. Nemcsak munkaként tekintenek tevékenységükre, hanem rendkívül elhivatottak szakmájuk iránt, lelkesek és képesek a megújulásra is.
Ebben a tanévben ellátogatott a gimnáziumunkba egy mentőtiszt apuka, a földrengés sújtotta törökországi Antakya városában életeket mentett Dr Mezősi Tamás és Trafi nevű mentőkutyája, majd megismerkedhettek az encsi Anyukám mondta étterem egyik alapító tagjával. Mindhárman a Hámori Waldorf Iskola szülői köréhez tartoznak.
Február 23.-án nem szülő tett hozzánk látogatást, hanem egy volt diákunk, Jordán Soma. Soma 2018-ban érettségizett az iskolánkban, majd életútja a „levegőbe” vezetett. Soma pilóta lett, a Smartwings légitársaságnál dolgozik és imádja a szakmáját. Több, mint 800 repülési órán van túl ilyen fiatalon.
Diákjaink bepillantást nyerhettek az alkalmassági, majd felvételi vizsga folyamataiba, hogyan zajlik egy „kiképző” tábor, milyen egy pilóta életvitele, hogyan alkalmazkodik az időeltolódásokhoz. Mikor lehet egy pilótából kapitány, hogyan befolyásolja az időjárás egy kisgép és egy utasszállító „mozgását”.
Milyen egy gyakorlótér, mit jelentenek az egyes fénypontok a landolásnál, ki kezelheti a botkormányt, milyen sebességgel emelkedik, illetve landol a gép, mi volt az eddigi leghosszabb útja. Persze mindez csak ízelítő abból az információgazdag előadásból, amit hallhattunk és láthattunk.